Nem tudom eldönteni, hogy a magyar kormányfő híveivel együtt miért riadt meg ennyire attól, hogy elveszíthetik eddigi hatalmukat.
Riogatás féligazságokkal
Ezt a jelszót eddig több magyar kampányoló politikus harsogta, és a jelek szerint híveik bevették. Holott 1989 óta nem akadt magyar kormány, amelyik ne szorgalmazta volna a hídroncs felújítását. Ám a szlovák fél, főleg Vladimír Mečiar hallani sem akart erről. Jól tudjuk, ő is milyen primitív hazugságokat szajkózott. Az egyezséghez, a híd újjáépítéséhez Mikuláš Dzurinda – szlovák viszonyok között – demokratikusan gondolkodó kormánya is kellett. S ha már őt említjük, akkor az is a teljes igazsághoz tartozik, hogy egyértelműen Orbán Viktornak a szomszédok iránti érzéketlen kampánymegnyilvánulásai vezettek oda, hogy a nacionalistának semmiképpen sem nevezhető pozsonyi miniszterelnök jegelte – remélhetően rövid időre – a szlovák– magyar, továbbá cseh és lengyel partnerével együtt a visegrádi politikai kapcsolatokat. Még a magukat Magyar 1-nek kikiáltó tévénél is tovább ment a Vasárnapi újság, amely tegnap reggel egyebek között azt sulykolta a hallgatóságába, hogy hétközben azért lett drágább a benzin, mert a MOL, a nemzetközi nagytőkéhez hasonlóan, bízik Medgyessyék győzelmében és ezáltal a nagymértékű gázáremelésekben. Már csak az hiányzott, hogy jól értesült forrásokra hivatkozva közlik: ez is Kovács László, Peter Weiss és a tőkések újabb titkos alkujának a következménye, mert hát az elmúlt héten Szlovákiában is – miként szinte minden európai országban – emelték az üzemanyagok árát. Ilyen durva és tisztességtelen kampány láttán és hallatán a higgadt szlovákiai és más kisebbségi magyarok, miként az anyaországi milliók is azért nyugtalanok, mert az ellenzékre zúdított össztűz miatt tovább mélyülnek a politikai lövészárkok és a szakadékok. Ez pedig nagyon nehezen helyrehozható károkat okozhat Magyarországnak és közvetve a kisebbségi magyarságnak. Ugyanis már eldőlt, hogy mely pártok jutnak az Országgyűlésbe. Ezek után bármilyen kormánya lesz is Magyarországnak, arra lesz ítélve, hogy főleg az eredményes integráció végett európai viszonyt építsen ki az ellenzékkel. És a szomszédos országokkal is. Ezért sem szabadna minden hidat felégetni. S ezért kellene a kormánypárti kampányba magukat bevető kisebbségi személyiségeknek is megfontolt politikusként, nem pedig néptribunként viselkedniük. Ha a jelenlegi magyarországi ellenzékben és a szomszédos nemzetek demokratáiban valóban sorstársat, a sorskérdésekben szövetségest, nem pedig ellenfelet, sőt: ellenséget látnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.