Óvatosan a minimálbérrel

minimal

Idén új töltetet kapott a minimálbérről szóló szokásos vita. 

Robert Ficónak annyira megtetszett a minimálbér átlagbérhez való hozzákötése, hogy Erik Tomáš képviselővel gyorsan be is terjesztett erről egy képviselői törvénymódosító javaslatot.
Szóval ha a jövőben a háromoldalú egyeztetés (kormány-munkáltatók-szakszervezetek) eredménytelen lesz, akkor a minimálbér automatikusan a két évvel korábbi átlagbért 60 százalékára emelkedne. A javasolt mechanizmus először 2021-ben lenne érvényes, ami azt jelenti, hogy az idei, 2019-es átlagbérből indulnának ki. Az pedig már most átlépte a bruttó 1100 eurós határt, tehát több mint 600 eurós minimálbért jelentene.
Ahogy azt már e sorok írója e helyen többször is leírta: az ötlet önmagában nem rossz. Kialakulna egy világos mechanizmus, és már a háromoldalú tárgyalások kezdetén minden fél tisztában lenne azzal, mire számíthat, ha a tárgyalások esetleges sikertelenül végződnek. 
A tervezet ennek ellenére nagy tiltakozást váltott ki a szakmai és vállalkozói körökben – a javasolt 60 százalék miatt. Ficóék azzal érvelnek, hogy az Európai Szociális Charta ajánlásából indultak ki, csakhogy az a nettó átlagbér 60 százalékát javasolja, míg a benyújtott törvényjavaslatban a bruttó bér szerepel. Ez óriási különbség, elfogadása például azt eredményezné, hogy Szlovákia rögtön az OECD-államok éllovasává válna a minimálbér és az átlagbér viszonyát illetően. 

Ma az OECD-ben nincs is olyan ország, ahol a minimálbér elérné az átlagbér 60 százalékát, 50 százalék fölött is csak alig néhány országot találunk. 

A parlamentbe beterjesztett javaslat ezért már első látásra is, mondjuk így, túl ambiciózusnak tűnik.

Nem szerencsés az időzítése sem. A világgazdaságban ma egyértelműen a negatív hírek és kockázatok dominálnak, és ez máris nyomott hagyott Szlovákia gazdasági teljesítményén is. A szlovák GDP 2019 második negyedévében csak két százalékkal növekedett, ami 2013 óta a leggyengébb teljesítmény. A nemrég publikált részletes adatok szerint gyengélkedik az ipari termelés és a szlovák export is, a gazdasági növekedést jelenleg csak a hazai fogyasztás növekedése biztosítja. Ez viszont önmagában nem lesz elég, hiszen Szlovákia a kontinens legnyitottabb gazdaságai közé tartozik, és nagymértékben függ a világgazdaság helyzetének alakulásától.

Világgazdasági szinten sajnos egyre nőnek a kockázatok, és mindegyik kulcsfontosságú gazdaság teljesítménye romlik.

Ebben a helyzetben a minimálbérrel, mint gazdaságpolitikai eszközzel, nagyon óvatosan kell bánni, ugyanis a túl magasan meghatározott minimálbér egy gazdasági válság esetén csak tovább rontaná Szlovákia helyzetét.

Mindezt figyelembe véve a minimálbér-emelésre vonatkozó mechanizmus mindenképpen komoly szakmai és társadalmi vitát igényelt volna, de erre a javaslat egyoldalú beterjesztésével nem került sor. Elgondolkodtató az is, hogy a beterjesztők semmilyen konkrét elemzést nem csatoltak a javaslatukhoz, gazdasági hatásairól csak általánosságban beszélnek. Ekkora horderejű javaslatnál ez rendkívül felelőtlen hozzáállás, és így maga a javaslat is egy hamarjában beterjesztett kampányfogásnak tűnik a közeledő parlamenti választás előtt.

Mindez persze kivívta a gazdasági szakemberek bírálatát: ma nincs olyan felelősségteljes szlovák közgazdász, aki egyértelműen kiállna a javaslat mellett. Az alacsony jövedelmű munkavállalók helyzetének javítása sarkalatos gazdaságpolitikai kérdés, de a minimálbér-emelési mechanizmus elhamarkodott elfogadása a jövőben több kárt okozhat nekik is, mint amennyi hasznot hoz. Ellenben a minimálbér emelése korántsem az egyetlen megoldás az alacsony jövedelmű munkavállalók megsegítésére, érdemesebb lenne e téren inkább az adók és a befizetett szociális járulékok csökkentésére koncentrálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?