Rózsaszín alapon fehér

„A külföldön dolgozó és tanuló fiatalok nem közösségünk árulói. Teremtsünk lehetőséget, hogy megszerzett tapasztalataikat itthon kamatoztathassák!” Ez a két mondat jött szembe az interneten, rózsaszín alapon fehér betűkkel, küldték a Fiatal Függetlenek, akik a jövő márciusi parlamenti választáson képviselőnek jelöltetik magukat az egyik párt listáján. Mondatonként végiggondoltam az idézett üzenetet, és megállapítottam, hogy mindkét, rózsaszín alapon fehérrel szedett állítással egyet tudok érteni. Már majdnem megköszöntem magamban a mondatok szerzőinek, hogy az üzenetet legyártották, de arra lettem figyelmes, hogy ettől az üzenettől valahogy nem lett jobb kedvem. Sőt, egy kicsit szomorúbb lettem tőle. Leginkább az első mondattól. „A külföldön dolgozó és tanuló fiatalok nem közösségünk árulói.” Nem hát. Hiszen az, hogy valaki külföldre megy dolgozni vagy tanulni, lehet szükséghelyzet, vagy épp ambíció függvénye, arról nem is beszélve, hogy már dédszüleink szülei közt is voltak olyanok, akik más országba mentek, hogy legyen mit ennie a családjuknak. Felmerült valaha valakiben, hogy ezért ők közösségünk árulói? De ha már itt tartunk, vannak a közösségünknek árulói? Mindebből úgy tűnik, vannak a közösségünknek tagjai, akik szerint közösségünknek bizony vannak árulói. Főleg, ha fontosnak tartják leszögezni, hogy a külföldön tanuló vagy dolgozó fiatalok nem azok. Én mindenesetre (és remélem, még sokan rajtam kívül) nem gondolom azt, hogy a közösségünknek vannak árulói, hanem azt gondolom, hogy közösségünk különbözőképp gondolkodó emberek közössége. És erős a gyanúm, hogy a világ közösségeit kivétel nélkül különbözőképp gondolkodó emberek alkotják. Nincs ugyanis két ember, akinek mindenről egyezne a véleménye. Vegyünk például egy szervezetet, a világ bármely pontján, amely küzd valamilyen célért. Tagjai egyetértenek politikai és vallási kérdésekben, de nem értenek egyet mondjuk valami másban. És már meg is van az okuk, hogy adott esetben emiatt árulónak nevezzék a másikat, és talán meg is fogják tenni, ha érdekük épp úgy kívánja. És ha nincs meg az ok, találnak egy kitalált indokot. De ha jó viszonyt szeretnének egymással, nem fogják ezt tenni. Sőt, nem fogják egymás fejét megsimogatni azzal, hogy barátom, te nem vagy áruló. Ahogy az ember a számára kedves személyeknek és egyéb élőlényeknek sem mondja, hogy szervusz, örülök, hogy látlak, hadd mondjam el, kérlek, hogy szerintem nem vagy egy mocskos szemétláda. Az üzenet így lenne korrekt: „Teremtsünk lehetőséget, hogy a külföldön dolgozó és tanuló fiatalok tapasztalataikat itthon kamatoztathassák!” (A „megszerzett” szó mellesleg felesleges, mert ha valakinek tapasztalata van, az azért van, mert valahol, valamikor megszerezte.) Egyébként Antal Lóránt fiatal erdélyi politikus Manifesztum a sikeres fiatalokért című írásában szerepel egy nagyon hasonló mondat, vélhetően onnan vették át, némi módosítással: „A külföldön tanuló és munkát vállaló fiatalok nem a közösségünk árulói – ne akadályozzuk meg, hogy kint tanuljanak, dolgozzanak, hanem adjuk meg a lehetőséget arra, hogy külföldön szerzett tapasztalataikat itthon kamatoztassák”. Szóval, ha a rózsaszín alapon fehér üzenet szerzői komolyan gondolják, hogy a külföldön dolgozó és tanuló fiatalok nem közösségünk árulói, akkor talán elvárható tőlük, hogy egy hasonló üzenetben saját magukról is elmondják, például azt, hogy „Nem vagyunk kábítószerfüggők!” Senki nem állítja róluk, hogy azok, de a helyzet valószínűleg ugyanolyan rosszul esne nekik, mint a külföldön dolgozóknak az, hogy egy mondatban említik őket az állítólagos árulókkal.