Politika a teáscsészében

Csernus Imre kávézót nyit Egerben, saját kávékeverékének meg az a neve, hogy Depresso, nem hallottátok?! Ervin a virágos levélcsúcsok zamatán merengett épp, Bandika pedig a teáskanna kontúrjain legeltette szembogarát, nem is csoda tehát, hogy bár véletlenül, de teljesen egyszerre mondták ki a nemleges választ. Hát akkor ti nem is éltetek ma még! – nyerített rájuk Pati, majd magas sarkú cipőiben tovaközlekedett.

Már ne is haragudjon a világ, kezdte tekintetét a valóban jól sikerült agyagkanna kontúrjairól lefeszegetni Bandika – de Pozsonyban már évtizedek óta üzemel egy bár Depresso néven. Úgyhogy a szeredai származású személyi szellemedző nem talált fel semmi újat ebben a tekintetben – tette hozzá. Ervin szokásához híven kivárt, mocsárzöld bársonykabátját összehúzta mellkasa fölött, ellensúlyozandó a reggeli pára áramlását, majd az obligát kétperces hallgatás után új témát nyitott. Elviselek én sok mindent, a citromos sör kivételével persze, ám ha a politika belemászik a teáscsészémbe, attól bármikor képes vagyok elszomorodni. Jelenleg ugyanis az történik, hogy az északkelet-indiai Bengál tartomány Nepálhoz közel eső részén élő gurkha népcsoport sztrájkkal próbál érvényt szerezni politikai törekvéseinek, melyek új, önálló tartomány létrehozását célozzák Gurkhaland néven. Eddig csak úgy tiltakozgattak, demonstrálgattak a maguk szerény módján, az elmúlt hónapok során viszont gyakorlatilag sikerült elszabotálniuk az egész dardzsilingi teaszüretet. A virágos arany levélcsúcsok, melyek zamatát jelenleg is értékeljük a kannából kifolyólag, és szájüregünkbe befolyólag, hamarosan óriási hiánycikkek lesznek a világpiacon. Az eddigi mennyiség töredékét sikerült tavasztól leszüretelni, az ültetvények állapota elszomorító. A dardzsilingi tea ára hamarosan a Kancsendzönga magasságába szökik. Erre bizony nem voltunk felkészülve, hörpölte ki a maradékot Ervin.

Jó, hát én megértem aggályait, kedves kuzin, hessegette el a szolgálatkész fiatal pincért egy mozdulattal Bandika, de azért azt se feledjük, hogy a tea nem először válik politikai csatározások manifesztumává. Gondoljunk csak az egykori bostoni teázásra. Vagy az amerikai Tea party nevű politikai szörnyszülöttre. Mindenesetre jobb, ha egyből felállítunk egy B tervet arra az estre, ha itt is kifogynak a dardzsilingi teakészletek, tette hozzá. Mert ez hamarosan bekövetkezik, és mit fogunk mi azután inni?

Amiben elsőre megegyeztek, hogy Ceylon termése szóba sem jöhet, mivel ott az állam a nagyüzemi teatermelést támogatja, kisebb ültetvények alig vannak, kiemelkedő minőséget szörnyű nehéz találni. Marad Assam, vagy Nilgiri, de aki függetleníteni akarja csészéje tartalmát a kaotikus indiai helyzettől, legjobban teszi, ha olyan helyről szerzi be a teát, ahol a politika passzátszele évezredenként legfeljebb egyszer-kétszer lengeti meg a függönyt. Nem lenne tehát hülyeség áttérni a kínai vörös teára, indítványozta Ervin. A jünnani Dian Hong, vagy a Keemun hosszú távon is életképes alternatíva lehet. Vagy oda kéne küldeni nekik a doktor Csernust, hátha megnyugodnának a kedélyek, fűzte hozzá Bandika. Szétcsapna köztük, mint Songoku a Namek bolygón, az biztos. Hiába, nehéz időket élünk.