Putyin Krímre lép és két lépésben sakkot ad

„Preferendumnak” azért nevezem a krími voksolást, mert egyrészt Moszkva precedenst teremtett, másrészt a lebonyolításnak egyértelműen preferált célja volt. Alig tíz nap alatt sikerült összehozni a népszavazást úgy, hogy a maradás Ukrajnában nem is szerepelt a kérdések között. Lehetett választani az Oroszországhoz való csatlakozás, illetve a kvázi függetlenség közül – marcona orosz katonák felügyeletével.

Azt nem kell kétségbe vonni, hogy a Krím többségében orosz lakossága tényleg támogatja a csatlakozást. Ám a 12 százaléknyi krími tatár biztosan nem, a 25 százaléknyi ukrán pedig szinte biztosan nem szavazott. Akkor meg hogy jött össze a 85 százalékos részvételi arány? Ha csak úgy nem, hogy Szevasztopolban 123 százalékos volt a részvétel. A cél szentesíti az eszközt.

A Kreml ma délután bejelentésre készült a Krímmel kapcsolatban. Most már nagyon meglepő lenne, ha Moszkva elnapolná a félsziget hivatalos bekebelezését. És az orosz állami tévét nézve az is meglepő lenne, ha Moszkva itt megállna. A tegnap közzétett hivatalos orosz diplomáciai jegyzék szerint Ukrajnától föderalizációt, az orosz nyelv hivatalossá tételét, politikai és katonai semlegességet, illetve a krími orosz fennhatóság elfogadását várja el. Feltételezem, Moszkvának többet ér Ukrajna föderalizációja, mint a Krím azonnali bekebelezése, az utóbbi kizárhatná az előbbit. A Krím bekebelezése ráadásul felér a nemzetközi szerződések, a 2. világháború utáni rend egyoldalú felrúgásával. Ez messze nem Koszovó, hiszen a krími oroszokat senki sem bántotta, a két voksolás lebonyolítása közötti különbségről nem is beszélve. Innentől fogva bárki rendezhet referendumot egy másik, független állam területén, „csak” csapatok kellenek hozzá? Ebben az esetben elkerülhetetlen a második hidegháború, ahogy azt már többen beharangozták. A Nyugat – és nem Ukrajna – mostani szorult helyzetében ezt feltétlenül el akarja kerülni, és a Krímért (értsd, a jelenlegi nemzetközi rendért) cserébe hajlandó akár vezéráldozatot (értsd Ukrajna föderalizációja) is hozni.

Kérdés, hogy Oroszország hajlandó-e megállni és érdemben tárgyalni. Egy kockázatosnak látszó (katonai) húzással Putyin képes volt sakkot adni a jobbára blöffölő Európának: ki emlékszik már a kijevi Majdán győzelmére? Putyin hazai népszerűsége az egekben, egy hónap alatt 62 százalékról több mint 70-re ugrott. A nyugati szankcióktól nem fél, sőt, azok hozzásegítik „csekista” rendszerének hazai elfogadtatásához, a „belső ellenség” eltávolításához, miközben Oroszország rég nem látott gazdasági válság kapujában áll. Ha a Nyugat nem kapja össze magát, az oroszok tovább is mehetnek: a Transznyeszter Örményországgal való összekötésének az ára – Ukrajna és Grúzia ellenőrzése – immár elérhető célnak tűnhet. Ez már nem a Vámunió (Customs Union), hanem a Fekete-tenger partvidékének és kereskedelmének ellenőrzése (Coastal Union). Nota bene, úgy, mint azt valamikor a török szultán ellenőrizte évszázadokkal ezelőtt. De hátra van még a feketeleves...

(Az írás az Új Szó keddi nyomtatott kiadásában jelent meg)