Papok a hatalom szolgálatában

Aki nézte a Panoráma január 22-i adását – még ha egyébként galambszelíd természettel bír is –, annak bizonyosan ökölbe szorult a keze. A moldvai csángókról volt ugyanis szó, hányattatásaikról, a megsemmisítésükre tett kísérletekről. A csángók elmondása szerint az egykori félelmetes kommunista titkosszolgálat, a hírhedt Securitate szerepét a papság vette át. Nemcsak román papok, hanem magyar anyanyelvű, ennek elle-nére csupán románul beszélő lelkipásztorok is besorakoztak az új lélekgyilkos hadseregbe. Az ott élő magyarság ezeket nagyon találóan „janicsár papok”-nak nevezi. A közelmúltban Rómában II. János Pál pápa biztosította a magyar köztársasági elnököt, hogy a csángóknak joguk van anyanyelvükön hallgatni a szentmisét és a lelki élettel kapcsolatos egyéb dolgaikat is magyarul végezhetik. Persze, a román papság semmit sem akar tudni a Mádl Ferencnek tett ígéretről. Még Jean Claude Périsset bukaresti nuncius sem. Amint a vatikáni nagykövet neve megjelent a képernyőn – sejtve viselője francia mivoltát –, tudni lehetett állásfoglalását, mielőtt megszólalt volna. Őexellenciája ugyanazt a süket nótát fújta, mint román oltártestvérei, hogy a csángók nem magyarok, és senki nem igényli a magyar nyelvű szentmisét. A történelmi román–francia barátság szálai erősebbek, mint Isten megkülönböztetés nélküli szeretete. Persze csak az ő szemükben. Sajnos, a magyarság beolvasztásának ez a módja nem új keletű. Végigkísérte az elmúlt 80 esztendő történelmét, néhány év lélegzetvételnyi szünetével. Bizonyára sokan felteszik a kérdést: mi a megoldás? Talán senki nem tudja. Ám egyre inkább bizonyossá válik, tévedtek azok, akik a két világháború közötti magyar államvezetés revíziós törekvéseit elítélték. Ha nemzetünket idegen hatalmak nyomorgatták, ott voltak papjaink, és tartották bennünk a lelket, ébren tartották a szabadulás reménységét. De mitévő legyen az a katolikus hívő, aki a papra Isten felkent szolgájának kijáró tisztelettel tekint, ám ellenségét találta meg benne? Elsősorban támogassa a nemzetünk iránt elkötelezett lelkipásztorokat, hogy évezredes szerepüket hűséggel tudják mindig betölteni! Meg kell hallanunk és tovább kell adnunk sanyargatott véreink segélykiáltását, s néven kell nevezni az elnyomót, még ha történetesen reverendát hord is az illető pribék! Az igazságszolgáltatás pedig – ami nélkül Szentatyánk szavai szerint nincs béke – eljut mindenhová. Ha másként nem, Isten által bizonyosan, akinek Keresztelő Szent János szavai szerint szórólapátja már a kezében…

Sárközi János, Szentpéter