PRAVDA

„Nem zárható ki, hogy az A típusú vírus okozta náthalázjárvány a jövő év elején Európát is eléri” – állítja a lapban Ivan Rovný országos tiszti főorvos. Szakemberek szerint a mostani időszakra készített oltóanyagok a Madagaszkárról kiinduló járvány vírusára is tartalmaznak ellenanyagot.

„Nem zárható ki, hogy az A típusú vírus okozta náthalázjárvány a jövő év elején Európát is eléri” – állítja a lapban Ivan Rovný országos tiszti főorvos. Szakemberek szerint a mostani időszakra készített oltóanyagok a Madagaszkárról kiinduló járvány vírusára is tartalmaznak ellenanyagot. Az Afrika partjaihoz közeli szigetországban több mint hétszáz ember halt meg a járvány során. Az oltás 70-90 százalékos védettséget jelent, az ellenanyagok a szervezetben két héten belül „lépnek működésbe”. Míg azonban tavaly Szlovákiában több mint 460 ezren oltatták be magukat, idén csak feleannyian. A szakemberek szerint a fertőződés valószínűsége most jóval nagyobb, már csak azért is, mert 2001-ben viszonylag kevesen szenvedtek a náthaláztól. Az utolsó nagyobb járvány 1995-ben „söpört végig” az országon, de az országban tavaly is több mint kétmillió embert gyötörtek lég-úti betegségek – főként éppen a náthaláz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?