Rafinált kabátlopási ügy

Sokért nem adnám, ha a Vladimír Mečiar politikussá válásáról szóló történetet is a szlovákiai politikai folklór termékének tekinthetném. Sajnos, nem tehetem. Még naponta találkozunk azokkal, akik ott voltak, amikor V. M. megjelent a „ki legyen Szlovákia belügyminisztere?” kérdés megválaszolásán töprengő rendszerváltók között, és feszes szerkezetű előadást tartván bebizonyította, értené a dolgát, ha megbízást kapna. Valakinek eszébe jutott a klasszikus intelem, hogy aki szereti a hatalmat, azt veszélyes dolog hatalomhoz juttatni?

A parlament most arról döntött, hogy a titkosszolgálat aktivizálhat-e újságírókat. Kivételesen (micsoda örömhír!) aktivizálhat. A törvény lehetővé teszi, hogy újságírók szolgálatait a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) kivételes esetekben igénybe vegye, noha a koalíció három pártja, az MKP, a KDH és az ANO képviselői ennek ellenkezőjét javasolták. A HZDS tagjainak javaslatára változott meg az eredeti indítvány.

A közvéleményt most meglehetősen foglalkoztatja, mekkora veszélyt jelent, ha az újságírók körében netán követőkre talál Peter Tóth publicista példája, aki hagyta, hogy a Cégbe beszervezzék. Keveseknek jut eszébe, hogy ezt a kérdést kellene feltenni: ellenőrizhető, hogy dolgozik-e újságíró a SIS-ben; de még ennél is fontosabb, ésszerű-e az újságírók SIS-elkötelezése kérdését parlamentben vitatni?

Az újságírók titkosszolgálati jelenléte elméletben ellenőrizhető. A gyakorlatban a SIS csak akkor nem ejti pofára az ellenőröket, ha nem akarja. És a parlamenti vita? E témában csak a sajtó lejáratását szolgálja. A kérdés forszírozása azt a benyomást kelti, mintha szolgálataik felajánlására az újságírók tömegesen éreznének leküzdhetetlen késztetést.

Előbb-utóbb e témában is meglepő dolgok derülhetnek ki. Bizonyos politikai erők nem minden ügyességet nélkülöző húzása volt a SIS-munkatársként dolgozó publicista ügyének társadalomra tukmálása. Még két évtizede is több tízezer együttműködője volt nálunk a titkosszolgálatnak. Sokan azt is könnyen elhiszik, hogy az újságíró-társadalom jelentős része most is alig várja, hogy beszervezzék.

Nem túlságosan nehéz valószínűsíteni, melyik párt érdekelt az újságírók hírbe hozásában. A HZDS aligha mellékgondolatok nélkül törekedett a kivételek engedélyezésének törvénybe iktatására. Számára túlságosan veszélyes a sajtónak az a része, amely valamelyest még meg-megkísérli a politikai hatalom legtüskésebb vadhajtásainak leleplezését. Tudjuk, hogy a rendszerváltás után melyik politikai erő tekintette elengedhetetlennek, hogy pártlapja legyen. A SIS-közeli Peter Tóth se ártott, se használt a közvélemény formálásának. A hozzá hasonló fazonokat az újságírás hőskorában vizesnyolcasnak nevezték. Esete ahhoz viszont hozzájárult, hogy a tollforgatók most a valóságosnál kedvezőtlenebb színben jelennek meg. Vannak pártok, amelyek sokallják a sajtó egyébként csekély hatalmát. Ez még csekélyebbé tehető, ha a törvénnyel is azt a benyomást keltik, hogy az újságírók potenciális SIS-ügynökök. Rafinált kabátlopási ügy...