Popey: "Pszichoterror!"

Popey nagyon fel volt pörögve egész este! Amikor néhány hete először megjelölték, senki nem gondolta volna, hogy ennyire jó kedvűen hagyja majd el a Házat. S, hogy mitől ez a jó hangulat? Erről ő maga beszélt nekünk.

Na, hogy vagy? Nagyon pörögsz...

Aha!... Ez egy kicsit olyan, mint egy újjászületés. Ha bárki belegondol, hogy milyen elzárkózni emberektől, a külvilágtól, a buszoktól, a szemeteskukáktól és egyáltalán bármilyen ingertől, ami éri az embert a hétköznapjainkban - hiszen nem remeték vagyunk, - akkor ez valójában nagyon komoly megszorítás. Igazából ezt az egészet mentálisan egészségesen kibírni, ez egy külön adottság. Én nagyon sokat köszönhetek a sportnak. Gyerekkorom óta kudarcokkal, nehézségekkel és edzőtáborokkal megküzdve hozzászoktam ahhoz, hogy nálunk két perc alatt dől el a vereség vagy a győzelem. Valójában én úgy érzem, ennek tudhatom be azt, hogy mindig fel tudtam készülni bármire.

Amikor először kijelöltek, akkor nagyon megijedtem! Gyomron vágott az egész, hogy "bakka, valamit nagyon elrontottam, valakinek odatettem és valami nem működik." De után nagyon örültem, hogy benn maradthattam. Egy napig tartott a kudarcélmény, utána átállítottam magam. Egyébként én úgy érzem, hogy maximálisan teljesítettem azt, amit tervbe vettem. Először is, nem akartam elsőként kimenni. Az kudarc lett volna. Úgy érzem, hogy két hét után kijönni, az nem lett volna valami frankó! Utána úgy gondoltam, hogy legyen 10 hét! Az bazi sok! A 15 hétnek bizonyos része, de ennyit mindenképpen teljesíteni akartam. A sport miatt teljesítményileg működök és ez is egy kicsit verseny volt, kihívás volt. Tudtam, hogy tudok a korábbi tapasztalataimból meríteni. Úgy érzem, hogy jól működött az egész programom, amit én magamban intéztem el a lelkemben. Az, hogy a 15. héten jöttem ki, - bővített programban!- azt jelenti, hogy túlteljesítettem mindent, amit szerettem volna. Nagyon boldog és energikus vagyok, és örülök, hogy mosolyokat látok! Fel vagyok töltődve és várok bármit, ami most következik!

Mire számítasz, hogy mi következik?
Valójában, eddigi életem során, így az utóbbi években a tortáim és a sportsikereim által elég sok riportban és szereplésben volt részem, így valamennyire azért tudom, hogy most mi következhet. Egy-két elképzelésem van a dologról. Vannak apró terveim, mindenre nyitott vagyok és tárt karokkal várok bármit, bárkit...

Bárkit?
Hát igen... Az a része is nagyon kemény!

Melyik?
Hát az... Húúúú... Nem is tudom, úgy hét-nyolc hét után jöttek be olyan klassz csajszik a Házba, hogy egyszerűen... Nagyons súlyos volt! Utána csak jöttek és jöttek. A végén már bárkitől el tudtam olvadni! Az emberi kontaktus nagyon hiányzik az embernek, főleg annak, aki szeretetben nőtt fel. Én pedig abban nőttem fel! Nagyon sokat jelentett nekem, az, hogy ha a szüleimre gondoltam, tudtam, hogy velem vannak mindvégig. Ez sokat segített! Benn viszont azért nem igazán kaptam meg azokat a dolgokat, ami engem otthon vagy a munkahelyen körbevesz. Viszont lettek új barátaim! Őket tekintettem mindennek. mindenkit nagyon közel érzek magamhoz, mert hosszú közös "filmünk" van! Most a végén megijedtem egy kicsit, mikor Pongó az ölelésemet egy laza pacsira degradálta. amikor kijöttem, ott állt és mosolygott, szinte ki akartam kapni őt a tömegből, hogy "Én téged nagyon szeretlek ám!". Vele volt a legtöbb problémám, de én nagyon szeretem az ellenfeleimet is! Sokszor volt olyan szituáció, hogy a legjobb barátom volt az ellenfelem a döntőben és ott nincs mese, bunyózni kell!

