Pártalapítás mint túlélési eszköz

Kommunikációs szempontból tökéletes időzítés. A képviselő a szokásos alapítási utat járja be: korábban állítólag saját felmérést rendelt, most „szellőztet”. Utóbbi lényege, hogy lemérje a reakciókat. Hogyan látja a köz, mennyire válik beszédtémává, hányszor csörrentik meg a telefonját olyan érdeklődők, akik eddig még nem tudtak a tervezett lépésről, de hozzácsapódnának. A terv kész, ez viszont még nem jelenti azt, hogy valóra is válik. A „szellőztetős” fázis lényege ugyanis – hasonlóan a közvélemény-kutatáshoz – az érdeklődés felmérése. Ha nincs érdeklődés, nem sok értelme lesz a pártalapításnak. A múltban több ilyen kísérlet tanúi lehettünk, amelyek végül nem torkolltak konkrét pártalapításba. Ezt most sem lehet kizárni, ám vannak olyan tényezők, melyek erősítik egy új párt létrehozásának tervét – még akkor is, ha ez látszólag ellenkezik a józan ésszel. Mi is az alaphelyzet? Adott a 9 százalékot kitevő magyarság és az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöb. Nem kell hozzá nagy matek, hogy lássuk, ezen a piacon két párt is nehezen él meg, és 2010 óta a valóság is alátámasztja ezt. A piacon pedig már foglalt a két hely – a Híd és az MKP mellett pedig egy szatellitszövetség is létezik (itt csak az a kérdés, a „harmadik párt” pontosan kinek a szatellitje). Mindehhez pedig adott a szlovenszkói magyar szavazó letargiája, amelynek fokmérője a legalább egy évtizede állandósult, az országos átlagnál alacsonyabb választási részvétel.

Aki a fenti képletből azt olvassa ki, hogy nem lehet sikeres új pártot alapítani, nem jár messze a valóságtól.

Elvileg egyébként lehet, hiszen a letargia egyik oka éppen a kínálati oldal gyengeségében keresendő, ám ezt nem egy olyan politikusnak kell kezdeményeznie, aki másfél évtizede része a rendszernek, bónuszként pedig már mindkét tábort megjárta és magára haragította. Simon Zsoltnak ettől függetlenül megvan a maga kis szurkolótábora, 2016-ban a Hídra voksolók 16 százaléka az ő nevét (is) karikázta. A 27 ezer választó egy része nem biztos, hogy a rajongója is, az viszont biztos, hogy ennél népesebb személyes „fanklubja” nincs.

Mire jó akkor a pártalapítási mocorgás? Alapjáraton marketingeszköz, amivel a politikus a saját nevét tudja futtatni a piacon. Az információdömpingben egy független képviselőnek nem egyszerű a hírekbe kerülni. A pártalapító jelző pedig értéknövelő, hiszen a közvélemény egy részének szemében többletértékkel bír az a politikus, aki új formációt hozna létre – még akkor is, ha rajta kívül ez más közszereplőt nem mozgat meg.

Simon Zsolt hosszabb távú célja minden bizonnyal a képviselői mandátuma megtartása, a politikai térben történő túlélés.

Ez egyedül, a parlamenten kívül nem működik. Nincs olyan észérv, amely azt mondatná velünk, hogy Simon Zsolt pártot alapítva, a Hidat és az MKP-t megelőzve 5 százalék feletti eredményt ér el. Viszont saját párttal, amelynek itt-ott mérnek pár tized százalékos támogatottságot, 2019-ben eredményesebben futhat neki a választások előtti tárgyalásoknak, mintha önállóan, egy lejáró mandátumú független képviselőként kopogtatna egyik vagy másik párt székházának ajtaján. A tárgyalás így párttalálkozóként is eladható, Simon Zsolt listás helye pedig a szlovákiai magyar érdekképviselet összefogásaként is prezentálható. Alighanem ez a forgatókönyv 2019-re. Jó kérdés, hogy mindennek lehet-e mobilizáló hatása is? Itt a kommentáríró szkeptikus, hiszen a választópolgár mindezt egyfajta újracsomagolásként élheti meg, amikor a „régi terméket” akarják neki eladni újra, felerősítve az „ezek mindent megtesznek, hogy bent maradjanak” érzetet. Ez pedig csak konkrét, a politika tartalmát érintő lépésekkel oszlatható némileg el.