Pszichopátia felé tartó közösség

Ezek a rendszer működését elsősorban erkölcsi szempontból teszik kérdésessé, különösen ha az O. J. Simpson-ügyre gondolunk, amely már majdnem feledésbe merült az utóbbi idők borzalmai miatt. Annak ellenére, hogy az egész világ sejti és tudja, hogy a színes bőrű sportcsillag ölte meg gyönyörű szőke feleségét és szeretőjét, mégis felmentették. Tudták ugyanis, hogy minden, Amerikában élő fekete álma feleségül venni egy szép, fehér bőrű szőke nőt, és luxuskörülmények között, kicsit álomvilágban élni, mint ahogy ez Simpsonnak bizonyos ideig sikerült is. Nem tehették hát tönkre sok millió fekete álmát és vágyát, amely már évszázadok óta szinte az identitásuk részévé vált. Nem kelthették azt az érzést, hogy akinek ez az álma teljesül, az gázkamrában végzi. Az ügy kapcsán ugyanis komolyabb következményektől tartottak. Tehát még egy ilyen jól működő társadalomban is teret nyert a pszichopátia a joggal és a demokráciával szemben.

Akkor nálunk mi várható? Vagy mi az, amivel napjainkban szembesülünk? Néháy közismert politikusunk korrupciós (pszichopátiás) botrányai olyan modellt nyújtottak a polgároknak, amely követésre serkent egyes rétegeket, feltörni vágyó sérült lelkeket. Olyanokat, akiknek a gondolkodásától nem áll távol a hazudozás, a csalás, a lopás, a mellébeszélés, a másik átverése, még ha a baráti körhöz tartozik is.

Valószínű, hogy növekedni fog az alábbihoz hasonló történetek száma, amelyekből most is rengeteg van, és egyértelműen társadalmi feszültséget szítanak: Egyik pesti ismerősöm mesélte, hogy baráti körében van egy igen nagyszájú, műveletlen, mindenkit túlharsogó többgyermekes férfi. Ennek a férfinek jellemző tulajdonsága volt, hogy művelt és gazdag emberek körében tüsténkedett és hajbókolt, időnként náluk okosabbnak akart látszani. Emiatt többen utálták őt, de nem éreztették vele. Történt ugyanis, hogy ennek a férfinek a fia szerelmes lett egy vidéki lányba, aki egyetemi tanulmányokat folytatott Pesten. Mivel ismerősöm baráti köre gyakran összejárt, így a lányt is megismerhették, aki örült ennek a társaságnak, mert felnézett rájuk. Ám ebben a baráti körben volt egy, a negyedik X-ét már jóval túlhaladó, fiatal lányokat igen kedvelő, családos, jó intellektusú férfi, aki rögtön kilőtte magának a fiatal prédát. Viszonylag rövid idő elteltével már titkos találkáik voltak, és igen élvezték az izgalmakkal teli kettős játékot. Azt gondolták, hogy senki sem tudja, holott a baráti körből minden férfi számára egyértelművé vált ez a kapcsolat, kivéve a nagyszájút, aki a felszarvazott fiúnak volt az apja. Senki nem mondta meg neki, mivel utálták őt. Sőt, azon kuncogtak, hogy a nagyszájú lesz a nagyapja a barátja gyerekének. Mindenki várakozó és figyelő álláspontra helyezkedett, várják, hogy mi történik majd, és azon méláznak, hogy nem kellene-e feltárni a nagyszájúnak az így kialakult helyzetet. Igen ám, de ki mondja meg neki, és hogyan lehet ezt bizonyítani? Ki akar bíróságra járni egy olyan országban, ahol nagyon gyakran a pénznek van igaza? Az is megfordult a fejekben, hogy a nagyszájú tud az így kialakult helyzetről, de nem tesz semmit, mivel anyagilag függő viszonyban van a barátjától. Tudni vagy nem tudni a helyzetről? – jelenleg ez a hamleti kérdés a baráti kör számára. Nemrég egyik barátom felesége hívott fel, és zokogva közölte, hogy a férjét kórházba szállították infarktussal. Amint tehettem, futottam a kórházba, hiszen a barátomat nagyon tiszteltem becsületessége, morális tisztasága és munkabírása miatt. Tudtam róla, hogy nem dohányzik, alkoholt szinte soha nem iszik, és lehetőségeihez mérten sportol is. Mi történhetett vele? Ahogy meglátott, megörült nekem, és már a második mondatában keserűség és sírás bújkált, majd elmondta, hogy egy közös ismerősünk őt pszichopatának nevezte. Ez a kijelentés, hogy ő pszichopata, két és fél hónapon át marta, marcangolta belülről, amíg kórházba nem került. Beszélgetésünk alatt szemmel láthatólag feloldódott, elemeztük a helyzetet, majd beszéltem neki a projekcióról, mint énelhárító mechanizmusról. A projekció olyan kivetítést jelent, amikor a személyiség „én” része a környezetre vetíti azokat a tulajdonságokat, amelyeket önmagában nem tud elfogadni, és másokban véli felfedezni őket. Közös ismerősünk kivetítette saját pszichopátiáját a lelkileg akkor labilis helyzetben levő barátomra, aki ebbe majdnem belehalt. Azóta teljesen rendben van, és megtanulta kezelni az olyan egyéneket, mint amilyen a közös ismerősünk. Még a nyolcvanas évek közepe táján egy tanítónő azt panaszolta, hogy férje eldugdossa a gyerekek elől az oly nehezen beszerzett déli gyümölcsöt. Aztán, amikor senki sem látja, egyedül felfalja az egészet. Akkor nem hittem el ezt, mivel úgy gondoltam, hogy jól ismerem a férjét, és ő ilyet nem tenne. Azóta eltelt majdnem húsz év, és ez a család viszonylag tehetőssé vált. De abból, ahogyan tehetőssé váltak, már rádöbbentem, hogy annak idején a feleségnek igaza volt.

