Rossz anya

Az apuka reggelente időkorlátot ad, még meddig hajlandó az iskola felé kitérni a cégébe menet a nagy gyerekkel. Meggyőződése ugyanis, hogy az anyuka dolga időben előkészíteni a gyereket, mert egész nap más dolga nincs, csak főzni és nevelni a három gyereket. Addig, míg a nő vánszorog a fáradtságtól, az apa a reggeli lapokat nézi át, megissza a kávéját, mindig ugyanúgy, ugyanazt a fajtát használják azzal a kávéfőzővel, aminek az ára egy átlagfizetés kétszeresébe került. Hiába a sokféle variáció, sosem készítettek lattét, kapucsínót, csak feketét. Ha vendégek érkeznek, az anya mindig az füllenti, elromlott a kávégép, csak ezt tudja megcsinálni. Az apuka szigorú, azt álltja, ha más fajta kávészem kerülne a gépbe, onnantól ő annak az ízét érezné. Az anya emiatt instant kávét iszik, ugyanis neki nem ízlik az apa által választott kávé. Ennek ellenére minden reggel lefőzi neki.

A kisbaba még a hajnali etetés után a kiságyban szundít. Lassan jár-kel emiatt az anyuka, mindeközben pakolássza a szertehagyott holmikat: a középső, ovis gyerek legója az étkező padlóján hever, ő még mesét néz, lassan indulni kell vele az intézménybe. Kaotikusak a reggelek, ő kelti a nagyot, hiába éjjelezik. Tizenhárom éves és az anyjára dühös, mert korábban kell kelnie a testvéreinél, eközben a nő a tízórait minden iskolában töltött nap reggelén elkészíti a nagy igényei szerint. Azon a reggelen az iskolás gyerek nem hajlandó felöltözni. Ül némán, az anya pedig leguggol mellé. Nem elég menők a ruhái, mondogatja, ezek miatt ki fogják gúnyolni. Hiába kérdi az anya: ki, nincs válasz. „Elmenjünk ma bevásárolni, biztos találunk olyat, ami tetszene neked?” Nincs válasz. „Kisfiam, öltözz, apa dühös lesz, tudod, hogy én ma nem tudlak vinni, a kicsi alszik, el fogsz késni.” De a gyerek hajthatatlan, ül és nem reagál. Az anyja meg akarja ölelni, de ellöki. Tehetetlen düh járja át, mély félelem, mi lesz, ha hét tízre nem áll az apjára várva az ajtóban. Telnek a percek, az utolsó öt perc, hogy a gyerek még el tudjon indulni az addig még ingben olvasgató férjével. Az anya kétségbeesik, fenyegetni kezdi a gyereket: „Ne csináld, tudod, mi a tetteid következménye, lódulj már, mert komolyan kitépem az összes szál hajad. Mindent megteszek érted, mindenben kiszolgállak, tényleg olyan nehéz dolog felöltözni? Hogy lehetsz ennyire önző?” A nő egyre hangosabb, a gyerek viszont nem mozdul. Nyitódik a szobaajtó, belép a férj, már a zakójában, rájuk néz, odafordul a feleségéhez és azt mondja: „Te nem vagy normális. Mást nem tudsz, csak ordibálni, egy pszichopata vagy. Ezt be kell fejezni, így vagy úgy!”

Szól a fiának: „Gyere, van két perced, ezt vedd el!” Az szó nélkül szót fogad, gyorsan elkészül. Vissza sem néznek, kimennek a kocsihoz, az apa begyújtja, az anya az ajtóban állva néz utánuk. A nagy vaskapu nyílik, a macskakővel kirakott udvar poros, gáz-fék, kerékcsikorgatás. Majd eltűnnek.

A nő ma reggel is csak áll, nem mer válaszolni a férjének, talán mert tényleg kételkedik a normalitásában, talán a férjének van igaza, sokszor kerül a naggyal olyan feszült helyzetbe, amelyben fel kell emelnie a hangját. Mintha a fiának lenne egy útmutatója, hogyan kell belőle a legrosszabbat kihozni. Rosszat, a benne élő rosszat. Múltkor megkapta a karját, és azt kiabálta, fejezd be, vagy elveszem a telefonod. A gyerek daccal nézett vissza rá, olyan előítélettel, olyan gyűlölettel, mintha egy idegen tenné ezt vele. Azt mondta az anyjának: „Nem mered, apa vette, megmondta, hogy te ne azzal fenyíts, amit tőle kaptam.” Az anya sokkot kapott, erre a válaszra nem számított, a gyerek ugyanis mindig az ő kicsi baglya volt. Így nevezte már baba korától, éjjeli bagoly. Az ő leggyönyörűbb álma, vágya volt a gyermek. Mégis, mostanság, a fia úgy néz és úgy bánik vele, mintha nem lenne közös múltjuk. Gyűlöli.

Az anya aznap bement a szobájába és bocsánatot kért, illetve megkérte a gyereket arra, hogy ő is gondolja át, min kellene neki változtatni, mert ezt ketten csinálják egymással. Amiről az anya nem tud, hogy aznap délután a fi a kétségbeesett üzenetet írt az apjának. „Segíts, válj már el, ez a nő megint kiabál, meddig kell még eltűrnöm?” Az apa válasza: „Nyugodj le, megoldjuk.” Egy szóval sem kérdezte, mi történt, mi váltotta ki a konfliktust, mert egyértelmű volt, a pszichopata anya hibája, mert nem tud uralkodni magán.

A család az család.

A nő dolga csak az anyaság.

Az apáé pedig, hogy gondoskodjon az anyagi biztonságról.

Hát nem igaz?