Politika felülről kontra alulról

Olyan kihívások ezek a megszokott kormányzati ügymenettel szemben, mint amilyet a Bundestag harmadik ereje, az AfD vagy éppen az ellenzékbe vonult Matteo Salvini olasz Ligája jelent. Ezek a pártok a migráció kritikáját állítják a középpontba, ahogyan Közép-Európa legerősebb hangja, Orbán Viktor is. A bevándorlást, amely komoly aggodalmat kelt az európai társadalmakban, hiába beszél ezekről nagyjából annyit a mérvadó nyugati sajtó, mint a magyar közszolgálati média a parlamenti ellenzék kormánykritikáiról. Elkeseredett politikai háború dúl mérsékeltek és radikálisok között, tabutémák és dramatizált túlzások közepette. Ha például nem lett volna világos, hogy a magyar EU-biztos első elutasítása annak szólt, hogy Orbán egyik fontos miniszterét jelölte, szó sincs itt semmiféle szakmai vitáról, színtiszta politikai adok-kapok zajlik, akkor kétségbevonhatatlan lett most, hogy egy felkészült karrierdiplomata odaküldése is csuklóztatást hozott. Az egyik oldalon mindenki a diktátor Orbán embere, a másikon minden ellenfél a globálkommunista börzehéja Soros köpönyegéből bújik elő. 

Ma éjjel történelmet írunk.

(Matteo Salvini, az olasz ellenzéki jobboldali Liga vezetője)

Salvininek van oka a bizakodásra: pártja Umbriában nyert fölényesen választást, egy olyan tartományban, amelyet ötven (!) éve irányított folyamatosan a baloldal. Az elmúlt hetekben többször jártam Triesztben, Olaszország keleti végein, s az emberek tényleg panaszkodnak, hogy szaporodnak a konfliktusok, csökken a biztonságérzet még ebben a csendes, Isten háta mögötti városban is, ahova a balkáni útvonal végén ereszkednek le a hegyekből – na, most már nem a jugoszláv partizánok, hanem a jobb élet reményében Ázsiából érkező és vonuló migránsok. Ezt a közérzeti feladványt nem lesz egyszerű megoldania az új baloldali olasz kormánynak, amely ismét megnyitotta a kikötőket a migránshajók előtt. 

Stephan Brandner kizárása egyértelmű jelzése annak, hogy harcolunk a gyűlölet és a kirekesztés ellen.

 (Jan-Marco Luczak, a CDU helyettes szóvivője)

Aztán ott a német középerők elkeseredett küzdelme a radikális AfD ellen, melynek állomásaként 70 év után először zártak ki egy elnököt a Bundestag egyik bizottságából. A jogi testületet irányító AfD-politikust antiszemitizmus vádjával fosztották meg pozíciójától, de már többször leszavazták a párt jelöltjét a parlamenti alelnöki posztra is.
Nagy kérdés, hogy a politikai karantén kísérlete milyen hatást vált ki a bizonytalan német választókból, s hisznek-e a felülről diktált bölcsességnek. 

Az amerikai Kongresszus elé viszem a magyar jogállamiság kérdéseit az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként. A világ közvéleménye nem maradat közömbös a demokratikus jogsértésekkel kapcsolatban.

(Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője)

Magyarországon ugyan az ellenzék önkormányzati sikerei kétpólusúvá tették újra a politikát, ám íme: a helyes magatartás importja, a külföldi segítségkérés továbbra sem idegen a politikai gondolkodástól.

Soha nem tudtam megérteni a gyarmati mentalitást, ami folyton külföldi beavatkozástól/elismeréstől/fizetőeszköztől reméli a haza fényre derülését. Eddig mondjuk nem tudtam, hogy magyar állampolgárok számára fellebbviteli fórum az amerikai Kongresszus, de mindig tanul az ember.

(Schiffer András ügyvéd, az LMP korábbi vezetője)

A demokrácia kétféle értelmezése csap itt össze: a megválasztottak elitista felfogása, ideológiai értékeik védelme a választók hangulataival szemben, másik oldalon pedig a populizmusnak nevezett, népre hivatkozó felfogás, amely folyamatosan igazodik a közhangulathoz, s reagál annak változásaira. Az egyik doktrinerség, a másik – ha túlzottan hajlékony – cinizmus. Ide vezet a hagyományos pártok, oldalak és programok eltűnése, feloldódása: az új törésvonal a felülről diktált „szakértelem” és az alulról érkező „emóció” között húzódik.