Idén tízből négy munkavállaló tervezi, hogy fizetésemelést kér a főnökétől
Többen idén is fizetésemelésért lobbiznak majd, az alkalmazottak zöme kevéssel is beérné
Az új esztendő beköszöntével a lakosok többségének a tavalyinál mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, hogy fedezni tudja a kiadásait. Eközben a bevételek növekedésének üteme jócskán elmarad az áremelkedés tarthatatlan tempójától. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a munkavállalók csaknem fele arra jutott, eljött az ideje, hogy fizetésemelést kérjen. Bár nagyratörő tervei mindenkinek vannak, az emberek többsége kevéssel is beérné.
Tízből négy szlovákiai lakos tervezi, hogy idén fizetésemelést kér a főnökétől, derül ki az áruhiteleiről ismert Home Credit társaság legújabb felméréséből, amely egyúttal arra is rámutatott, hogy a megkérdezettek 40 százaléka azzal is beérné, ha munkáltatója legalább 5-10 százalékkal növelné a bérét.
Bátrabb fiatalok
Bár a polgárok 38 százaléka fontolgatja, hogy jobb anyagi megbecsülésért lobbizzon, mindössze a megkérdezettek 18 százaléka jelentette ki egyértelműen, hogy biztosan lépéseket tesz az ügyben. A válaszadók 20 százaléka egyelőre bizonytalan, meglépje -e a dolgot. Az emberek 20 százaléka valószínűleg kihagyja, hogy az anyagiakról társalogjon a főnökével, az érintettek 18 százaléka pedig kategorikusan elutasította annak lehetőségét, hogy fizetésemelést kérjen.
Ha konkrétabban vizsgáljuk az eredményeket, egyértelműen látszik, hogy elsősorban azok lennének hajlandóak megejteni ezt a sokak által kellemetlennek vélt beszélgetést, akik bére már most meghaladja az 1500 eurót. Érdemes továbbá kiemelni, hogy a fiatalabb, 27-35 éves korosztály bizonyul a legbátrabbnak ezen a téren. Az 54 évnél idősebbek, valamint a 800 eurónál alacsonyabb nettó bevétellel rendelkezők azonban kifejezetten zárkózottak
– magyarázta Jaroslav Ondrušek, a Home Credit piaci elemzője.
A legtöbben főként azért nem harcolnak a jobb anyagi megbecsülésért, mert úgy érzik, nincs értelme, csak felesleges köröket futnának. Minden ötödik érintett a munkáltatója reakciójától tart, de akadnak olyanok is, akik bérét a közelmúltban növelték, esetleg elégedettek a jelenlegi fizetésükkel.
Fő a szerénység
Ami az elvárt emelés nagyságát illeti, a szlovákiai lakosok többsége meglehetősen szerény elvárásokkal rendelkezik. A legtöbben (39 százalék) legfeljebb 5-10 százalékos bérnövelést szorgalmaznak. A válaszadók másik, igen népes csoportja valahol 11 és 20 százalék közé lőtte be az emelés ideális nagyságát. Kifejezetten nagy léptékű, 50 százalékos gyarapodásról mindössze a megkérdezettek 4 százaléka álmodik.
Mindenki befektetne
A polgárok többsége (60 százaléka) attól függetlenül is beruházásokban gazdag évet tervez, hogy egyelőre fogalmuk sincs, számíthatnak -e béremelésre. A többség az otthonát csinosítaná, új bútorokat, elektronikai cikkeket szerezne be, de olyan is akad, aki autóvásárlásra adná a fejét, esetleg egy drágább nyaralással örvendeztetné meg magát.
Érdekes, hogy lakásfelújítást többségében Kelet-Szlovákiában terveznek, míg az autóvásárlás a 18-26 évesek körében népszerű. Drágább háztartási eszközökre főként a 27-35 esztendős korosztály költene, borsos külföldi nyaralásra pedig azok készülnek, akik havi bevétele meghaladja a 3000 eurót
– mutatott rá Jaroslav Ondrušek.
A Home Credit elemzője úgy véli, örvendetes hír, hogy az emberek többsége saját megtakarításból szeretné finanszírozni a tervezett kiadásait. Egyebek mellett az is erre utal, hogy a felmérés résztvevőinek mindössze 4 százaléka mondta azt, hogy nem zárja ki a kölcsön lehetőségét egy drágább nyaralás érdekében.
A szóban forgó kiadás nagyságától függően néhány esetben kifejezetten elengedhetetlen a hitelfelvétel. Az ingatlanvásárlás esetében például a megkérdezettek 77 százaléka szorul ilyen jellegű, külső segítségre. Egy személyautó beszerzésekor azonban mindössze a megkérdezettek 46 százaléka kíván élni a pénzintézetek nyújtotta szolgáltatásokkal
– jegyezte meg Ondrušek, aki szerint ezek a számok arra utalnak, hogy a hazai fogyasztók egyre felelősségteljesebben költekeznek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.