Ovi sztori

Annak idején bizony sokáig nem értettem, miért nem járhatok a szemközti óvodába, miért kell nekünk egy csomó ideig autóznunk, amíg beérünk az oviba. A szüleim akkor azt mondták, nincs hely a szemköztiben, nem férek el, mert sok a gyerek. Később derült csak ki, hogy az a sok gyerek mind más nyelven beszél, mint én. El sem tudtam képzelni, honnan pottyantak ide, miért kommunikálnak azon a furcsa, megfejthetetlen, és mégis magától értetődőnek tűnő nyelven, melyet szlováknak neveznek, és melyről azt mondták a szüleim, hogy majd a suliban lesz alkalmam megismerkedni vele. Aztán kiderült, hogy városunkban ők sokkal, de sokkal többen vannak, mint mi, ezért tulajdonképpen mi számítunk csodabogaraknak. A magyar oviba mindenesetre nagyon szerettem járni, mert megkülönböztetett bánásmódban részesültem, például nem kellett alvást színlelnem délutánonként, hanem ehelyett rajzolgathattam, és azok a rajzok aztán különböző díjakat nyertek különböző versenyeken. Ma már tudom, ezt nevezik egyéniségközpontú, képességfejlesztő pedagógiának.

Zsófi a jövő héten lesz hároméves, és nem is sejti, mekkora gondot okoz ezzel szüleinek, akik mindketten képzőművészek, és talán ezért nem szívesen íratnák be lányukat a „szemközti” oviba. A város egyetlen magyar ovija se vonzza őket, mert sajnos, volt szerencséjük látni az ideális óvodát. Ott angolul tanítják a kicsiket, szinte észrevétlenül, közben a legszebb és legkorszerűbb játékokkal játszhatnak. A környezet ideális, az óvónők kedvesek, csak az a baj, hogy a paradicsomi állapotokért havi négyezer koronát kell fizetni. Zsófi egyetlen délelőttöt töltött csak a mesebeli oviban, és azóta is csak azt kérdezgeti, mikor mehet újra. Mondtam a szülőknek, gyerekek, kutya kötelességetek előteremteni a költségeket, még ha éjt nappallá téve dolgoztok is. És belegondoltam, vajon mit csináltak volna harminc évvel ezelőtt az én szüleim, ha hasonló helyzetbe kerültek volna. Arra a következtetésre jutottam, hogy nagy szerencse, hogy akkoriban még nem voltak angol óvodák. És az is nagy szerencse, hogy nem a kézenfekvőbb, kényelmesebb megoldást, azaz a szemközti ovit választották nekem...