Olvasóink on-line fóruma

Figyeljétek meg, hogy az MKP-t is elérte a „HZDS- vagy CSEMADOK – szindróma”! A leglelkesebb híveik a demokrata nyanyák, mert szép ember B.B. ’89-ben egy csomó ember foglalkozott a rendszerváltással helyi szinten. Csakhogy ezeket négy év elteltével a harmadik vonal leseperte a színről.

Figyeljétek meg, hogy az MKP-t is elérte a „HZDS- vagy CSEMADOK – szindróma”! A leglelkesebb híveik a demokrata nyanyák, mert szép ember B.B. ’89-ben egy csomó ember foglalkozott a rendszerváltással helyi szinten. Csakhogy ezeket négy év elteltével a harmadik vonal leseperte a színről. Nézzetek körül környezetetekben, hány jóhiszemű, lelkes, naiv „forradalmárt” csináltak ki az akarnokok meg a kommunisták az MKP leple alatt! Hogy a párton belül tisztogatnak, mondhatnánk, hogy pártbelügy. Csakhogy ott ülnek az önkormányzatokban, utóbb meg a megyei választásokon indultak. Vannak nekünk magasan képzett, nyelveket beszélő, kommunista összeköttetésekkel ugyan nem, de kellő tapasztalattal rendelkező embereink is a placcon! Aztán meg bőgünk, hogy hová lett 50 ezer magyar. Kell egy csapat!

Minarik EdeFiúk, értem a frusztrációt, de próbáljunk magunkon és az MKP-eliten is segíteni. Mit lehetne tenni megváltoztatására?

én isA közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?