A Magyar Fórum is a tagja az SaS jobboldali blokkjának

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke (TASR-kép)
Pozsony |

Jobboldali Blokk néven hozta létre kisebb pártok tömörülését az ellenzéki SaS. A kezdeményezéshez a Simon Zsolt vezette Magyar Fórumon kívül, az ODS - Občianski demokrati Slovenska és a Kékek (Modrí) is csatlakozott. Elképzelhető, hogy a parlamenti választáson is közösen indulnak.

„A politikai együttműködésünk elsősorban szakmai lesz. A célja, hogy az embereknek olyan jobboldali megoldásokat prezentáljunk, amelyek tükröt tartanak a jelenlegi kormány populista ígéreteinek” – jelentette ki az SaS elnöke, Branislav Gröhling a blokk létrehozásakor. A kezdeményezést szinte teljesen a jelenlegi szlovák kormánnyal szembeni kritikára építik. Gröhling szerint a populizmus ugyan egész Európában terjed, de Szlovákiában egyenesen a demokráciát veszélyezteti. „A kormánykoalíció élén Robert Ficóval nem riad vissza attól, hogy hazugságokkal manipulálja a közvéleményt. Ezért az SaS célja, hogy létrehozza a Jobboldali Blokkot, amely nemcsak a jelenlegi kormány populizmusa ellen harcol, hanem a jelenségnek a régióban való terjedése ellen is fellép” – magyarázta az SaS vezetője, aki szerint a blokk megalapítása az első lépés, ami a parlamenten kívüli kisebb pártokkal való egyeztetésből következett. Gröhling üdvözölte ezen pártok csatlakozását.

Ficóval szemben

A kezdeményezésbe bekapcsolódott a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum, amely a tavaly őszi szeptemberi parlamenti választáson a körülötte lévő csoportosulással együtt 0,11 százalékos eredményt ért el. Simon most a Jobboldali Blokk bejelentésekor arról beszélt, számukra az a fontos, hogy a parlamentben legyen olyan magyar képviselet, amely nem a populista oldalhoz és a hazugságokhoz kötődik. Úgy látja, Szlovákiában újra érvényt kell szerezni a jogállamiság demokratikus elveinek, illetve az emberi jogokat is garantálni kell. Szerinte a polgárok csalódtak a jelenlegi kormányban. A tömörülés célja pedig, hogy olyan kommunikációt és együttműködést kezdjenek az érintett pártok, amellyel alternatívát szeretnének adni a jelenlegi kormánnyal szemben. Simon szerint ugyanis a jelenlegi kabinet azzal van elfoglalva, hogy kiengedje a börtönből a hozzá kötődő személyeket, azokat a polgárokat pedig, akik kifejtik politikai véleményüket megfélemlítik, mindent átitat a korrupció, az oktatásra, egészségügyre és a régiófejlesztésre pedig nincs pénz.

Simon lapunknak elmondta, ha az érintett párok csak a választás előtt kezdenének el kommunikálni, az nem lenne elegendő ahhoz, hogy sikeres együttműködést hozzanak létre. Kiemelte, a Jobboldali Blokkhoz független szakemberek, már nem aktív politikusok is csatlakozhatnak. Mindezt úgy, hogy nem kell valamelyik pártba belépniük. „Ha a helyzet azt kívánja majd, hogy közösen induljunk, akkor ez is lehetséges” – jelentette ki a parlamenti választásról szólva. Hozzátette, nem kizárt, hogy az időben közelebb lévő, a két év múlva esedékes megyei és önkormányzati választáson is együttműködjenek. De kiemelte, mint párt szeretnének együtt dolgozni. „Hogy végül a Magyar Fórum jelölteket delegál egy közös listára, vagy valamilyen más megállapodás születik, azt ebben a pillanatban nem szeretnénk véglegesen fixálni, mivel senki sem tudja, milyen lesz a politikai helyzet két-három év múlva” – mondta és így folytatta: „A Magyar Fórum célja ezzel az, hogy a szlovákiai magyar választóknak legyen lehetősége olyan pártra voksolni, ahol a szavazataik nem fognak elveszni és amely olyan pártokkal tud összefogni, amelyek egyértelműen látják, hogy Robert Fico megoldásai nem működnek” – monda ezt egyebek mellett arra utalva, hogy a büntető törvénykönyv módosítása miatt a kisebb bűncselekményeket elkövető bűnözők szabadlábra kerültek és elszaporodtak a lopások. „Meg szeretnénk mutatni, hogy van olyan szlovákiai magyar párt, amely nem bújt bele Robert Fico hátsó féltekébe” – tette hozzá Simon, majd a Magyar Szövetséget bírálta. „Kijelentették, hogy nem fognak együttműködi Robert Ficóval, most meg annyira benne vannak a hátsó felében, hogy a cipőjük is alig lóg ki onnan” – bírálta a magyar pártot. Úgy véli, a Magyar Szövetség politikusai személyi érdekeik miatt állnak a Smer vezetője mellé. Simon szerint ahogy a magyar politikum egykor elhatárolódott Vladimír Mečiartól, úgy ezt most Robert Ficóval szemben kell megtennie. Szerinte a két miniszterelnök közötti párhuzamot mutatja az is, hogy a HZDS vezetője ugyan szintén arról beszélt, az Európai Unióhoz akar csatlakozni, de az országot nemzetközi elszigeteltségbe taszította. „Mečiar nem tudta bevinni az országot az EU-ba, Fico pedig, minden kijelentése ellenére, nem akarja az EU-ban tartani Szlovákiát” – véli Simon, és hozzátette, nekik az a céljuk, hogy az uniós tagság megmaradjon. Arról is beszélt, ha olyan törvénymódosító-javaslattal állnak elő, amelyet az SaS jelenlegi képviselői fel tudnak vállalni, akkor az sem kizárt, hogy ezek már most terítékre kerülhetnek. Hozzátette, az egyes formációk szakemberei is egyeztetnek majd. Illetve elmondta, a blokk létrehozását Gröhling indítványozta az után, hogy idén tavasszal az SaS elnökévé választották.

A többiek

A Jobboldali Blokkhoz csatlakozott a Kékek (Modrí) nevű politikai formáció, amelyet Mikuláš Dzurinda korábbi miniszterelnök alapított tavaly májusban. Miután a Szövetségen belül működő Híd elnöksége úgy döntött, hogy távozik a magyar gyűjtőpártból, a Dzurinda által útjára indított Kékekhez csatlakoztak, együtt indultak a választáson. Akkor mindössze 0,26 százalékos eredményt értek el. A most létrehozott Jobboldali Blokkhoz ugyanakkor már csak a Kékek csatlakoztak, amit Dzurinda után Ľuboš Schwarzbacher vezet. Ő a tömörülés bejelentésekor szintén a kormányt bírálta: szerinte a csak azzal törődnek, hogy elkerüljék a büntetőjogi felelősségrevonást, növeljék a saját fizetésüket, az országot keletre fordítsák és a független intézmények ellen támadjanak. Miközben az oktatás, az egészségügy és a jogállamiság helyzetén kellene javítani. Pavel Macko, az ODS vezetője, nyugdíjazott tábornok ugyancsak azt bírálta, hogy a populista politikai erők csak a hozzájuk közel álló személyekkel törődnek. „Újra sötét lyukká válunk Európa térképén, amely veszélyes a polgárai számára és amelyben a szövetségeseink nem tudnak megbízni” – mondta azzal, hogy mindez az ország szuverenitását is veszélyezteti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?