Politika, rend és hanyatlás

E nyári olvasmányom – „Political Order and Political Decay”, vagyis Politikai rend és hanyatlás – Közép-Európa kapcsán is elgondolkodtató.

Hogyan is fest e három feltétel különállása? Ha erős az állam, mint Kína, de nincs jogállamiság és elszámoltathatóság – valódi választások –, csak színjáték az egész, és nem demokrácia. Ha papíron minden létezik, alkotmány, igazságszolgáltatás, szétválasztott hatalmi ágak – ez mit sem számít, ha nincs hozzá egy erős állam, amely biztosítja ezek működését. Számtalan ilyen ország van Afrikában és másutt, ahol átvették a megfelelő jogforrásokat, de nem tudják alkalmazni azokat a központi állami erőszakmonopólium hiányában.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy az adott állam területén kisebbnagyobb milíciák ténykednek, vagy legalábbis az állam képtelen egymástól megvédeni polgárait. Ukrajnában is hasonló a helyzet, hiszen választások voltak, a jogállamiság feltételei teoretikusan adottak, csakhogy az állam a saját területét nem tudja ellenőrizni az oroszok által támogatott keleti harcoló csapatok miatt, amelyek elfoglalták az ország egy részét. Egy másik részét, a Krímet meg Moszkva annektálta.

Végül itt van e három feltétel egy térségünkben érdekes konstellációja. Amikor létezik a központi állami akarat, és körbeveszi a jogállamiság kerítése: vagyis a központi akarat nem túl erős, és nem csúszik át autokráciába, mivel a törvény a legerősebb társadalmi szereplőket és csoportokat is köti. Ez például már nem igaz, ha van olyan társadalmi csoport, amely kizárólag magára szabott törvényeket tud írni. Ekkor már sérül a jogállamiság.

A három feltétel ugyanis azt szolgálja, hogy egyetlen csoport se szerezzen meghatározó befolyást tartósan a másik felett. Hogy ne építse fel úgy az államot, hogy az aránytalanul őt szolgálja. Hatalmi szempontból, gazdaságilag vagy akár csak szimbolikusan. Ezért is szokták a demokráciát politikai váltógazdaságnak hívni, mert a hatalomért versenyben álló csoportok elismerik a másik jogát is ahhoz, hogy hatalomra kerüljön, legitim módon. Az elszámoltathatóság tehát nem pusztán arról szól, hogy időnként bekukkantunk a szavazóhelyiségbe. Ha rendre protestszavazatot adunk le, akkor az, akinek a voksunk megy, nem tartalmi alapon kerül kiválasztásra. A „legkisebb rossz” ismételt választása olyan kompromisszum, amely rohasztja a demokrácia e pillérét. Az állandósuló, elszemélyesedő vezetői struktúrák, az intézmények súlytalanodása, a hűség-alapú személyzeti politika mind jelek, amelyekre figyelnünk kell régiónk országaiban, ha nem akarunk nagyobb problémákat: egy kizárólag erőből politizáló államot, vagy olyan társadalmi csoportot, amely magának írja a jogot; vagy éppen csak szimbolikus legitimációval szolgáló formális, manipulált választásokat.

Folyamatosan résen kell lennünk. Nem azért, mert gyanakvóak, pesszimisták vagy üldözési mániásak lennénk. Azért, mert a történelem azt tanítja, hogy ha a demokrata polgárok maguk nem fektetnek megfelelő mennyiségű energiát a rendszer olajozásába, felügyeletébe, akkor a rendszer a hatalom ezredéves pszichológiájánál fogva elkanászodik.