Remények és kétségek közepette

A kezdeményező Magyarok Világszövetsége számára csak az a fontos, hogy megkapjuk, elnyerjük a kettős állampolgárságot, aztán majd meglátjuk...

Aztán majd a magyar országgyűlés viták és csatározások kereszttüzében, az állampolgárság tényétől távol eső belpolitikai pillanatnyi érdekek és ellenérdekek özöne közepette kigyöngyözi a magyar állampolgárok (az anyaországiak) számára legkomfortosabb törvényi szabályzókat. Ebben mi is meg fogunk nyugodni... Hát...

Másfelől a kormányfő kijelenti, hogy nincs előkészítve a dolog, nem egyeztettek például a határon túli magyar szervezetek „az anyjuk országának” kormányával. Majd éppen a szlovák vagy az ukrán, a bukaresti és a belgrádi fog megértést mutatni ez irányban, miként azt már a jóval ártatlanabb és precízen vértelenített (kicsontozott, szépen kipotyolt és forró olajban ropogósra sütött) magyarigazolvány esetében is előzékenyen és kisebbségbaráti módon tevé. (Minket lóvá.) Ezt, úgy hiszem, maga sem gondolta komolyan. Csak afféle jófiúság volt, kötelező udvariassági hajbók a fentebb említett volánok felé. Ezzel szemben a határon túli magyar szervezetek a MÁÉRT minapi értekezletén az igent egyöntetűen várják el az anyaországi szavazóktól. E sorok írója is.

Sokan sietnek értésünkre adni, hogy ha már megalkotná a magyar országgyűlés a kettős állampolgárság viselésére jogosító törvényt, akkor elképzelhetetlen, hogy egy demokratikus állam különbséget tegyen saját állampolgárai között. Tehát meg kell adni mindazt, amivel a sima állampolgárság együtt jár a pécsi vagy pomázi bennszülöttek esetében: szavazati joggal, a társadalombiztosítási előnyökkel és jogokkal, szabad költözéssel, utazással, jogi védelemmel mindenütt, mindenkor, pl. idegen államok területén is. Sőt saját országunkban (Romániában, Ukrajnában, Horvátországban stb.) is.

No persze, akkor megkövetelhető az új állampolgároktól, hogy kétfelé adózzanak, amennyiben a szülőföldön kívánnak maradni ezután is. (Az MVSZ elgondolása szerint létre kell hozni a külhoni polgárok adóalapját.) Az lenne a legjobb, ha magyar kormány megegyeznek az illető és környező országok kormányaival, adóhatóságaival és kül-, pénzügyi minisztériumaival, hogy a magukat magyarnak valló ukrán, szlovák, román vagy szlovén állampolgárok Bukarestbe, Pozsonyba, Ljubljanába vagy Kijevbe befizetendő adójából arányos részt adjanak át a magyar államnak. ĺgy a saját opciójából kettős állampolgárságúvá váló alattvalót minden kedvezményben, helyesebben szólva az alapvető és elemi polgári és állampolgári (szabadság)jogokból részesítheti a visszafogadó magyar állam a költségvetés különösebb megterhelése nélkül. Ebben a felállásban viszont az a kérdés, ki bírná a kettős adózást, a kétfelé adózást, mely utoljára ilyen tömeges méretekben a török hódoltság nem szabadjait sújtotta.

Mások viszont csak azt hangsúlyozzák, hogy az „utódállamok” magyarjai a (külhoni) magyar állampolgárság birtokában szabadon utazhatnának akkor is Magyarországra és a nagyvilágba, ha országaik nem kerültek (még) be az Európai Unióba. Tarthatnák a kapcsolatot a magyar földön élő hozzátartozóikkal, barátaikkal, részesülhetnének a magyar kultúra áldásaiból közvetlenül, elintézhetnék a budapesti kormány hatáskörébe tartozó földrajzi térségben előállt ügyes-bajos dolgaikat. Magyarország területén kedvezményesen utazhatnának. Amit a kiváltott magyarigazolvány birtokában ma is megtehetnek, hála isten.

Viszont nem szavazhatnának.

És bízva abban, hogy az illető országokban az orvostudomány vívmányai azonos mértékben jutnak el, állnak mindenki rendelkezésére, mint Magyarországon, reménykedve abban, hogy a kórházi viszonyok jobbak (lesznek), mint Hungáriában, csakis a végső esetben fordulnak majd a magyar gyógykezelőkhöz.

