Saulovicsból Paulovics – a srebrenicai úton

„Ha meggyilkoltok egy szerbet, mi száz muszlimot gyilkolunk meg” – jelentette ki húsz évvel ezelőtt, a srebrenicai mészárlás után Alekszandar Vucsics, a jelenlegi szerb kormányfő, akit szombaton a tömeg kövekkel és cipőkkel dobált meg, amikor az áldozatok kőtábláinál vonult el.

„Ha meggyilkoltok egy szerbet, mi száz muszlimot gyilkolunk meg” – jelentette ki húsz évvel ezelőtt, a srebrenicai mészárlás után Alekszandar Vucsics, a jelenlegi szerb kormányfő, akit szombaton a tömeg kövekkel és cipőkkel dobált meg, amikor az áldozatok kőtábláinál vonult el. Az egykori ultranacionalista politikus részvétele a srebrenicai megemlékezésen a szándék szerint a szerb–bosnyák megbékéléshez járult volna hozzá, viszont inkább újabb ellentéteket szülhet.

Vucsics 1993-ban, 23 évesen csatlakozott Vojiszlav Seselj szélsőséges Szerb Radikális Pártjához, és még abban az évben parlamenti képviselő lett. Az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején azzal tűnt ki, hogy harcias beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit. Jugoszlávia szétszakadását követően a szerb parlament meghatározó szereplői a Szlobodan Milosevics szerb diktátor által vezetett szocialisták és Seselj radikálisai lettek. Támogatottságuk attól függően változott, hogy a háborúktól megviselt és csalódott szerb nép mennyire érezte szükségét a szélsőséges fellépésnek.

Az országgal szembeni szankciók, az óriási infláció, a szegénység és a munkanélküliség, végül az 1998–99-es koszovói válság vezetett ahhoz, hogy 2000. október 5-én az ellenzék a népfelkelésszerű belgrádi tüntetésekkel megdöntötte Milosevics uralmát. Seselj 2003-ban feladta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéken, pártja pedig 2008-ban kettészakadt. Vucsics akkor az újonnan alakult, Európa-párti Szerb Haladó Párthoz csatlakozott. A szakadáshoz éppen az EU-hoz való hozzáállásának megváltozása vezetett: Seselj javaslatára kizárták a pártból. Vucsics politikája 180 fokos fordulatot vett. Mérsékeltebben fogalmazott, konzervatívnak mutatta magát, a nacionalizmust pedig „Európa-barát”, megfontoltabb politizálás váltotta fel. 2010-ben a srebrenicai mészárlást már szégyenletesnek nevezte. Számtalanszor rótták fel neki, hogy nemrég még teljesen más retorikát használt. Erre mindig ugyanazzal replikázik: „Nem tagadom, megváltoztam, és erre büszke vagyok.” Kétségtelen, az utóbbi három évben jelentősen javított Szerbia megítélésén: gazdasági reformokat hirdetett, befektetőket vonzott az országba, közreműködésével megkezdődtek az uniós csatlakozási tárgyalások, és a Koszovóval való kapcsolat rendezése is megkezdődött. Vucsics a korrupció és szervezett bűnözés ellen is támadást indított, aminek köszönhetően korrupciós vádakkal letartóztatták például Miroszlav Miskovics milliárdos oligarchát is, Szerbia leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb emberét. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?