A sporton kívül mi hiányzott még?
A külvilág! A szobám illata, a legegyszerűbb dolgok. Például az, hogy a lépcsőházban köszönök annak, akit nem is ismerek és visszaköszön! Az emberi kontaktus, minden! Viszont át tudtam állni arra, hogy most ez van, nincsen külvilág! Életemben nem voltam még két hétnél tovább távolabb otthonról, úgyhogy ez nagyon más volt! De sikerült megcsinálnom! És ennek nagyon örülök! Amikor bejöttem, már kezdtem parázni az egésztől, hogy pszichoterror lesz, meg verekedés, viszont eldöntöttem, hogy vért izzadva is, de benn maradok. Nehéz csak most két hete lett. Akkor olyan lassan battyogtak előre a napok. Most, amikor meg lettem jelölve, itt a végén, már nem volt olyan negatív élmény.

Mihez szoktál hozzá a legnehezebben?
Nem voltak problémáim! Én az Interneten mindennek utánanéztem, beszélgettem külföldi ismerősökkel, akik láttak más ilyen műsorokat, és én úgy felkészültem, hogy semmi nem okozott meglepetést! Csak magamat adtam! Ez egy "program" volt, hogy nem lehet semmit sem megjátszani. Nem lehet taktikázni! Ennyi időn keresztül nem lehet színészkedni! Az utolsó hetekben viszont mér észrevettem magamon negatív dolgokat. Például Évit szurkáltam, mint az állat! Ő még nehezebben viselte. Persze próbáltam csitítani magamban a dolgokat. Nem örültem magamnak, de úgy éreztem, ezek természetes dolgok.

Kit viseltél el a legnehezebben?
Pongót... Én panelos gyerek vagyok. Egész életemben a negyedik emeleten laktam. Nyolc óra után már csak lábújjhegyen közlekedem és ez nekem nem okoz problémát. Nem szeretek otthon hangos zenét hallgatni, mert tudom, hogy azzal mást zavarhatok. Pongó meg egy "hárder". Úgy éreztem, hogy ő nem igazán figyelmes. Nagyon frankó gyerek és szeretem őt, de figyelmetlennek tartom! Meglepődnétek, hogy mennyire apró dolgok tudják ott benn zavarni az embert!

Melyik volt a kedvenc heted?
Talán a katonai! Azért, mert amikor reggel kijöttem a szobából, már láttam a kellékeket! Reggeltől kezdve komoly feladatunk volt. Be is kellett öltözni, így a hangulata ennek az egésznek sokkal jobban átment az ember fejébe, hogy "Na, akkor most katonák vagyunk!". Életemben nem voltam és nem is leszek katona, köszönhetem ezt a térdkattanásaimnak. Nyolcszor voltam sorozásom, abból háromra gipszben mag mankóval mentem, mire végre megsajnáltak és azt mondták: "Se békében, se háborúban maga már nem lesz behívható!". Mondtam, hogy azért ha baj van, jövök! Nagyon örültem, hogy most azért egy kicsit mégis megkaptam! Maga a hangulata és a feladatok nagyon vonzanak és ott végre tanultunk is valamit! Nem úgy, mint amikor a macit kellett fogni! Három óra hosszát a kanapén... Áááá... Ütni meg nem lehetett, mert aranyos volt! Most így, hogy végre újra kaptunk egy negyven kilós plüss macit, én már nagyon zsákoltam volna! De milyen hülyén nézett volna már ki, hogy azt az aranyos jószágot nekiállok ütni... Pedig de ütöttem volna! A katonai héten tudtunk tanulni új dolgokat: hogy lehet tüzet csinálni magnézium rúddal, hogy kell a kést használni, hogyan kell csomót kötni... Nagyon hasznos hét volt! Amikor pedig az öt méteres tornyot megépítettük, azzal szerintem a legnagyobb dolgot teljesítettük ott benn! Hatalmas élmény volt ennek a tetejére felugrani!

Többen unalmasnak tartottak Téged.
Egyébként én is magamat. Egy idő után, az, hogy ki az érdekes, ki nem vagy ki hozza a sztorikat - persze foglalkoztatott valamennyire. Elkezdtem figyelni, hogy ők veszekednek, mint a gép; a másikak meg szexelnek, mint a gép... Amaz meg zenél, én meg nyomom ott csöndesen, hogy "Peace, gyerekek!". És unalmasnak véltem magam. Ez a legvégén is így volt, amikor hárman lettünk megjelölve: Renato bazi temperamentumos, klassz csávó és gitározik, mint a gép; Évi vetkőzik, meg ő az egyetlen lány stb.; én meg? Jövök, hogy csuináljuk, le vagyunk maradva... Azokat, amiket a kinti világban tudok csinálni, azokat benn nem tudtam. Részleteket lehetett csak látni, amik előjöttek.

Szerinted ki fogja megnyerni?
Kemény kérdés! Voltak nagy meglepetések a Big Brother történetében a kijelölések és a kiesések terén is. Tippelni semmire nem lehet, nagyon nyitott kérdés Iis... Bálint fogja megnyerni!