Pénz beszél, kutya ugat

<p>A Hayek Alapítvány és a Szlovákiai Adófizetők Szövetsége tegnap közzétette az adószabadság napjával kapcsolatos, egyébként rendkívül korrekt elemzését, amely talán tudatosan, talán akaratlanul, de lerántotta a leplet arról, hogyan lehet manipulálni a közvéleményt a sajtóban megjelenő &bdquo;független&ldquo; elemzésekkel.</p>

Az említett szervezetek 1999 óta vizsgálják a lakosság adóterheit, és a könnyebb érthetőség kedvéért vezették be az adószabadság napját. Minél inkább kitolódik a dátum, annál több pénzt visz el tőlünk az állam. Az idei alaphír így hangzik: tavaly június 4-én volt az adószabadság napja, idén pedig már június 2-án, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy tegnapig az államra dolgoztunk, az év hátralevő részében pedig már magunkra, vagyis az adóterhek végre csökkentek. 

Ha kormánypárti sajtó lennénk, itt le is állhatnánk, hozzátéve, hogy a három jobboldali párt megjelenése a Fico-kabinetben máris meghozta az eredményét, hiszen az adóterhek csökkenése mindenki számára pozitív hír. Az adószabadság napjával kapcsolatos elemzés azonban furcsa módon idén mindehhez azt is hozzáteszi, hogy az alaphír csak optikai csalódás. 

Idén ugyanis eggyel több munkanap volt, ráadásul az állami ünnepek egy része is a hétvégére esett. Magyarul: míg tavaly 105 napot dolgoztunk az államra, idén már 106-ot, vagyis az adóterhek nem hogy nem csökkentek, hanem még nőttek is. Egyazon elemzés így a kormánypárti és az ellenzéki véleményformálók igényeit is kielégíti, attól függően, hogy mit emelnek ki belőle.  Az elemzésben azonban egy fordított példát is találunk: a munkáltató által az egy alkalmazottra fordított teljes összegnek az összes adó levonását követően az alkalmazott idén reálisan már csak a 47,9 százalékához jut hozzá, szemben a tavalyi 48,3 százaléknál. Eszerint az alkalmazottak idén rosszabbul járnak, amit az ellenzéki véleményformálók kihasználhatnának a kormány elleni érvelésekben.  Persze csak akkor, ha nem teszik hozzá, hogy mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy a növekvő foglalkoztatottságnak és az alacsony inflációnak köszönhetően megugrott a lakossági fogyasztás, márpedig az adóterhekbe a megvásárolt termékek áfáját is beleszámítják. Magyarul: ha javul a lakosság helyzete, és ennek köszönhetően egyre többet engedhet meg magának az üzletben, ezzel párhuzamosan az adóterhei is nőnek. Folytathatnánk a példák felsorolását, ebből is látszik azonban, hogy egyazon elemzés is szinte bárki igényeit kielégíti, csak megfelelően kell tálalni. 
Az elemzések többsége azonban korántsem olyan korrekt, mint a Hayek Alapítványé, hiszen többnyire mindig van valaki a háttérben, aki az elemzést fizeti, és elvárja, hogy az ő érdekeit szolgálja. A valóban korrekt eljárás ezért az lenne, ha az elemzéseket közzétevő társaságok minden esetben azt is közölnék a lakossággal, hogy ki bízta meg őket annak kidolgozásával, és honnan szerezték az elkészítéséhez szükséges pénzt. Ellenkező esetben minden egyes elemzést fenntartásokkal kell fogadnunk, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy kinek az érdekeit szolgálja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?