Párizsra várva

Batsányi János felhívása után bő két évszázaddal újfent okunk van vigyázó szemünket Párizsra vetni. Franciaországban a hétvégén döntenek az uniós alkotmányról, mégpedig népszavazással. A közvélemény-kutatások eredményei az euroszkpetikusok sikerét jósolják: a lakosság több mint felének eltökélt szándéka az alkotmány ellen szavazni. Egy elszánt nem-párti férfi nemrégiben a tiltakozás sajátos módját választotta: pőrére vetkőzött a szenátus épületében, testét Non feliratok ékesítették. A másik oldal hasonló huszárcsínynyel nem próbálkozott, ismert arcokkal kampányolt. Johnny Hallyday, José Manuel Barroso, Gérard Depardieu buzdított az Igen mellett. A miniszterelnök és a köztársasági elnök is ringbe szállt, a különböző francia tévécsatornákon egymást érték a politikai vitaműsorok, melyek ráadásul tisztes nézettséget mondhattak magukénak. Szóval mindenki mindent megtett, a többi a „népen” múlik. Persze Franciaországban is akadnak, akik belpolitikai tőkét próbálnak kovácsolni az egész Európai Uniót érintő kérdésből. Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front xenofób nézeteiről ismert vezetője egyenesen Jacques Chirac fejét követeli az alkotmány elutasítása esetén. Abban is viszonylagos egyetértés mutatkozik a politikai elemzők körében, hogy Jean-Pierre Raffarin miniszterelnöki székébe kerülhet a kudarc. Ha vasárnap a franciák igent mondanak az unió alkotmányára, akkor az általános „EU-fórián” kívül más nem nagyon fog történni; elismerő vezércikkek fogják méltatni a döntést, kiemelve annak szimbolikus értékét, mely példa lehet a többi olyan ország számára is, ahol az alkotmányt népszavazással kívánják elfogadni. Ha viszont a nemmel szavazók kerülnek többségbe, annak hatását egész Európa érezni fogja. Ha ugyanis az Európai Gazdasági Közösség egyik alapító tagja utasítja el az alaptörvényt, az egyrészt felerősíti az euroszkeptikusok hangját a többi tagországban is, másrészt a huszonötöket arra fogja kényszeríteni, hogy belső problémáikkal foglalkozzanak. Ez a köldöknézés pedig a világpolitika kérdéseitől fogja elvonni a szervezet vezetőinek figyelmét, méghozzá tartósan.