„Egy ideológia mellett foglaltunk állást”

<p>Civil kezdeményezések révén vált országosan ismertté. A Fiatal Függetlenek vezetője, az 5. legtöbb karikát szerezte az MKP listáján. Hogyan tovább? Orosz Örssel beszélgettünk.&nbsp;</p>

A Fiatal Függetlenek több mint 18 ezer preferenciaszavazatot szerzett a márciusi választásokon. Hogy értékeli ezt az eredményt?
Rövid politikai pályafutásunknak ez az eddigi legjobb eredménye. Két kollégám, Bóna Zoltán és Zachar Pál korábban már betöltött tisztséget helyi szinten, én most értem el első igazi politikai eredményemet. Mivel azonban a párt nem ugrotta meg az öt százalékot, és az etnikai politizálás ismét kimaradt a parlamentből, csalódottak vagyunk, így legfeljebb csak személyes kis örömünk származhat a saját eredményünkből. Örülünk viszont annak, hogy nemcsak saját régiónkban sikerült megszereznünk a választók bizalmát, hanem országosan, minden dél-szlovákiai régióban.

Milyen forgatókönyv lépett életbe a Fiatal Függetlenek számára, miután nem sikerült a bejutás?
Ahogy mondani szokták, a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk. Mi azért döntöttünk a választásokon való elindulás mellett, hogy ne az általunk képviselt szubközösség legyen az, amely hiányzik a bejutáshoz. Sajnos még ez is kevés volt. Azon dolgoztunk, hogy bekerüljünk, viszont a választások után sem tűntünk el, folytatjuk azt a civil érdekérvényesítést, amit az elmúlt években végeztünk. A választások utózöngéi azonban még foglalkoztatnak bennünket, nemrégiben hallgatott ki a kerületi ügyészség egy feljelentés nyomán, választási korrupcióval vádoltak meg bennünket, mert a Rákóczi Szövetség kirakat-kétnyelvűsítési kampányát reklámoztuk a választási kampány idején.

A kampánycsend alatt?
Nem a kampánycsend alatt. Felvállaltuk a Rákóczi Szövetség kétnyelvűsítési kampányának a népszerűsítését, és ezt egy feljelentő úgy értelmezte, mi azoknak kínáljuk a támogatást, akik ránk szavaznak, holott ez nem így volt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"231265","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Ön folytatja aktív politikai tevékenységét, vagy felfüggesztette a választások után?
Nem függesztettük fel. Nem a választásokhoz kötjük a szlovákiai magyar közösség jövőjének a tervezését, a közösségszervezést, ezt a munkát folytatni kell. Nem azzal a gondolattal kelünk és fekszünk, hogy politikusok akarunk lenni. A közösségépítő munkát eddig is a közélethez közel végeztük.

A Fiatal Függetlenek jövője hogy fog alakulni?
Független csoportosulás vagyunk, továbbra sem kívánunk párttá válni. Mindazonáltal akár a megyei, akár a helyhatósági választásokon lehet majd velünk találkozni. A megszerzett preferenciaszavazatok – voltak olyan települések, ahol gyakorlatilag megnyertük a választást – erre köteleznek bennünket.

Az MKP-val kötött szerződésük még érvényes?
Az MKP-val kötött szerződés a választásokig szólt, a választások utáni időszakot csak bejutás esetén szabályozta. Az etnikai alapú közösségszervezéssel és közélettel kötött képletes szerződésünk azonban örökre szól. Egy ideológia mellett foglaltunk állást, és emellett a jövőben is kiállunk, ha alkalom nyílik rá.

Ön az MKP-nak is tagja, részt vesz a párt működésében?
Az MKP működésében gyakorlatilag soha nem vettem részt. A tényt, hogy az egyik helyi szervezet tagja vagyok, megpróbálták a választások előtt ellenünk felhasználni, de véleményem szerint nincs jelentősége, mi a Fiatal Függetlenek színeiben független programmal, független kommunikációval és az eddigi megfáradt struktúráktól független személyzettel indultunk a választásokon.

