Otthon, édes otthon...

Május elsején meglepődve tapasztalhattuk, hogy uniós csatlakozásunk nagyobb örömmel töltötte el a franciákat és a belgákat, mint saját magunkat. Mintha jobban átérezték volna az esemény súlyát az osztrákok vagy az angolok, mint a szlovákok és a lengyelek. Ezek után már meg sem lepődtem, hogy az EP-választás részvételi aránya Szlovákiában olyan volt, amilyen. Azaz: semmilyen. Az érdektelenség oka az lehetett, okoskodtak a politikai elemzők, hogy túl sok választás volt az idén, és hogy Brüsszel elérhetetlen távolságban van. Ami lehet, hogy igaz, ám arról valahogy senki nem beszél, hogy az otthon és a szülőföld ugyanúgy otthon és szülőföld marad, és az unió nem arra lett kitalálva, hogy a szegényebb népek elárasszák a jólétben élő országokat, hanem hogy megpróbáljanak felemelkedni hozzájuk. Vagyis próbáljon meg mindenki otthon boldogulni. Az meg már szinte nem is téma, hogy az unió alkotmánya mindenkit érint. Ennek kapcsán Mikuláš Dzurinda már előre mossa kezeit, és arra utalgat, hogy azok a politikusok, akik népszavazást szorgalmaznak a fontos dokumentumról (ami természetesen sokkal több, mint egy dokumentum), a saját pecsenyéjüket sütögetik. Merthogy – így Dzurinda – arra vannak a kormányok, hogy döntsenek a fontos kérdésben. Ti, polgárok, csak tanuljatok nyelveket, tántorogjatok ki, ahová akartok, vegyétek le a vállunkról a munkanélküliség kínzó terhét, mi pedig majd ügyelünk a büdzsére. Valahol itt lehet a kutya elásva. Ahogyan a kormány képtelen volt súlyának megfelelően kezelni a csatlakozást és a választást, az uniós alkotmányból is belpolitikai kérdést csinál. Miközben a szomszédos Bécsben nemzetközi filmfesztivál, kiállítások, kulturális rendezvények igyekszenek bemutatni az osztrákoknak a többi európai népet, nálunk lélektelen kupeckedés zajlik. Mutogatás az ír, a portugál és a görög példákra, amelyek úgymond automatikusan lemásolhatók. Ha emlékezetem nem csal, ezek az országok éppen azért tudtak felemelkedni, mert nem tandíj bevezetésén törték a fejüket, hanem hatalmas összegeket fordítottak az oktatásra, és nem az írek vándoroltak ki Amerikába, hanem az egykori szegény agrárországból kivándorolt, időközben megtollasodott írek tértek vissza. A tőkéjükkel. Nálunk már-már a frusztrálás határát súrolva biztatják a polgárt, hogy próbáljon valahol szerencsét, mert itt úgysem rúg labdába. Az EU alkotmányához pedig, mindezek ismeretében, semmi köze.