Parlamenti altató

Unalmas, hektikus és populista beszédet mondott Ivan Gašparovič a parlamentben országértékelés gyanánt – életében először. A közvetlenül az elnök mögött helyet foglaló miniszterelnök-helyettesek, Ivan Mikloš és Csáky Pál látványosan végigunatkozták az egy és negyed órát, helyenként sugdolóztak és röhögcséltek, mint a rossz gyerekek. Ebben semmi megrovás nincs, időről időre én is azon kaptam magam, hogy fogalmam sincs, már megint miről beszél az államfő. Az elején a megfontolt, a végén az időhatárt átlépő, ezért sietni kénytelen elnök untatta a hallgatókat a helyszínen és a képernyő előtt. Ömlött a szószékről a demagógia és a populizmus.

Amikor a kormánykoalíció olyan helyzetben van, hogy egy pitiáner közlekedési törvényt sem tud átnyomni a parlamentben, az államfő szájából szemernyi kritika sem hangzik el ez ügyben, pedig mennyire, de mennyire jogos lett volna. Ehelyett olyasmiket mondott, hogy az emberek nem élnek jól, hogy a reformok kellenek, de nem így, hanem lassabban, de közben azt is megemlíti, hogy 15 évet késtek, mintha ő eddig a B-612-es kisbolygón tengette volna életét és nem a politikában. De spongyát rá, mindenkinek olyan hosszú az emlékezete, amekkorát megengedhet magának. Ám a semmitmondó vagy inkább üres mondatokat nem az elnöktől várja az ember, de a felelőtlen vagdalkozást és hangulatkeltést sem. A reformokat úgy megdicsérni, hogy közben megkérdőjelezi azok menetét és semmiféle utat nem mutat – nem más, mint felelőtlenség. Ebbe az állapotba pedig egy elnök könnyen belecsúszhat, ha nem elég körültekintő, hogy ennél súlyosabb szavakat ne használjak, pedig nagyon ráálltak az ujjaim.

Azt mindig is tudtuk, hogy Ivan Gašparovič szíve csücske a „nemzeti büszkeség”, amire többször is visszatért beszédében, mint ahogy a reformok elviselhetőségére is. (Mellesleg ez volt a legzavaróbb a szövegben. Valaki leülhetett volna, és megszerkeszthette volna, mert valószínűleg az történt, hogy jó sokan írtak neki egy-egy részt, de a feladatok nem voltak pontosan leosztva, vagy éppen le voltak, de az alkalmazottak rakoncátlankodtak. A végén pedig nem akadt egy ember, aki átnézte volna az egészet, és kiszűrte volna belőle az ismétléseket.) Egyetlen téma volt, amire nem tért vissza, ez pedig a kisebbségek. Egy perc alatt elintézte, hogy nem a létszámuk szerint kell megkülönböztetni őket, s akik a legtöbben vannak, azok nagyon jól vannak, annyi a joguk, hogy Dunát rekeszthetnek velük. Félreértés ne essék, nem panaszkodom, van jogunk elég, de a helyzet sosem lehet olyan, hogy ne lehetne jobb. És az államfő is így gondolja minden téren, egy kivételével.

Mindent összevetve: unalmas és semmitmondó volt az országértékelés. Szerintem minden évben mást kellene erre felkérni, jövőre értékelhetne egy rózsahegyi darukezelő. Sokkal több érdekességet tudnánk meg tőle, mint Gašparovičtól. Sőt rövidebb is lenne, s nem kellene akkora teamet sem foglalkoztatni a beszéd megírásához, mint amennyien most az elnök keze alá dolgoztak.