Ötszázkilencvenkettő

Olvastam egy idős japánról, akit röviddel a felesége halála után szintén holtan találtak, a sparhelt előtt, gyufásdobozzal a kezében. Öngyilkosságra gyanakodtak, de kiderült, hogy szegény éhen halt. Beteg lett, nem tudott elmenni vásárolni, és amikor már mindent megevett, s csak a főznivaló élelmiszerek maradtak, ő, aki egész életében talán be sem lépett a konyhába, mert egy vállalat gépezetének volt a megbízható, engedelmes csavarja, nem tudta üzembe helyezni a sparheltet. Ez annyira abszurd, hogy akár igaz is lehet. De nem a férfiak konyhabeli ügyetlenségéről akarok írni (kérem, akinek nem inge, ne vegye magára!), hanem az öngyilkosságról, mégpedig annak kapcsán, hogy 135 éve, 1881-ben jelent meg Tomáš Garrigue Masaryk, a későbbi államelnök tollából az első erről szóló szociológiai értekezés.

Jelenleg a világon százezer emberre számítva évente átlagosan 16-an követnek el öngyilkosságot. A japán bácsinál sem véletlenül gondoltak öngyilkosságra, hisz Japán folyamatosan az élvonalban van, Magyarországgal együtt, a WHO adatai szerint mindkét országban százezer főre 19 öngyilkossággal.

Szlovákiában 2015-ben 592-en követtek el öngyilkosságot, vagyis százezer főre számítva 10,9-en. Az utóbbi tíz évben 8,6 és 11,6 között ingadozott ez az érték, az utóbbi háromban mindig 10 felett volt. Az öngyilkosok döntő többsége férfi. Mindkét nemnél elsődleges ok a családi konfliktus, utána a lelki problémák és a megélhetési gondok következnek. A legtöbb öngyilkos az 50 éven felettiek közül kerül ki, de vannak persze fiatalabbak is, sőt, egészen fiatalok. Tavaly négy 14 éven aluli gyerek lett öngyilkos, 18 öngyilkossági kísérlet volt. A 15–19 évesek között 11 öngyilkosság és 81 kísérlet történt.

Mi az öngyilkosságok oka? Masaryktól idézve, „az istentelenség elterjedése”. Egy francia szociológus, Emile Durkheim, aki több öngyilkosságtípust különböztetett meg, az anómiás öngyilkosság okának a társadalmi normák felbomlását, s az azt követő érték- és normahiányt tartotta. Ma több tényező együtthatásáról beszélünk, s az értékhiány és a megtartó közösségek, köztük a működő család hiánya is ezek közé tartozik, ami szintén értékválságot feltételez. Figyelemre méltó egy 2008-as hazai szociológiai felmérés. A megkérdezett 544 egyetemista harmada szerint teljesen normális dolog az öngyilkosság, egyötödük szerint bizonyos helyzetekben ez a legjobb kiút, és 43 százalékuk eddigi rövid élete során már többször fontolgatta, hogy öngyilkos lesz. Érték egyáltalán az élet?

Egy tanulság azért van: a (japán) ember talán nem halt volna meg, ha nem lett volna olyan rettenetesen magára hagyatva.