Feltöltődés, kikapcsolódás, világűr

A közelmúltban készítettünk interjút Molnár Iván csillagásszal, a Vega Csillagászati Egyesület szenior tagjával, a Felvidéki Magyar Amatőrcsillagászok Facebook-csoport adminisztrátorával, aki figyelmünkbe ajánlotta a csoport két aktív tagját, Flachbart Renátát és Szelec Katalint, akik szabadidejükben asztrofotózással foglalkoznak. A lapunknak adott közös interjúból kiderült, mindkettőjük gyerekkori álma vált valóra, amikor felnőttként az első komolyabb távcsövükkel elkezdték az eget kémlelni.

Tiszta fekete ég

Az ajnácskői Szelec Katalin 2018-ban vásárolta meg az első távcsövet, majd később egy másodikat, amivel már fényképeket is készített. Eleinte csak a telefonjával próbált fotózni. Az első jól sikerült képek akkora sikerélményt jelentettek számára, hogy eldöntötte, asztrofotózással szeretne foglalkozni. Megismerkedett hasonló érdeklődésű emberekkel, egyre többet tudott meg a szükséges eszközökről, állványt, fényképezőgépet vett és már nem csak a Holdat fotózta, hanem egyre inkább a Tejútra terelődött a figyelme. 

Tanyán nőttem fel, ott nem volt olyan, hogy kimegyek és játszok a pajtásokkal. Hazamentem a suliból és nagyon sokszor az volt a szórakozás, hogy a nagyapámmal kivittünk egy plédet a ház mellé, lefeküdtünk és egy kis kétszemes távcsővel kémleltük az eget egész este. Ott nagyon-nagyon sötét este volt, nem volt közvilágítás, nem volt semmi, csak a tiszta fekete ég. Így kezdtem a csillagászattal foglalkozni

– emlékezett vissza gyerekkorára Szelec Katalin.

Az elérhetetlen világűr

Flachbart Renáta ugyancsak meghatározó gyerekkori emlékeket idéz fel. 

Szó szerint imádok azóta mindent, ami a világűrrel összefügg. Csodálatos dolog volt az első csehszlovák űrhajós vagy Farkas Bertalan űrrepülése, annyira megfogott gyerekként, hogy a mai napig bennem van, hogy ha kimegyek, azonnal az eget nézem, hogy mi hol van. Apukám is nagyon szerette a világűrt, kedvenc közös témánk volt mindig, mégis valami elérhetetlen volt, valami nagyon drága dolog, amit egy nő nem érhet el. Az ötvenedik születésnapomra mégis kaptam a férjemtől egy távcsövet, számomra az maga volt a csoda, a legszebb ajándék, amit tőle kaphattam. Azóta nincs megállás, minden szabadidőmben ezzel foglalkozom, imádom. Ha belenézek a távcsőbe, azonnal veszem a mobilt, mert azt le kell fényképezni és meg kell osztani másokkal, a közösségi oldal erre tökéletes felület

– mondta lelkesedve Flachbart Renáta. Hozzátette, hogy talán elkerülhetetlen, hogy újabb felszerelést vásároljanak, ugyanakkor a legdrágább hobbik egyike, több száz euróba kerülnek a legegyszerűbb eszközök, így meglehetősen pénzfüggő, mennyire tudnak fejlődni az asztrofotósok. Igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a meglévő eszközeiből. A speciális fényképezőgépe a születésnapja utáni karácsonyi ajándéka volt, azóta azzal készít szebbnél szebb fotókat a Holdról és a bolygókról.

Nincs lehetetlen

Az évnek a mostani időszaka a bolygószezon, Flachbart Renáta ilyenkor tölti a legtöbb időt az ég kémlelésével, a távcsövét a harmadik emeleti lakásuk erkélyén használja Füleken. Mindent, amit a csillagokról és a bolygókról tud, autodidakta módon tanult meg, nagyon sokat segített ebben a Stellarium alkalmazás, amellyel könnyen meg lehet találni az égitesteket. Az erkélyről fotózás nagy hátránya a fényszennyezés, ami a lakótelepen nagyon zavaró, de Renáta egyelőre nem lát más megoldást. Néha elmegy az anyukájához, aki kertes házban lakik, de a háziasszonyi teendők miatt csak akkor tud időt szánni a hobbijára, amikor már minden feladatot elvégzett. Katalinnal együtt meggyőződésük, hogy azért is van sokkal kevesebb nő a csillagászok, asztrofotósok között, mert sokkal több a dolguk otthon, a munka mellett. 

Annyian vagyunk, mint a fehér holló. Öt magyar és egy szlovák amatőr csillagász csoport tagja vagyok. Azt látom, hogy egyre több nő csatlakozik a csoportokhoz, de csak nézik a képeket, mások munkáját, nem fotóznak. Eddig mindössze két hölgy szólított meg, hogy segítsek nekik távcsövet választani és tanácsokat kértek, de hamar alábbhagyott a lelkesedésük. Ugyanakkor mindig azt mondom, egy nő nem ismer lehetetlent. Az én távcsövem egy jó kezdő távcső, de fotózáskor rengeteg apróságtól függ a kép minősége. Ha például az élességet akarom beállítani, akkor a fókuszírozó gombot kell óvatosan tekerni. Ha viszont kézzel tekerem, akkor a kép annyira remeg, hogy hosszú távon nem lehet használni. Ezt motoros fókuszírozóval lehet kiküszöbölni, ami finoman, egyenletesen, távirányítással állítja be a helyes fókuszt. Sajnos az én távcsövemre nem lehet kapni ilyet. Ez nagyon elkeserített, majd kiszereltem a fiam játékdarujából a fogaskerekeket és a kis motort, és addig eszkábáltam, amíg odaillesztettem a távcsőre. Amolyan MacGyver módszer, de mai napig teszi a dolgát

– mondta el nevetve Renáta.

