Rendes kormányülés?

Élelmiszert rabolnak a romák Kelet-Szlovákiában. Várható volt – mondják most bölcsen némely ellenzéki és nem ellenzéki parlamenti képviselők – , hogy a szociális segélyek drasztikus lefaragására az érintettek előbb-utóbb nem a kormányt éltetve reagálnak. A kialakult feszültség kezelési módjának mielőbbi megtalálása érdekében a kormánypárti Pavol Rusko gazdasági miniszter a kormányfőnél rendkívüli kormányülést kezdeményezett. Sikertelenül. Mikuláš Dzurinda egyelőre Ľudovít Kaníkra és a többi illetékes miniszterre bízza a feszültség csillapítását. Ravasz megoldáson töri a fejét a szociális ügyi tárca vezetője; legszívesebben az uzsorások nyakára küldené a rendőrséget, vizsgálja már meg, vajon nem ők ösztönzik-e a romákat a törvénysértésre. A miniszter összetéveszti a kiváltó okot a következménnyel. Még akkor is, ha tény, hogy a romák nyomorúságával visszaélő és ebből szépen megélő uzsorások zsebébe a segélyösszegek alapos megcsappanása miatt lényegesen kevesebb vándorolhat... Az uzsorások is valószínűleg ott vannak a háttérben. Ha viszont ez igaz, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés, a rendőrség eddig miért nem csapott le rájuk. Eddig netán nem vették komolyan a riportok tucatjaiban erről nyilatkozó romák, polgármesterek ezzel kapcsolatos vallomásait? Ha most politikusok állítják, hogy a kelet-szlovákiai roma mozgolódások hátterében bizonyára uzsorások állnak, akkor nagy valószínűséggel tudja a rendőrség is, kikről van szó. Félreállításuk talán nem lenne nehéz, bár valószínűleg nehezebben találnának rájuk terhelő bizonyítékot, mint arra a fogdába zárt harminchárom romára, akit rablás közben értek tetten. Az éhségen kívül ugyanis a félelem is nagy úr, és egy uzsorástól általában félni szoktak a rászorulók... A romák áldatlan, az Európai Unióban is szemet szúró helyzetének javítására aligha jelentene tartós gyógyírt, ha a kormány csupán ebben az irányban próbálna cselekedni. Fokozott rendőrségi készenléttel, esetleg néhány uzsorás rács mögé juttatásával ideig-óráig talán lecsillapítják a felkorbácsolt indulatokat, megelőzik a rablásokat. Egy antropológus állítja, hogy a romákra nem jellemző a rablás. Ha a jelenséget kizárólag rendőrségi ügynek tekintik, a probléma marad. A szegénység nem szűnik meg egyik napról a másikra, és a dolgozni akaró romákra se várnak szabad munkahelyek százai. Marad számukra a kilátástalanság, a tehetetlenség és az alamizsnának is kevés segélyre várás. A kormány tehát rendes ülésen foglalkozik a semmiképpen sem országkirakatba kívánkozó helyzettel. Nyilván a rendőrök, a helyi politikusok, az önkormányzatiak és a roma vezetők helyzetértékelésére támaszkodik. Elgondolkodtató, hogy a vezető politikusok közül senki se látja olyan súlyosnak a kelet-szlovákiai helyzetet, hogy a kedélyeket a helyszínen kellene lecsillapítania. Félő, akkor mennek majd, amikor a feldühödött tömeg már senkit sem lesz hajlandó meghallgatni. A rendes kormányülés így könnyen rendhagyóvá válhat.