November

Huszonhét év telt el azóta, hogy a kommunista Csehszlovákia polgárai egy emberként vonultak ki a terekre, hogy sípokkal, kulcscsomókkal jelezzék a rezsimnek, hogy betelt a pohár. Negyvenévnyi frusztráció szabadult fel az emberekben akkor, s hirtelen úgy érezték, nem tűrik tovább a hivatalos nyelvvé vált hazugságot, az elnyomást, az alacsony életszínvonalat, az egész kommunista Patyomkin-világot. Az azóta bársonyos forradalomnak elkeresztelt változás kulcsszava a szabadság volt.Ennek most van huszonhét éve. Huszonhét év nem sok idő, történelmi szempontból mondhatni egy szempillantás. Ha azonban az 1989 novembere óta eltelt időszakot nézzük, azt mondhatjuk, hogy nagyon sok minden változott a világban, s nálunk is. S ezeknek a változásoknak egyik kulcseleme mintha pont a szabadság tagadása lenne. Azé a szabadságé, amelyet olyan lelkesen követeltünk a novemberi tereken. A szabadságot, mint valami kóros társadalmi jelenséget üldöző politikusok világszerte felszállópályán vannak. Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztásokon a szimbóluma ennek, de Trump klónjaival egyre gyakrabban találkozhatunk világszerte. Az emberek pedig egyre nagyobb számban tapsolnak nekik, s adják fel vígan és dalolva előbb a mások, majd a maguk szabadságát is.Mi történt az elmúlt csaknem három évtizedben, hogy a legmagasabb ideálból szinte szitokszó lett? Az biztos, hogy a világ egyre gyorsabban változik, s egyre bizonytalanabbá válik. A kétpólusú világrendszernek megvolt az az előnye, hogy könnyen olvasható volt, mert mindenki számára világos volt, kik a jók és kik a rosszak, s az is le volt osztva, ki hova tartozik. Azóta minden máshogy van, és a világ történéseiben egyre nehezebb eligazodni. Az ember pedig semmit sem utál jobban a bizonytalanságnál. Ezért vevő a leegyszerűsítő válaszokra, a minden problémára receptet tudó politikusokra, a „világos beszédre”, még akkor is, ha az nyilvánvaló hazugságokra épül. Mert a szabadságnak ára van. Nem könnyű dolog szabadnak lenni: konstans önálló gondolkodást és felelősségvállalást igényel. A szabad ember tudja, nem varrhatja mások nyakába a felelősséget saját kudarcaiért, de azzal is tisztában van, hogy végső soron a boldogulásáért is önmaga tehet a legtöbbet. A szabadság ellenségeinek ezért legfőbb érdeke, hogy meggyőzzék az embert saját tehetetlenségéről, arról, hogy ki van szolgáltatva a világot uraló sötét erőknek, amelyek a háttérből mozgatják a szálakat.A szabadság feladásának azonban még magasabb az ára, de erre az ember általában csak akkor jön rá, amikor már visszavonhatatlan döntést hozott. November 17-e erre emlékeztet minket, bár a regnáló hatalom mindent megtesz azért, hogy ne emlékezzünk. Legfőbb érdekünk, hogy ne fogadjunk szót neki.