Rádió elnök nélkül

Újságírói adomák témája volt a harmincas években, hogy Szabó Dezső, a kor kellemetlen írója és publicistája ajánlatot kapott a Magyar Rádió vezetésére, mert Somogyvári Gyula állítólag nem bírt az intézménnyel. A rossz nyelvek szerint Szabó Dezső vállalta, egy feltétellel: munkába lépésének első napján Vitéz Somogyvári Gyula felnégyelt testét óhajtotta látni az intézmény oromzatán. Feltehetően ezért sem lett belőle soha rádióelnök. A közszolgálati Szlovák Rádió elnökjelöltjeinek egyike sem kívánta Jaroslav Rezník felnégyelt testét látni a fordított piramis négy sarkán, mégsem választották meg az új elnököt. Ami nem jó hír. Nem jó, mert a rádió olyan helyzetben van, amelynek a fenntartása még rövid távon is milliókba kerülhet. Adófizetők millióiba. Amikor Jaroslav Rezník került a rádió élére, senki sem várt sokat tőle. Pontifikátumának első négy évében konszolidálta az intézmény gazdálkodását, sokak szerint (onnan bentről, s kintről is) jó gazdaként, a lehetőségekhez mérten jó menedzserként próbálta irányítgatni az eladósodott rádiót. A második pontifikátumban mindezt mintha elfelejtette volna, a rádió újra s újra adósságokat halmoz föl, nincs teljesen lezárva a székház kérdése, és megtörtént a 15 év után már várható tragédia is: a közszolgálati rádió elveszítette elsőségét a rádióállomások hallgatottsági listáján. Az intézmény komoly reformokat kíván, menedzseri szemmel nézve legalább amolyan Rybníček-féléket, de úgy, hogy az ne a közszolgálati funkciók rovására menjen. Rezník az utóbbi időben pontosan azokat a hibákat követte el, amelyeket a közszolgálati (ergó: állami) médiák élén állók mintha törvényszerűen vétenék. A közszolgálat pótolhatatlan szerepére hivatkozva bűnözőket fabrikált a rádió-előfizetőkből, mert mi másnak nevezhetjük a koncessziós díjak behajtó cégre bízását. Rezník és környezete is ludas abban, hogy a koncessziós díjnak adójellege van, s az akár bírósági végrehajtóval is behajtható. Miként tekinthetünk egy olyan modellre, amely a havi 40 koronás elmaradást tízezres szankciókkal díjazza, miközben az állam elmaradásaira semmilyen szankció nem vethető ki. Ha csak ezt az egy bűnét említenénk, akkor megérett az idő a váltásra. S akkor a tíz hónapos lelépővel távozó vezető káderek témájára hogyan tekintsünk? Miért kapjanak ekkora lelépőt? Hogy a hallgatottságot levitték a kereskedelmi Expressz alá? A Rádiótanács nem volt képes elnököt választani. Rendben. Lehet, hogy a két legesélyesebb, Šinkovič és Machaj nem tudták meggyőzni a testület tagjait. Csakhogy tegnap a testület politikai felelősséget vállalt minden olyan, a rádiót további romlás felé vivő intézkedésért, amely novemberig megtörténhet. S miért politikai felelősséget? Mert ha kiderül, rossz döntést hoztak, annak semmilyen következménye nem lesz. Mindez akkor, amikor a digitális rádiózás felé közeledünk, amikor hang- és zenei produkciók sora kerül veszélybe, mert a kereskedelmi adók le sem bagózzák, s amikor pl. a magyar adást hallgatók nagy része még mindig a középhullámon kénytelen keresgélni. A rádiótanács rossz döntése evidens, s ember legyen a talpán, aki novemberben elvállalja, hogy egy komoly lejtőt vízszintes állapotba juttasson. Egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi jelöltek színvonala megismétlődik.