Rózsaszín statisztikák

<p>Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a statisztikai jelentések arról, milyen jól is megy Szlovákiának: növekvő gazdaság, bővülő foglalkoztatottság, enyhén csökkenő munkanélküliség, növekvő bérek, alacsonyabb árak. Mit érez ebből az átlagpolgár? A többség tapasztalata szerint nem sokat.</p>

A statisztikai hivatal havonta megerősíti, hogy Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) egyre dinamikusabban nő, ami minden bizonnyal igaz is, és azt sem tagadhatjuk, hogy ez valakiknek egész biztosan jó. Elsősorban a cégtulajdonosoknak és a részvényeseknek, akik ennek köszönhetően nagyobb profitra tehetnek szert, az alkalmazottak azonban nem sok hasznát látják ennek, hiszen a válság kezdete óta a cégek többsége megtanulta, hogy a munkaerőn lehet a legjobban spórolni. Ezért többségük az alkalmazottakkal kapcsolatban továbbra is a válságforgatókönyvet használja: éhbérért próbálja kifacsarni belőlük a lehető legtöbbet. Ezzel függ össze az is, hogy a statisztikai adatok szerint ugyan nő a foglalkoztatottság és csökken a munkanélküliség, azonban mindkét mutató a statisztikai hibahatáron mozog. Ugyanez a helyzet a bérekkel. Havonta azt halljuk, mennyivel is nőttek az előző év azonos időszakához képest, a növekedés azonban az alkalmazottak egy jelentős részét nem érinti, hacsak nem ügyvezető igazgatók vagy csúcsmenedzserek. Ne feledkezzünk meg az árakról sem, amelyek a statisztikai hivatal szerint Szlovákiában harmadik hónapja csökkennek. Ez sem érint azonban mindenkit egyformán. Az élelmiszerárak csökkenése ugyan minden vásárló számára pozitív hír, ha azonban jobban utánanézünk az inflációs adatoknak, már nem olyan rózsás a helyzet. Az elmúlt hónapban ugyan olcsóbban vehettünk személyautót, mobiltelefont, házimozit és fényképezőgépet, az egy évvel korábbihoz képest azonban drágultak az egészségügyi szolgáltatások, az idősotthonok szolgáltatásai és többe kerül a gyerekek iskoláztatása is. Mindezek fényében a statisztikai hivatal is elismeri, a nyugdíjasok esetében nem beszélhetünk a kiadások csökkenéséről, és akkor még nem említettük a sokgyermekes családokat. Folytathatnánk a sort, az eddigiekből is látszik azonban, hogy az emberek többségének jogosan megy fel a vérnyomása, ha a kormánypárti politikusok és a statisztikai adatoktól megrészegült, zsíros fizetésekért dolgozó banki elemzők azt szajkózzák, hogy egyre jobban élünk. De ne legyünk velük teljesen igazságtalanok, hiszen az ilyen megnyilatkozásoknál bizonyára a saját anyagi helyzetüket veszik alapul. És ez esetben valóban nem hazudnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?