Pártok fehér gallérja

Még csak néhány napos a Gabriel Karlin parlamenti képviselő letartóztatása körüli botrány, de a honatya javára és hátrányára már közismertté vált néhány érv. Egyes jogszolgáltatási elemzők így argumentálnak: az is a bajba került politikus bűnösségére utal, hogy az összeférhetetlenségi jogszabályokról való szavazáskor Karlin rendre a szabályozás szigorítása ellen voksolt. Halkan jegyzem meg: törvényhozót ennek alapján akkor se lehet perbe fogni, ha a fél országot ellopja. Ugyanakkor aligha lehet enyhítő körülménynek tekinteni a perbe fogottnak azt a kijelentését, hogy – úgymond – nincs ő ráutalva arra a koszos 500 ezer koronára, amit táskájában a nyomozók megtaláltak. Ez kétségbevonhatatlan, hiszen a közelmúltban csak egyetlen nagyvállalkozásban több mint 57 millió koronát helyezett el.

Remélem, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság választ ad a félmillió származására és útirányára vonatkozó kérdésekre. A naivabbak majd csodálkozhatnak, hogy a politikus miért nem elégedett meg eddig szerzett takaros vagyonával. Hiszen – tűnődik az átlagbérből élő kisember – Karlinnak biztosan van jól berendezett lakása, nyilván nyaralója is, felesége mikrohullámú sütőben melegíti a paprikáskrumplit, van a házánál mobiltelefon, három is... Anélkül az 500 ezer nélkül – gondolja – már igazán meglehetett volna.

Nem csodálkoznék, ha a Karlin-eset és az ehhez hasonló ügyek vizsgálata közben kiderülne, hogy Karlin és társai nem mindig saját zsebre dolgoznak. Persze, nem könnyű bizonyítani, hogy a bankók, amelyek abban a bizonyos borítékban voltak, valamelyik politikai párt széfjében fejezték volna be pályafutásukat. Egy multimilliomos politikus számára félmillió valóban bagatell. Különösen, ha nem abból indulunk ki, hogy politikusunk kapzsi, és „kis hal is hal” alapon morzsák begyűjtésére is hajlamos.

Tény, nem Szlovákiában találták ki, hogy a pártfinanszírozásban vétek lenne mezei képviselőket megbízni pénzszerzéssel. A kisjánosok legfeljebb majálison kalapozva tudnak hozzájárulni pártkasszák feltöltéséhez. Az igazi tarolást fehérgallérosokra bízzák, akiknek van módjuk nagy megrendelésekről dönteni. E tekintetben rendkívül tanulékony volt a hazai politikai elit. Nyílt titok, hogy egyes megrendeléseknél 5-10 százalékos sápot vesznek, akiknek van módjuk beleszólni, közbeszerzéskor ki legyen a kivitelező, a szállító. Hovatovább már bocsánatos bűn, ha befolyásával egy politikus megcsapolja valamely nagyvállalkozás bevételét. A butikok, a presszók, a lángossütők tulajdonosainak zsarolóit kapcabetyárnak tekintjük. Aki befolyásával járul hozzá egy párt kasszája feltöltéséhez, azt esetleg képviselő úrnak szólítjuk. A választópolgár csak találgatja, a parlamentnek miért nem sikerül épkézláb pártfinanszírozási jogszabályt elfogadnia.