Orbán és az eredmények

Kelet-Közép-Európában a rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amelynek olyan hosszú időn keresztül olyan nagy hatalom összpontosult volna a kezében és annyi külföldi (uniós) fejlesztési forráshoz jutott volna, mint a második és harmadik Orbán-kormány. Ráadásul a kormányfő kezében is páratlan hatalom koncentrálódik, a fejében meg pár rögeszme, ezek közül is az egyik legerősebb a tragikus népesedési tendenciák megfordítása. Ennél rögeszmésebben csak a magyar foci feltámasztásán ügyködik, és ennél nagyobb kudarcot is csak ezen a területen vallott.

A kudarcok azonban most sem zavarták abban, hogy a II. Budapesti Demográfiai Fórumon elmondott beszédében grandiózus akciótervet jelentsen be: „Magyarországon a kormány célja, hogy 2030-ra 2,1 százalékra emeljük a születési rátát, ami a társadalom reprodukcióját jelentené. Jelenleg ez az érték 1,5 százalék”. Nos, először is, Orbán helytelenül használja a százalékot az ún. teljes termékenységi mutató esetében, amely az egy anyára jutó átlagos gyerekszámot mutatja. De a fő gond persze nem az, hogy alapfogalmakkal sincs tisztában (már megint), hanem hogy mit csináltak kormányai hét éven keresztül. Miért most kell bejelenteni, hogy „mindenhol, ahol családok élnek, bölcsődét fogunk építeni, vagy ahol már van, és ráfér, ott fel fogjuk azt újítani”. Na, felfedeztük Amerikát! Persze tudjuk, eddig a stadionokra koncentráltak, fel is virágzott a futball, most jöhetnek a bölcsik – és az Isten mentsen meg minket attól, hogy azoknak is akkora sikerük legyen a gyermekvállalási kedv növelésében, mint a stadionoknak a magyar futball színvonalának drámai emelésében.

Tudjuk azt is, hogy az ígéretekkel teletűzdelt akcióterv már a jövő évi választásokra készült, de ahelyett, hogy azt latolgatnánk, egyes elemei mennyire járulhatnak hozzá a termékenység növeléséhez, foglalkozzunk már egy kicsit azzal is, hogy hét évig mi sikerült a kormánynak. Magyarország népessége ezalatt további bő 200 ezer fővel apadt, a születésszám 2011-ben majd 2013-ban is abszolút negatív rekordot döntött, s bár tavaly némileg emelkedett, még mindig nagyon alacsony. Most tessék megkapaszkodni, a démonizált Gyurcsány regnálása alatt minden évben több gyermek született, mint Orbánék legjobb (tavalyi) évében… És akkor még nem beszéltünk az erősödő kivándorlásról.

Ekkora sikerekkel a hátuk mögött most nekiállnak az új akciótervnek és ezt Orbán olyan kijelentések kíséretében harangozza be, mint: „Minél erőteljesebben támogatjuk a családjainkat, annál több gyermek születik; kis támogatás – kicsivel több gyerek, nagyobb támogatás – sokkal több gyermek. Mi erre az egyszerű igazságra jutottunk.” Ezen logika alapján ugye Németországban születik a több gyerek és nem Nigerben vagy Pakisztánban… A legszebb az, amikor az egészet a miniszterelnök cáfolja meg, ugyanabban a beszédben: „Ne feledjék, számos jól teljesítő és irigylésre méltó életszínvonalú ország van ma Európában, amely a kiváló gazdasági mutatói ellenére mégis súlyos demográfiai problémákkal küzd.” Na, helyben vagyunk. Még hozzátehetnénk, hogy a nagyobb támogatás ellenére is. Szóval bízzunk abban, hogy a kormány most majd okosan ösztönöz. Mert neki is elemi érdeke, hogy a következő generációk népesek legyenek, elvégre ki fizeti vissza a Paks II-re meg a Budapest–Belgrád vasútra felvett irdatlan orosz és kínai hiteleket?

Ha hét év nem volt elég a demográfiai tendenciák megfordítására, akkor mennyi kell még? – kérdezhetjük végül. Nos, ott van a beszédben: ha 2030-ig akarnak elérni a 2,1 „százalékra”, akkor még 13! Mi tagadás, szerencsés szám. Európa meg jól teszi, ha Budapestre figyel: „Ma Európában inkább a jó példa, a jó és bátor kormányzati gyakorlat hiányzik, ezért Magyarország ma jó és bátor példát mutatva szeretne hozzájárulni Európa sikeréhez”. Mivel, az évi 30–40 ezer fős népességfogyással?