Pokoli színjáték

<p>Meg kell egyezni, meg fogunk egyezni. Ez csak színjáték, úgyis találnak valamilyen megoldást. Előbbi mondat a kormánypárti, utóbbi az ellenzéki politikusok szájából hangzik el az eurómentőövvel kapcsolatos vita során. Lehet, hogy igazuk van. Ha a következő hetekre koncentrálunk, akkor a mentőöv ügye kulcskérdés – amennyiben a koalíció talál valamilyen megoldást, tovább kormányozhat.</p>

A sokkal súlyosabb kérdés viszont úgy hangzik: ha találnak is valamilyen megoldást – vagy ha ez csupán színjáték, ahogy Fico fogalmazott –, hogyan fognak tudni ezek után még közel három éven keresztül együtt kormányozni? Lehet még ezek után normalizálni a kapcsolatokat?

A közös jövő szempontjából pedig távolról sem csak a kölcsönös bizalom köddé válása okozhat gondot – lehet, hogy annak nagy része már korábban elillant –, vagy az, hogy ennyi tüske után az eddigieknél is nehezebb lesz az együttműködés. A mentőöv körüli bonyodalmak kissé elfedik azt a tényt, hogy a koalíció egy sor megoldatlan problémát görget maga előtt. A kormánypártokon belül pedig egyre nagyobb a frusztráltság, mivel úgy érzik, prioritásaiknak búcsút inthetnek – s így egyre kisebb értelme van számukra a kormányzati szerepvállalásnak. Az SaS háza tájáról például egyre gyakrabban hallani a panaszt, hogy a párt eddig szinte semmit sem tudott megvalósítani programjából, s választások előtti fő célkitűzése, a járulékbónusz bevezetése is veszélyben forog. Talán emiatt is a görcsös ragaszkodás a mentőövvel kapcsolatos véleményükhöz. Ha tehát megoldódik is a ratifikációs válság, és a koalíciós vezetők kifújják magukat, s körbenéznek, azt fogják látni, hogy nem nagyon van minek örülni. Mert jöhetnek az újabb, első látásra megoldhatatlannak tűnő, mázsás problémák.

A kommentár elején azt írtuk, ha a koalíció talál valamilyen megoldást, tovább kormányozhat. Meglehet, hogy ez sem kell hozzá. Elég, ha a szlovének vagy egy más eurózóna-tagállam megbuktatja a mentőövet, máris nem kell erről Pozsonyban is szavazni. Vagy közben Görögország csődbe megy. Vagy a Smer nem tudja kivédeni az európai szocialisták irányából érkező nyomást, és végül a mentőöv megszavazására kényszerül. E lehetőségek miatt is kérdéses, miért kellett kiélezni ennyire ezt a konfliktust. A következő hónapokban lesz még éppen elég viharos ügy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?