Kilencedikként indult az MKP listáján, és az ötödik legtöbb szavazatot kapta, ez akár nagyobb ambíciókra is feljogosíthatná a párton belül. Vannak-e olyan ambíciói, hogy bekerüljön a párt vezetésébe?
Nem hagy bennünket hidegen, hogy milyen lesz az MKP új vezetése, de nem érkezett olyan megkeresés, amire érdemben reagálni tudtunk volna. Bennünket nem a politikai funkciók begyűjtése vezérelt. Ha lesz egy, a mostanihoz hasonló sorsfordító alkalom, biztosan ott leszünk a gáton, ahogy eddig is ott voltunk a Kétnyelvű Dél-Szlovákia, a Gombaszögi Nyári Tábor vagy más tevékenységi körünk kapcsán, ami a nevünkhöz fűződik. Az MKP vezetésében részt vállalni nem személyes ambícióm, ám ha a jövőben is érkezik felkérés, megteszünk mindent, hogy ne vesszenek el a szavazatok.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"231266","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A Fiatal Függetlenek egyik célja a régebbi politikai struktúrák lecserélése volt. Lehetséges megújítani a szlovákiai magyar politikát, ha csak így, „fél lábbal” vesznek részt a politikában?
A közösségünk – és ez többször megmutatkozott már az elmúlt száz évben – túl kicsi ahhoz, hogy egy szakadék válassza ketté. Mi egy közösség, és nem egy pártstruktúra irányában vagyunk elhivatottak.

Merre kellene továbbhaladnia az MKP-nak? Szüksége van a megújulásra?
A megújulás szó az MKP kontextusában nagyon elcsépeltté vált. Ettől függetlenül szükség van rá, illetve olyan emberekre, akik friss erőt képviselnek. Olyanokra, akik a fiatalabb generáció eszköztárát használva újra meg tudják szólítani azokat, akik távol maradtak a választásoktól, mert megcsömörlöttek a szlovákiai magyar közélet bipoláris, civakodó jellege miatt. Emellett meg tudják szólítani a kormányalakítás miatt csalódott Híd-szavazókat. A minap azt olvastam, fontos, hogy megfontolt és tapasztalt emberek vezessék a pártot és a közösséget. Én úgy gondolom, a hazai és a környező országok választási eredményei nem ezt mutatják. Olyan emberekre van szükség, akik meg tudják szólítani a választókat. A választók gyakran érzések alapján döntenek, és nem törődnek a politikai tapasztalattal. Az MKP-nak egy arcra van szüksége.

Elég ez? A választásokon program nélküli, populista, gyakran szélsőséges pártok kerültek be a parlamentbe, karizmatikus vezetővel az élükön, aki meg tudott szólítani szélesebb néprétegeket. Nincs szükség komolyabb háttérre?
Ez a háttér megvan. A szlovákiai magyar közéletből az a személy hiányzik, aki meg tudja szólítani a szélesebb néprétegeket.

A Fiatal Függetlenek kampányfőnöke, Kovács Balázs a választások után a Komáromi Szalon rendezvényén azt mondta, az MKP egyik hiányossága, hogy nem optimális a szürkeállomány koncentrációja.
Szerintem ez inkább szervezés kérdése.

A jelenlegi pártban is van tehát kapacitás, csak hiányzik egy menedzser az éléről?
Nehéz megmondani, mit takar a mostani párt, az elnök lemondott, várjuk a tisztújítást, erről a helyzetről jelenleg nem lehet érdemben nyilatkozni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"231267","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"306","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A Fiatal Függetlenek részt vesz aktívan politikai tárgyalásokon?
Amennyiben meghívást kapunk, szívesen.

Önállóan nem kezdeményeznek senkivel tárgyalásokat, hogy érvényesítsék a saját céljaikat?
Mi a saját céljainkat úgy teljesítjük, hogy fogjuk magunkat, és kimegyünk a terepre. A látszattevékenységekbe beleuntunk, nem fogunk tárgyalgatni.

Hogy máshogy lehet elérni a politikai célokat, ha nem tárgyalásokkal?
Nem vagyunk abban a pozícióban, hogy tárgyalni hívjunk bárkit is. Egy független csoportosulás vagyunk, van véleményünk, amit az interneten keresztül továbbra is kommunikálni fogunk. Reagálni fogunk a kormány lépéseire is.

A választások előtt megfogalmazott céljaikat nem próbálták érvényesíteni, például a kormány képviselőivel egyeztetve?
Nagyon szkeptikusak vagyunk a kormány működését illetően, vagyis hogy meddig tarthat ki, és mennyire fogja hitelteleníteni a Híd képviselőit, akik között vannak szakmailag megfelelő személyek. Nem akarom azt mondani, hogy ez egy politikai öngyilkosság, de eddig azt láttuk, a Híd témáit ledarálják a szlovák partnerek. A Híd azt állítja, prioritásainak kilencven százaléka bekerült a kormányprogramba. Bekerültek például a kisiskolák, de a magyarórák számának kérdése nem. A Híd javaslata a vasúti kétnyelvűség megoldására, melyet többször is beterjesztett a parlamentbe, hibás. Hibás, mert nem tartalmazza azokat a kényszerítő eszközöket, amik köteleznék a vasutat a táblák kihelyezésére. Ha a Híd most is ezzel a javaslattal áll elő, akkor a kormányprogram formailag teljesül, ám a valóságban egy centivel sem leszünk előbbre. Ezek a mi témáink, és szívesen tárgyalunk róluk.

