Ötvenheten haltak meg két öngyilkos merényletben

Legalább 57-en haltak meg kedden reggel és 151-en megsebesültek két, vélhetően összehangolt öngyilkos merényletben Bagdad egyik központi kerületében - közölte az iraki belügyminisztérium.

Legalább 57-en haltak meg kedden reggel és 151-en megsebesültek két, vélhetően összehangolt öngyilkos merényletben Bagdad egyik központi kerületében - közölte az iraki belügyminisztérium.
Az első jelentések még arról számoltak be, hogy egy kamikáze napi munkára várakozó tömegben robbantotta fel magát a kabátjába rejtett robbanószerkezettel. Később a rendőrség már azt közölte, hogy egyszerre két pokolgép robbant: az egyik detonáció egy parkoló autót vetett szét egy rendőrjárőr közelében, a másik pedig a várakozó építőmunkások mellett. A halottak között hét rendőr is volt. Számos sebesült állapota válságos. Szemtanúk szerint a robbanás után lövéseket is lehetett hallani a környéken, de egyelőre nem lehet tudni, hogy újabb támadást követtek-e el, vagy pedig a rendőrség keveredett tűzharcba lázadókkal.

A merényletek színhelye, a Tajran tér közelében több minisztériumi épület is található és nincs messze a kormányfői hivatalt, valamint az amerikai és a brit nagykövetséget őrző Zöld Zónától sem. A téren az év eleje óta már ez volt a negyedik nagyobb merénylet, és a célpontok minden alkalommal síita alkalmi munkások voltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?