Szlovákiában a volt miniszterelnököt miért nem zárták be? Hiszen mindenki tudja, hogy a köztörvényesség határát súrolta döntéseivel és tetteivel. Féltették a szlovákság identitását? Vagy aki megtehette volna, az a pszichopátiás összefonódások vagy egyéb okok miatt mégsem kockáztatta meg ezt a lépést?

Magyarországon a jelenlegi kormány ülésein nem vezetnek jegyzőkönyvet. Deák Ferenc, a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere vezette be a jegyzőkönyv írását, a mostani kormány lesöpörte. Vajon miért? Nem akarják szaporítani a levéltárak anyagát, vagy nem szeretnék, ha boszorkánykonyhájuk működéséről be nem avatottak tudomást szereznének? ĺgy történhetett meg, hogy villamosmérnök, meteorológus, húsipari mérnök dönt olyan súlyos ügyekben, mint a határon túli magyarság helyzete és finanszírozása, nem beszélve a státustörvényről, amely szerintem inkább árt, mint használ…

Ha végigondoljuk, hogy mit élhet át a fenti történetek nagyszájú embere, az infarktuson átesett barátom, az ismerősöm felesége és még számtalan áldozat, akik a pszichopaták hálójába kerülve rendelőmben tudtak ideig-óráig feloldódni, vagy azok, akik különböző kormánydöntések, rosszul meghozott törvények áldozatai lettek, és nem volt lehetőségük lelki és egyéb támaszt találni, akkor nem kell csodálkozni a kórházak túlterheltségén, a népszaporulat csökkenésén. Ha a pszichopátia ilyen trendet követ, a pszichológusoknak és a pszichiáterknek komolyan el kell gondolkodniuk ennek a diagnózisnak az újrafogalmazásán és kritériumainak ismételt meghatározásán. Hiszen így hamarosan eljutunk arra a szintre, hogy aki nem gazdag, akinek nincs hatalma, aki nem csal, lop és hazudik (esetleg nem gyilkol), az gyengeelméjű, míg a pszichopaták bekerülnek a sine morbo, azaz a normálisak csoportjába.

Mindössze egy dolog vigasztal. Éspedig az, hogy a pszichopaták távol vannak a tudománytól és tudományos gondolkodástól, és nem tudják még lobbizással sem átirányítani az elektronok keringését az atommag körül, mert azok más törvényeknek engedelmeskednek, de ha rajtuk állna, akkor megtennék.A szerző klinikai pszichológus