Plusz szájz bunkóság

Kifogyhatatlan kincsesbánya a kövérség témája. Rejtvényt fejtek, s a hozzá tartozó karikatúrán – mondjuk úgy – két sertés, pontosabban egy sertés pár látható. A nő méreckedik és boldogan odakiált a férfinak: „Pompás, megint híztam tíz kilót!” Ez a megfejtés. A rejtvény csak fél oldalt foglal el. A fölötte levő fél oldalon – mondjuk úgy – jó húsban levő hölgy van. Összehangolt szerkesztés. Ember legyen a talpán, aki a disznót és a nőt nem hozza összefüggésbe. Gyerekkoromban csak két kövér embert ismertem. Tinilányok voltak, testvérek, és imádtak enni. Ezt ők maguk mondták, mint ahogyan azt is, hogy ők kövérek, és ez olyan dicsekvésnek hangzott a szájukból. Ebből én azt a következtetést vontam le, hogy kövérnek lenni jó, s mivel sovány voltam és nem szerettem enni, úgy hidaltam át az egészet, hogy evés után felfújtam az arcomat. Néhány napig csináltam, akkor a nővérem megkérdezte, hogy mi ez a hülyeség. Ez nem hülyeség, én most kövér vagyok, válaszoltam. De aztán abbahagytam ezt az arcfelfúvósdit, mert napokig ezen nevetett a család, az egész udvar, köztük a két kövér lány is.

Később persze rájöttem, hogy a kövérség probléma is lehet, főleg miután egyik osztálytársamat orvoshoz kellett hordani, hogy lefogyjon, de nem sikerült neki. Akkor már azt is tudtam, hogy nem fog sikerülni, amíg az anyukája kekszeket meg cukorkát töm a zsebébe, amint azt magam is nemegyszer láttam. De azzal, hogy a kövérség univerzális, tehát időkön, országokon átívelő probléma, nagyjából 10 éves koromban találkoztam, amikor Goya életrajzában olvastam, hogy Alba hercegnő, aki a festő múzsája volt, egész életében a kövérséggel küzdött, vagyis folyton fogyókúrázott, de kevés sikerrel. Majd eljött az az idő, hogy én is egyre kövérebb lettem, és akkor már nem akartam az lenni, és kezdtem érteni Alba hercegnőt, és kezdtem nem érteni az udvarbeli két lányt. Persze később azt is megtudtam, hogy ők miért voltak olyan büszkék a kövérségükre.

Mert az anyukájuk a háború alatt éhezett, és szeretetből meg féltésből tömte a lányait, mondván, egyetek, az a jó, hogy kövérek lehettek.

Ma már senki nem örül annak, ha kövér, mert ez nem egészséges, és főleg mert nem divat. Mégis egyre több a kövér ember, akiket közben hívtak teltkarcsúnak, túlsúlyosnak, legújabban plusz szájznak, óriás méretűnek. Többségüket bántja a dolog, mások ebből élnek. Sokan maguk tehetnek a túlsúlyról, másoké egészségügyi okokkal függ össze. Egy biztos, döntő többségük nem szereti, ha szembesítik őket ezzel, és a soványak számára kedvesnek tűnő „dagi” vicceken sem tudnak őszintén nevetni.

Tapintatlan ember, aki ezt teszi velük. S ha ezt történetesen a kormányfő teszi, aki most épp az országos tiszti főorvos testalkatán viccelődik nyilvánosan, az én szememben egyenesen bunkóság.