<p>Ján Slota nyugodtan felcsaphatna a jelenlegi kormány fizetett szendvicsemberének, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke e héten ugyanis olyan reklámot csinált az Iveta Radičová vezette kabinetnek, amelyet ez talán meg sem érdemelt. A nemzetiek vezérének ehhez ráadásul semmi olyasmit nem kellett tennie, ami ne lett volna ínyére, elég volt önmagát adnia.</p>
Radičová szendvicsembere
A gyufát természetesen ezúttal is a „bozontos mongol lovacskáikon száguldozó” magyarok húzták ki, Slota szerint ugyanis a Magyar Állandó Értekezlet múlt heti összejövetelén elhangzott szavak „a magyarok mozgósításáról, a világ összes magyarjának lajstromba vételéről és az egységes magyar nemzetről” bizonyítják, igaza volt, amikor arra figyelmeztetett, hogy Magyarország nem akarja tiszteletben tartani a trianoni békeszerződést. Az Orbán Viktort Hitlerhez hasonlító pártvezér egyúttal bírálta a szlovák kormányt, amiért szerinte tétlenül figyeli az eseményeket, külön figyelmeztetve, hogy a pozsonyi kormánnyal ellentétben „az SNS nem kívánja lebecsülni ezt a problémát”.
Mi ebben a reklám a jelenlegi kormány számára? Csak annyi, hogy Slotának újra sikerült felhívnia a figyelmet arra, hogy ha Robert Ficóval együtt újra ők alakíthattak volna kormányt, a két ország között azóta valószínűleg háborús uszítás folyna, aminek a keserű levét elsősorban a szlovákiai magyarok innák meg. Sok mindenért jogosan szidhatjuk ugyanis a Radičová-kormányt, egyet azonban el kell ismernünk: az Orbán-kormány masszív nemzeti kampányát úgy kezeli, amint azt egy magát függetlenek tekintő ország kormányának kezelnie kell: egyszerűen Magyarország belügyének tartja. Mindannyian nagyon jól emlékszünk még a Fico-kormány utolsó hónapjaira, amikor a szlovák kormány üléseit a magyar parlament ülésnapjaihoz igazították, és minden egyes magyar szellentésre komplett szlovák becsinálás volt a válasz. A magát büszkén nemzetinek nevező Fico-kabinet idején paradox módon Szlovákia lassan, de biztosan kezdte feladni függetlenségét, hiszen csaknem az egész belpolitikáját a Magyarországhoz fűződő viszony, és a magyar politikai döntések befolyásolták. A Radičová-kormány legnagyobb ellenségeinek is el kell ismerniük, hogy e téren jelentős előrelépés történt, még ha az Orbán-kabinet igyekszik is mindent elkövetni azért, hogy ez ne így legyen.
Hazudnánk azonban, ha azt állítanánk, hogy a Radičová-kabinet teljesen új politikai kultúrát hozott a szlovák közéletbe. Az eszeveszett magyar törzsi táncra ma ugyan már nem szlovák harci dobolás a válasz, azonban a mai kormánypártok képviselői is politikusok, és mint ilyenek, elsősorban a választók vélt vagy valós érdekeit tartják szem előtt. Ráadásul a mai kormánypárti politikusok jelentős részének is komoly előítéletei vannak a szlovákokkal szemben. Azt hiszik ugyanis, hogy a szlovák választóikat elriasztják azzal, ha nyitottabbak a kisebbségek felé, megadva nekik azokat a jogokat, amelyek egy magát demokratikusnak nevező országban megilletnék őket. Emiatt a kisebbségekkel kapcsolatos összes törvényjavaslatuk felemásra sikeredett, hiszen fél szemmel még mindig a Fico-kormány által felhergelt nacionalista választókra kacsingatnak, megfeledkezve arról, hogy a választók politikai ízlését maguk a politikusok is formálják. Ha ezen nem sikerül változtatniuk, akkor módosíthatják ugyan a nemzetiségeket érintő törvényeket, beszélhetnek polgári kormányról, négy év múlva újra visszatér Fico, és minden kezdődhet elölről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.