A választások után a Híd és az MKP között majdnem létrejött egy találkozó, ám miután a Híd kormányra lépett a Smerrel és az SNS-szel, az MKP visszalépett. Erről mit gondol?
A választások előtt több olyan szervezetben is tevékenykedtem, amelyek próbálták elősegíteni a két párt közeledését. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala ügyvivőjeként a két párttal közösen aláírtuk a kisebbségi minimumot is, tehát az eddigi munkánkkal deklaráltuk, hogy kiállunk az összefogás mellett. Az MKP listáján valamiféle összefogás meg is valósult, akkor azonban ezt a Híd visszautasította. A választási eredmények tükrében érkezett megkeresés inkább csak a Híd néhány nappal későbbi lépését volt hivatott legitimálni. Úgy gondolom, ez a megkeresés nem a legmegfelelőbb pillanatban jött. Azonban ezt a megosztottságot mihamarabb fel kell számolni, mert mérgezi a közösségünket és akadályozza az előrehaladást.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"231268","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Ön jelenleg mennyire aktívan egyeztet az MKP vezetésével?
Politikai kérdésekben nem egyeztetünk. Az együttműködésünk a választások előtt is csak gyakorlati kérdésekre korlátozódott.

A kampányban azonban sok mindenben igazodott a Fiatal Függetlenek az MKP-hoz, például a migrációs válság tematizálásában.
Nekünk ez nem volt a fő témánk, de ez egy aktuális kérdés volt akkor, és most is az, így nem akartuk elhallgatni.

Mennyire egészséges az átjárás a civil és a politikai közeg között? Ön mennyire tartja magát politikusnak?
Nem tartom magam politikusnak, hiszen az életemből egyetlen percet sem töltöttem politikusként. Ez az átjárás azonban – főképp kisebbségi közegben – minden szinten tapasztalható, nemcsak nálunk, hanem más hasonló közösségekben is. A civil háttér jó terepismeretet ad. Ez az átjárás szerintem nem negatív dolog, hiszen a választók is szívesebben szavaznak bizalmat olyan embereknek, akik előéletükkel már bizonyították elkötelezettségüket közösségük iránt.

A civil szférának nem az lenne a feladata, hogy ellenőrizze a politikát?
De, ez a feladata. Viszont eljön az a pont, amikor valaki úgy érzi, civilként nem tud eredményeket elérni, és egy ilyen zsugorodó közösségnél bizonyos dolgokon csak akkor lehet változtatni, ha mi magunk megpróbáljuk másképp csinálni. Ezért indultunk el a választásokon. Nem fogunk megriadni a jövőben sem a közéleti szerepvállalástól.

Ön szerint tehát egy ilyen kis közösség nem engedhet meg magának egy politikától független civil szférát?
Szerintem nem tudja megengedni magának. A civil szféra sok esetben közéleti tevékenységet is ellát. A szervezetek felállása is előfeltételezi az átfedéseket.

Az, hogy közéleti szerepet is ellátnak a civilek, nem azt jelenti, hogy a politikai hatalomért is versenybe kell szállniuk.
Nem kell, hogy azt jelentse, de az esetek túlnyomó többségében mégis azt jelenti, mert civilként szerezheti meg az ember azt a terep- és problémaismeretet, amely szükséges a további, akár politikusi munkájához. Ha mondjuk a vállalkozói szférából érkezik valaki, közéleti érzékenység nélkül, érezhető a gyökértelensége és a távolsága a szlovákiai magyar választóktól.

Nem tart attól, hogy a politikai szerepvállalása visszavetheti a civil tevékenységét, bizalmatlanságot ébreszthet az emberekben?
Szerintem a tevékenységünk bizonyítja, hogy ugyanazok vagyunk. A Gombaszögi Nyári Tábor kapcsán például bizonyítottuk, hogy ez egy pártoktól független esemény, ahol minden szereplőnek azonos teret adtunk, igyekeztük integrálni a civil szférán belüli csoportokat is, és ez továbbra is így lesz. Március 6-án is felkelt a nap, mi a kampányt is igyekeztük úgy folytatni, hogy a választások után is egy asztalhoz tudjunk ülni a korábbi partnereinkkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?