Nőtt az MSZP előnye a Fidesz előtt

Az elmúlt hónaphoz képest nőtt a szocialisták tábora, a Fideszé viszont csökkent. A biztos pártválasztók körében 11 százalékkal vezet az MSZP.

Nőtt az elmúlt hónaphoz képest az MSZP tábora, csakúgy, mint a korábbi választások után a mindenkori győztes párté.

Az elmúlt hónaphoz képest nőtt a szocialisták tábora, a Fideszé viszont csökkent. A biztos pártválasztók körében 11 százalékkal vezet az MSZP.

Nőtt az elmúlt hónaphoz képest az MSZP tábora, csakúgy, mint a korábbi választások után a mindenkori győztes párté. A Fideszé is előbb nőtt, majd csökkent - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatására hivatkozva.

Most a szocialista párt szimpatizánsának tekinti magát az összes választókorú 37 százaléka (körülbelül hárommillió ember). A Fidesz mögött 30 százaléknyian állnak. Jelentős szocialista előny mutatható ki a biztos pártválasztók körében: 51 százalékon állnak, ami a választási eredményt igencsak meghaladja. Ebben a körben a fiatal demokraták bázisa 40 százalékos.

A jelentős különbség miatt kevés az olyan társadalmi-demográfiai csoport, ahol nem a szocialisták vezetnek. Az MSZP-nek kétszer annyi híve van a fővárosiak és az 50 év felettiek között. A falusiak körében mindkét tábor 34 százalékon áll. A Dunántúl nyugati részén a Fidesz vezet, míg más területein az MSZP jobban áll. Pest megyében a Fidesz vezet 4 százalékkal. A többi országrész inkább a szocialistáké.

Nem módosult érdemben a kisebb pártok támogatottsága az elmúlt hónapok alatt. Csupán az SZDSZ van a bejutási küszöb közelében, a többi párt ettől messze elmarad - teszi hozzá a Népszabadság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?