A magyar munkaerőgondok megoldását egyik ellenzéki párt az utódállami képzett és jóval olcsóbb magyar munkáskarok hadrendbe állításával kívánja orvosolni. A mind huzamosabb időt igénybe vevő munkaviszony végül a letelepedés, a gyökeret eresztés felé tereli a ma még nem kettős állampolgárságú, de mindenképpen magyart. Hiszen pl. nem kell nyelvet tanulnia. De azért is, mert a magyar képzett munkaerő és a képzetlenebbje is nyugatra vonul az Unió adta szabad munkavál-lalási jogánál fogva. Az alacsony magyar demográfiai mutatók (népességfogyás) pedig csak erősíteni fogják a növekvő emberhiány miatt Magyarország beszippantó delejét. Akármit tennénk, sokan fognak áttelepülni ezután is.

Hacsak nincs lehetőség az itthoni érvényesülésre, tartós munkahelyek teremtésére, fönntartására és erdélyiekkel történő betöltésére. Magyarországról minden tizedik fiatal diplomás továbbáll Nyugatnak, Erdélyben minden második ezt tenné. A fennmaradó különbségből adódik, hogy a magyarok elsősorban Budapestre indulnak szerencsét próbálni, a nem magyarok Itáliába, Amerikába, Kanadába, Németországba vagy spanyol földre.

Reménykedhetünk, hogy nem gyökerezik meg az a gyakorlat, amely máris széles körben elterjedt: az idősebb erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki áttelepül Magyarországra, befogadják, átszámítják nyugdíját, ami minden körülmények között méltányosabb, fizetésképesebb, mint az a nyugpénz, amelyért negyven évig az eredetországában lejsztolt, és ennek birtokában ismét hazatelepül, vígan él az árrésből. Persze, ha szavazati jogot kapunk mi, kicsonkított magyarok, akkor eldönthetjük két és fél milliónyi szavazatunkkal, hogy milyen pártok kerüljenek a magyar országgyűlés patkósoraiba. (Azok, amelyeknek retorikája a legjobban tetszik nekünk.)

Nem a belpolitikai erőviszonyok fogják meghatározni, hanem a mi szavazataink, akik a magyar belpolitikában nem leszünk bejáratosak, csak „betekintők” a tévék (újságok) szubjektív objektivitása révén. És bevihetjük a parlamentbe a szélsőségeseket, akik folyton reánk kacsintanak, miközben rajtunk nem segíthetnek, hiszen működésüknek a román, ukrán, szlovák vagy jugó törvények megálljt fognak szabni. Ugyanis az Unióban sem szólhat bele pl. a német újnáci párt a belgiumi németek életébe közvetlenül. Ágálhat értük, ha valaki fölfigyel.

Igaz, azt még senki sem mérte fel tudtommal, milyen pártszínezetek mentén csoportosul a határon túli magyarság egésze és részei, milyen az erőviszony közöttük. Odahaza a többségi társadalmakkal szemben a kisebbségi eleve demokrata, mert a kisebbségi jogok védelmében, féltése kö-zepette folyton elégedetlen, bírál, morog, tesz valamit jobb sorsáért. Ám ha Magyarország felé fordul, kevesebben maradnak meg következetesen a szabadelvűségben. Hiba lenne azt állítani, hogy mindenki jobboldali, mindenki O.V. híve, s aki nem az, rohadt áruló. Hála istennek, nem ilyen egyszerű a képlet. A kisebbségi szervezeteken belül mutatkozó véleménykülönbségek olykor a gyakorlatban felszínre kerülnek. Érvényesülhetnek a magyar politikai élettel szembeni magatartásban.

Látni kell, hogy a Dzurindák és Gasparovičok kedvessége színlelt volt, s most midőn mindkét állam tagja az Uniónak, vége a nagy színjátéknak, az etnikai nyájasságnak. Volt rá példa, hogy a kettős állampolgárság nem járt az áttelepülés lehetőségével. Pl. egy gyarmattartó nagyhatalom adta volt gyarmatának, a nemzetközösség tagjának. (Nagy-Britannia és Hongkong viszonya.) A brit külhoni állampolgársággal rendelkező kínaiak nem települhettek át Angliába. Korlátozott számú jogot élveznek, bármikor beutazhatnak (elméletben) a ködös Albionba, de odatelepedésük éppen olyan körülményes, mint akárki másé, aki a Nemzetközösségből érkezik.

Meglehet, hogy a kettős állampolgárság és a szavazati jog birtokában talán nem a szélsőségeseket juttatják szavazataink szóhoz, parlamenti helyhez, bársonyszékhez. Bízni kell a demokrácia és a józanság határokon átívelő nemzetegyesítő erejében is.

A csodavárás mindig erős oldalunk volt.

A szerző a Népújság című Maros megyei napilap publicistája

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?