Pénz? Ha nincs, akkor jog

Az Európai Közösségek megalakulásakor világos volt, hogy ez egy rechtsgemeinschaft, vagyis jogi közösség. A háború után a közösséget – a tagállamok kormányait és polgárait – az egyezségek, később az uniós szerződések fogták, illetve fogják össze. Ezek egy elég bonyolult nemzetközi szervezetet hoztak létre, amelyet ma EU-ként ismerünk.

Ez a közösség sose adott sok pénzt a közösbe az otthoni forrásokhoz képest. Egy átlagos szövetségi-föderatív struktúrában, mint amilyen az USA, Németország vagy éppen Ausztria, az újraosztás mértéke az alkotó államok és a szövetségi szint között valahol 30% körül kezdődik és annak duplájáig is felszaladhat. Ehhez képest az Európai Unió a tagjai nemzeti összjövedelmének (GNI) 1-2 százaléka közti összeget szed be, úgy is mondhatjuk, hogy a feladatához képest a költségvetése elhanyagolható.

Mindez amellett is igaz, hogy a nettó haszonélvező országok számára – tehát akiknek kevesebbet kell befizetniük, mint amennyit végül megkapnak támogatások formájában – ez a bevétel is rengeteget számít a költségvetésük stabilitásában.

Ha tehát a közös szervet, az uniót, pénzzel nem látják el a feladataihoz a tagállamok, maradt a jog. A szabályozás útján tud létezni az, amit a közösség akar. Ennek a korlátja az, hogy alapvetően gazdasági unióként alakult meg az európai közösség, és nem politikai eszköztár mentén. Tehát a mai napig a legtöbb intézkedés, amelyről vitatkozunk, azok jogi viták.

Gondoljunk csak vissza: jogállamisági eljárás, belső piaci támogatások engedélyezése vagy tiltása, a bíróság hatásköre és ehhez hasonló kérdések hozzák legtöbbször lázba a kritikusokat és támogatókat egyaránt.

A jelenleg folyó viták nagy része épp ezért végül jogvita formáját ölti, jogi megoldásokkal. Magyarország jogszabályokat módosít, hogy megfeleljen a jogállamisági elvárásoknak; az újjáépítési támogatások (RRF) alapvetően szabályozási célokhoz kötöttek az összes tagállamban (az olasz közbeszerzéstől a kritikus infrastruktúra piaci szereplői mozgásterének szabályozásáig).

A jog előnye, hogy relatív kiszámítható, a legtöbb részét az európai kultúrkörben képesek vagyunk hasonlóan értelmezni. Ugyanakkor vannak azok az értékalapú jogelvek, amelyek politikai értelmezésbe szaladnak bele. Ilyen a diszkrimináció tilalmának kérdése (azonos neműek házassága ügyében például), vagy éppen a „demokrácia” tartalma, amit a jog „csak” jogállamként ismer. Jól észrevehető, hogy az értékek tartalmán a politikusok bármikor szívesen vitatkoznak, mert ezek az alkotmányos hagyományok mentén apró, de érdemi eltéréseket tudnak produkálni. Ugyanakkor a viták maguk, az ajtók mögött, jogi vonalon folynak, mert maga az unió működése a jogközösségre épül.

Ezért az értékek számonkérése akkor működik, amikor jogi útra terelhető, a maga korlátaival. Az Európai Bíróság pedig többször elismerte már a tagállamok alkotmányos hagyományaiból fakadó különbségeket, ha arra került a sor. A többi pedig politika, a maga teljességében, de abban a szakaszában, amikor még nem kristályosodott ki jogszabályban, nemzetközi szerződésben vagy bírósági esetjogban. A kettő dolog természetesen összefügg, de a tisztánlátáshoz időről időre érdemes szétfésülni.