Elhunyt a fényművészet magyar úttörője

Felmenői Szepsiből származnak, ahol édesapja református lelkészként szolgált. Ő maga nyolcéves koráig Kassán élt, ahonnan a családot kitelepítették Magyarországra. Az egri tanárképző főiskolán szerzett rajzszakos diplomát. Az 1960-as években indult neoavantgárd stílus egyik fő képviselője és avangárd kiállítások szervezője lett, tevékenységét külföldi ösztöndíjakkal támogatták. Számos innovatív kezdeményezésbe fogott és több új intézményt alapított, illetve segített újraindítani.

Művészi érdeklődése tudományos kutatásokkal egészült ki. A hetvenes évektől a Központi Fizikai Kutatóintézet, valamint Kroó Norbert, a magyar lézerkutatás vezetőjének támogatásával tanulmányozta a lézerkép-alkotás lehetőségeit. Kikísérletezték és 1980-ban szabadalmaztatták a szuperpozíciós módszert, amely egy új képi transzformációs eljárás. Csáji Attila a lézert, mint új fényforrást kezdte el használni. Az eljárás során a lézerinterferenciákat átértékelte, így figuratív-emblematikus képeket hozva létre, amivel végtelenített, organikus struktúrákból álló lézershow-kat tervezett. A Massachusetts Institute of Technology – a világ első mediális kutatóintézete – fényművészeti munkássága alapján tagjai közé választotta. 

A módszer kifejlesztéséhez festőként közelített. Erről így vallott lapunknak tíz évvel ezelőtti pozsonyi kiállításán: „Döntően az érdekelt, hogy miként változtatható a laboratóriumban látott véletlenszerű jelenség a képi gondolkozás eszközévé. A lézerfényt mint a vizuális kifejezés anyagát kívántam megismerni, ahogy megismeri a szobrász a márványt, de míg ott mesterek tudásának évezredes tapasztalata segít, ez a terület a 70-es években lényegileg szűz terület volt. Azt kívántam feltárni, hogy a lézer egyes fénytulajdonságaihoz, ezen belül monokromatikusságához, s ebből fakadó interferenciaképességéhez milyen képi lehetőségek kapcsolódnak.” 

Csáji Attila innovatív műveit világszerte több mint ötszázötven tárlaton mutatták be.