Sem győztes, sem vesztes

Az elmúlt héten a szlovákiai és a magyar agrártárca vezetője aláírta a tokaji bor márkanevének használatáról rendelkező egyezséget. Holnap a vághosszúfalui magyar tannyelvű kisiskolában átnyújtják a kedvezménytörvény alapján őket is megillető oktatási támogatást. Látszólag semmi összefüggés nincs a két hír között, pedig valójában több rokon vonást és tanulságot is kihámozhatnak azok, akik ismerik a hátteret. A borok királyának forgalmazásában négy évtizedig nem tudott szót érteni a magyar és a szlovák fél. Budapest ragaszkodott az 1908-ban elfogadott magyar bortörvényhez, amely csupán három falut ismer el tokaji borvidéknek abban a térségben, amelyet Trianon után a mai Szlovákia területéhez csatoltak. A magyar szakértők komoly szakmai kifogásokat emeltek a túloldali borkülönlegesség előállításának technológiájával és minőségével szemben. Pozsony viszont olyan jogszabályt alkotott, amely több mint 900 hektáros területet iparkodott tokajivá kikiáltani, holott ezt még a szlovák borszakértők is sokallták. Végül megszületett az értelmes kompromisszum, amelyről már hírt adtak a napilapok.

A státustörvényről jóval rövidebb ideig, de annál indulatosabban dúlt a magyar–szlovák politikai csata. Mindkét fél saját igazságának megerősítése érdekében eljutott egészen a Velencei Bizottságig és Brüsszelig. Nagy sokára az érdekeltek mégis csak maguk vajúdták ki a megoldást. Éspedig budapesti törvénymódosítás, majd kormányközi különmegállapodások révén, amelyek alapján más jogcímen küldik a pénzt Erdélybe, Kárpátaljára, a Vajdaságba és Szlovákiába. A támogatás viszont minden esetben eljut a célszemélyekhez: az anyanyelvükön tanuló magyar iskolásokhoz, és az egyetemisták meghatározott köréhez. Nálunk már a magyar alapiskolák 74, a középiskolák 63 százaléka nyújtotta be pályázatát, s ez a modell életképességét is igazolja. Nincs abszolút győztes egyik vitában sem. Miként abszolút vesztes sem. Van viszont két nyertes: elsősorban mindkét ország polgárai, s főleg a szlovákiai magyarok, akik mindig elsőként érzik meg a saját bőrükön, ha megromlik a szlovák–magyar viszony. S akad tanulság is: főleg az, hogy

már mi is képesek vagyunk európai módon rendezni vitáinkat, pedig mindkét esetben rosszhiszemű gáncsoskodók hátráltatták az egyezséget. Köztük Eduard Kukan és holdudvara. Hőbörögtek a nacionalisták is: a Pravda például szlovák diadalként ünnepelte a tokajival kapcsolatos egyezséget. Nemrég viszont egyik kommentátora pozsonyi meghátrálásnak minősítette a kedvezménytörvény szlovákiai végrehajtásáról született egyezséget.

Kisebbségben élő, legújabban immár egyenrangú európai polgárként különösen jó tudni, hogy a kútmérgezők hőzöngései ellenére ismét szót értettek a normális magyarok és szlovákok.