Pénzszórás egyenesben

A szlovák adófizető polgár a múlt hónapban kezdett önmagára dolgozni. Majdnem fél évig az államra dolgozott, így feltehetően eléggé érzékeny arra, mit művel a politikai osztály a pénzével. A múlt heti események kapcsán akár mérges is lehetne. A demokrácia drága intézmény, de az érdekképviseletnek az elmúlt héten bemutatott módja felért a pazarlással. Történt ugyanis, hogy Robert Fico, aki a rendszerváltás óta az államkasszából csak kapott, újra bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mikuláš Dzurinda ellen. Tudjuk, pártjának prioritása a kormányfő eltávolítása, s volt már alkalmunk e helyen megkérdezni, vajon megszűnne-e a Smer, ha Dzurinda valóban menne. Az a parlamenti vita, ami az indítvány kapcsán elindult, a szlovák politikai élet alagsorát mutatta be. Mi mást is mutathatott volna, ha Fico mint az ellenzék legerősebb embere semmilyen politikai és gazdasági alternatívát nem képes fölmutatni. Politikai eszköztára a létező (természeténél fogva tehát vitatható) intézkedések kritikájában merül ki. Pártjának nincs határozott és adatokkal alátámasztott elképzelése és programja az államháztartásról, a közigazgatásról, de még a büntető kódexről sem, hiszen a jogászdocens pártvezér akkora marhaságokat képes összehordani a Btk. kapcsán, amelyeken minden olvasottabb középiskolásnak nevetnie kell. Dzurindát és kormányát sok mindenért szidni lehet, nem egyszer éppen ezen a helyen meg is kapja a magáét. Ha viszont a törvényhozás életéből vesz el egy parttalan és tartalomtól sterilen mentes általános vita nagyon drága s közpénzekből finanszírozott órákat, akkor Ficóéknak is eszükbe juthatott volna, hogy amíg a süket duma zajlott, a gazdasági miniszter (Fico eszköztárának plagizátora) majdnem megszabadította a gázművek ügyfeleit vagy 50 milliárd koronától. Vagy észrevehette volna, hogy az EU-ban komoly költségvetési vita zajlik, s talán megfogalmazhatta volna, milyen érdekeket, tehát milyen értékeket képviselne, ha ő nyerné a választásokat. Mindezt nem tette, úgyhogy világos: aki Ficóra szavaz, annak fogalma sincs, mire és kire szavaz, és pontosan úgy járhatunk, mint a közös Csehszlovákiát és önálló Szlovákiát egy időben óhajtó szlovákok Mečiarral tizenhárom éve. Az efféle parttalan viták egyik csodálatos következménye, hogy az adófizető nem figyel föl a fontos dolgokra. Például a gázműves kanyhallóságon túl arra, hogy a spanyol kormányfő megkérdezte Gyurcsány Ferenctől, vajon nem fél-e a költségvetési hiány növelésétől. Pedig a Gyurcsány-kabinet még csak nem is adóreformot készít, hanem csak adókozmetikázást. A spanyol miniszterelnök bizonyára jó néven veszi majd, ha Fico esetleg kormányfő lesz (ettől mentse az országot az ég), s visszahozza az igazságtalan és a bevételek szempontjából nullaszázalékos hatékonyságú progresszív adózást. Mert ez az egyetlen, igazán olvasható programja annak az embernek, aki felfuvalkodottságában nem átallja magát Tony Blairhez hasonlítani. Közben meg az ablakon szórja az adófizetők pénzét. Egyenes adásban...