Folyamatos fejlődés

Katalin is a Stellarium alkalmazással tanulta meg, melyik égitestet hol lehet megtalálni az égbolton. 

„Ha kimegyek a szabadba, azonnal meg tudom mutatni, hol van a Vénusz, a Jupiter, a Mars vagy a csillagképek, a Hold főbb krátereit fejből megtanultam, pedig eleinte azt se tudtam, hol található a Tejút. Mindenfelé fényképezgettem, míg egyszer csak megtaláltam a kijelzőn, hogy ott van, amit keresek. Később felvettem a kapcsolatot másokkal, Molnár Iván sokat segített, tulajdonképpen ő indított el minket, nagy köszönettel tartozunk neki a mai napig, rendkívül segítőkész. Egy álom valósult meg, folyamatosan tanulunk, fejlődünk. Tervezem még fejleszteni a felszerelésemet is, hogy még jobb és szebb részleteket előcsalogassak az éjszakai égbolt csodáiból. Mostanában azonban sajnos nagyon kevés a szabadidőm, inkább csak hétvégén, de akkor meg nem mindig tiszta az ég. Ki kell mennem a rétre, ha fényképezni akarok, legtöbbször egyedül megyek ki a szabadba, ami nem is veszélytelen, mert előfordul, hogy medvék járnak erre. Néha édesanyám vagy a párom elkísér. A sötétben nem félek, felteszem a fejlámpát, összekapom a felszerelést, ha látom, hogy tiszta az ég és megyek” 

– részletezte Katalin, aki sarkifényt vagy éjszakai világító felhőt is szívesen fényképez. A többnyire májustól júliusig látható optikai jelenséget szürkületkor lehet megfigyelni, amelyet vízjég 40-100 nanométer átmérőjű kristályai okoznak, amelyek porszemcsékre telepednek és visszaverik a már horizont alatt lévő Nap fényét.

Derűs égbolt és utómunka

A csillagászok munkája nagyban függ az időjárástól, egy jó képhez sok mindennek kell összeállnia. Renáta és Katalin elmondták, hogy az idei tél rendkívül kedvezőtlen, alig van tiszta égbolt, amikor van, akkor is gyakran rossz a légköri nyugodtság, vagyis az, hogy milyen turbulenciák vannak a légkörben vagy mekkora mértékű a szállópor- vagy a páratartalom, ilyenkor a végeredmény is rossz lesz. Ez szabad szemmel nem látható, csak akkor látszik a fotón, amikor a számítógépen elkezdik az utómunkát, főleg bolygófotózásnál, valamint a Hold és a Nap fotózásánál jön elő. 

Az utómunkával sok minden orvosolható, de rengeteget kell dolgozni a képekkel. Ha például a Tejútról vagy valamelyik galaxisról készítenek fényképezőgéppel felvételt, abból több száz kell. Ebben az esetben hosszú, körülbelül egyperces expozíciós időt használnak, tehát egy kép végett 200 percig kell kint állni a hidegben. Ha bolygóról van szó, akár 10 ezer asztrokamerás felvételre is szükség van, de az expozíciós idő nagyon rövid, pár milliszekundum. Ha a légköri nyugodtság nem jó, akkor néhány perc múlva újra megpróbálják, de előfordul, hogy egész este nem sikerül használható anyagot gyűjteni. Az utómunka azt jelenti, hogy a felvételeket néhány speciális asztroprogramon kell átfuttatni, feldolgozni, amíg lesz belőle egy szép kép, ez szintén több órás munka.

Kikapcsolódás, stresszoldás

Mindkét amatőr csillagász egyetért abban, hogy az az idő, amit az ég kémlelésével és a fényképezéssel töltenek, abszolút kikapcsolódást, stresszoldást jelent számukra. Renáta elmondta, alig nézi a tévét azóta, hogy megkapta a távcsövet, inkább oktatóvideókat néz és képezi magát a témában vagy kint van az erkélyen. Úgy érzi, olyankor elszállnak a gondok, semmi más nem létezik. Azt sajnálja nagyon, hogy az apukája nem élhette meg ezt, biztos benne, hogy ha még élne, együtt végeznék ezt a tevékenységet, hiszen rajta kívül senkit nem érdekel a csillagászat a családban.

Katalin fotózás közben, ahogy figyeli a „csodálatos, gyönyörű, sötét világegyetemet”, gyakran gondolkodik azon, hogy vajon csak mi létezünk vagy van valami más, valaki más is valahol, szerinte lehetetlen, hogy a Földön kívül nincs élet. 

Ezt át kell élni, nem lehet az érzést elmondani. Ahogy belenézünk a távcsőbe, olyan gyönyörű dolgokat látunk! Ahogy kirajzolódik a Hold felszíne, látni a krátereket, olyan, mintha ott lennénk felette, valami csodálatos. Amikor először tapasztaltam meg ezt, elkapott a sírás

– árulta el. Mint mondták, az amatőr csillagászok, asztrofotósok körében az szokott vízválasztó lenni, amikor először látják meg a Szaturnusz gyűrűjét, onnantól általában nincs visszaút.