Romlott húsnak híg a leve

Annak idején megdöbbenve olvastam, hogy a nyugati bányatársaságok a fejlődő országokban különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül cianidtartalmú vegyületeket használnak az arany kimosására, ezeket szemrebbenés nélkül a folyókba engedik, kiölve a teljes élővilágot.

A multinacionális cégek rideg, az átlagembereket semmibe vevő világát konkrét példákon keresztül bemutató David C. Korten a Tőkés társaságok világuralma című könyvében részletesen taglalja a Fülöp-szigeteken található, kipusztult folyók mentén élők sanyarú sorsát. Akkoriban úgy tűnt, ilyen csak Afrikában, esetleg néhány leszakadt ázsiai országban történhet, ahol a hiányzó érdekvédelem, a nullával egyenlő alkupozíció miatt semmi sem állhatja a nyerészkedés útját. Aztán 2000 januárjában ciánszennyezés miatt átmenetileg kihalt a Tisza. A történet ismert: egy ausztrál bányacég Erdélyt Kongó dzsungelének nézte, és a környezetvédelemre fittyet hányva óriási ökológiai pusztítást vitt végbe.

Más. Néhány hónappal ezelőtt előbb Magyarországon, majd Csehországban a külföldi kézben lévő nagy üzletláncok boltjaiban, a fogyasztói társadalom szentélyeiben egérürülékes raktárakra, a penésztől zöld színű húskészítményekre, lejárt szavatosságú termékek garmadájára bukkantak. A kezdeti felháborodás nem segített, hiszen Csehországban a kiskereskedelem nagyágyúi azóta is rendszeresen tévesztik meg a vásárlókat romlott élelmiszerekkel. A sokat megélt közép-európai polgár gyomorsava eddig elejét vette a tömeges ételmérgezésnek, pedig a trükkösen újrafeldolgozott, penészfoltjaitól megszabadított, gyanús szagú húskészítményekkel újra és újra bombáznak minket. Szlovákiában eddig a hétig minden szép és jó volt a hipermarketekben, ahol pirospozsgás oldalas, takaros karaj és a bámulatosan vonzó bélszín várta a vásárlókat. Egyesek szerint csak azért sikerült ilyen sokáig fenntartani az illúzió látszatát, mert nem akadt egy, az ürülékek látványától türelmét vesztő raktáros, egy igazságtalanul kipenderített elárusító, aki lerántotta volna a leplet az üzletláncok machinációiról.

A szlovák állat-egészségügyi szakhatóság végre vette magának a fáradságot, és októberben átfogó ellenőrzést hajtott végre a nagy forgalmú boltokban. Az eredmény egyenesen riasztó: a 313 szuper- és hipermarketből 45-ben találtak romlott vagy lejárt szavatosságú húst. A közel 15 százalékos „találati arány” divatos szóval élve szignifikánsnak mondható, magyarán szó sem lehet véletlenről. Ezt azért fontos leszögezni, mert az érintett cégek – vétküket ugyan elismerve – az emberi tényezővel, azaz a kiszolgáló személyzet rossz hozzáállásával magyarázzák a bizonyítványukat. Valóban emberi tényező a kapzsiság, de ez nem róható fel az egyszerű elárusítónőnek, annál inkább a Franciaországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában székelő cégközpontoknak.

Nevesítsük végre hát a vétkeseket, és ez most itt valóban nem a reklám helye: a Tesco, a Carrefour, az Ahold, a Billa és a Metro üzletláncok néztek bennünket balfácánnak. Azt most hagyjuk, hogy a forgalmukat eurómilliárdokban számoló óriási társaságok itteni alkalmazottaik zömének fájóan alacsony fizetést adnak. Az is hagyján, hogy tisztában vannak azzal, mi nem vagyunk olyan öntudatos vásárlók, mint szerencsésebb nyugat-európai társaink, fogyasztóvédelmünk is gyengébb lábakon áll. De egyáltalán nincs rendjén, hogy amint a nagy nyugati cégek keletre mennek, elvesztik önkontrolljukat, sutba vágják belső etikai szabályzatukat, szigorú normáikat – tisztelet a kivételnek.

Lehet, hogy egyszer megéljük, a filippínó, a romániai, a magyar, a cseh és a szlovák polgárt is ugyanolyan komolyan veszik a globálisan gondolkodó nagyvállalatok, mint a svájcit vagy a kanadait. De félő, hogy addig még sok cián folyik le a folyókon...