Palko a svédasztalnál

Sokat elárul a másság iránti türelem és a jogállam-értelmezés szlovákiai állapotáról, hogy az elmúlt héten többen is le akartak beszélni arról, hogy jegyzetet írjak Vladimír Palko belügyminiszter különvéleményéről egy svéd lelkész bíróság általi elítélésével kapcsolatban.

Sokat elárul a másság iránti türelem és a jogállam-értelmezés szlovákiai állapotáról, hogy az elmúlt héten többen is le akartak beszélni arról, hogy jegyzetet írjak Vladimír Palko belügyminiszter különvéleményéről egy svéd lelkész bíróság általi elítélésével kapcsolatban. „Kell az neked – mondta barátom – , hogy gyanúba keverd magad és rajtad köszörüljék a nyelvüket?” Az történt, hogy Svédországban egy pap a homoszexuálisokat a társadalom testén burjánzó rákos daganatnak nevezte a szószékről. A papot hatályos törvények értelmében a bíróság börtönbüntetésre ítélte. Belügyminiszterünk emiatt magánszemélyként nemtetszését fejezte ki Svédország szlovákiai nagyköveténél. Szerinte véleménynyilvánítása miatt marasztaltak el egy embert. Barátaim nyilván attól óvtak, hogy állásfoglalásommal esetleg azt a benyomást keltem, mintha szexuális szempontból a vitatott jogállású kisebbséghez tartoznék.

Már abban is van némi báj, ahogy belügyminiszterünk hangsúlyozta: magánszemélyként kritizálta a svéd jogszolgáltatást. Egy hete azzal van tele a sajtó, hogy a KDH-s belügyminiszter a svéd papot védelmezi. Nyilván szó sincs arról, hogy magánszemély akciójáról lenne szó. Egyébként is, egy belügyminiszter akkor se magánszemély, amikor reggelenként abban az aprócska helyiségben üldögél, amelyikbe a király is gyalog jár. A svédországi pap hatályos törvény értelmében való elítélésének és az ítélet kritikájának az ad Szlovákiában aktualitást, hogy parlamentünkben folyamatban van az új büntető törvény vitája. Arról van szó, hogy úgy, ahogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya előírja, a demokratikus világ más országaihoz hasonlóan a mi törvényünk majd szankcionálja-e a fajhoz, nemhez tartozás és a szexuális orientáció miatti gyűlöletkeltést. A svéd papot ilyen gyűlöletkeltés miatt ítélték börtönre. Az elmúlt 15 év alatt könyvtárnyit írtak arról, hogy Szlovákiában a standard politikai pártok sem hasonlíthatók össze az Európa szerencsésebb múltú országaiban működő konzervatív, szociáldemokrata és liberális pártokkal. A belügyminiszter „magánakciója” is ezt bizonyítja. A svéd viszonyok láttán történt megnyilvánulása tulajdonképpen nem is annyira a homoszexuálisokhoz fűződő viszonyról szól, mint inkább arról, hogy nálunk egyházi személyekre vonatkozzanak-e a demokratikus országokban egyébként mindenkire vonatkozó törvények. Vladimír Palko svédasztalnál reggelizett, és kereszténydemokrata politikai gyomormérgezést kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?