No-go zónás népszavazás

<p>Némi igazság is vegyült a magyar kormány bevándorló-ellenes propagandakampányába, amellyel a kvótanépszavazásra hangol. Ezúttal az úgynevezett no-go zónák kapcsán. Ettől azonban a referendum még felesleges, rosszindulatú és veszélyes.</p>

Léteznek-e a nyugat-európai nagyvárosokban főleg bevándorlók és leszármazottjaik által lakott úgynevezett no-go zónák? A válasz erősen függ attól, hogyan definiáljuk a no-go zónát. A magyar kormány kvótanépszavazási kampányportálja, illetve a több százezer magyar háztartásba elküldött kampányfüzetje 900 ilyen zónáról beszél, „amelyeket a hatóságok nem képesek ellenőrzésük alatt tartani”, és ahol „a befogadó társadalom írott vagy íratlan normái nem érvényesülnek”. A szám és az állítások túlzónak tűnnek, de az alapprobléma létezik, hiába tiltakoztak az érintett országok budapesti nagykövetei és külügyminisztériumai.

Sok nyugati, jórészt muszlim közösség által lakott gettóban alakultak ki párhuzamos társadalmak, ahol a nyugati hagyományoktól idegen szabályok, sokszor törvénysértések, a nők elnyomása, kényszerházasságok, többnejűség, a női nemiszerv csonkítása, becsületgyilkosságok korántsem csak elszórt problémát jelentenek. Nemcsak marginális csoportok körében vannak jelen az iszlám radikalizmus és a politikai szélsőséges iszlamizmus eszméi, meg az ezzel párosuló gyűlölet és elutasítás a zsidókkal, melegekkel, hanem a többségi társadalommal és a demokratikus jogállamal szemben is. Az igazság tehát most valahol középen van: a magyar kormány túlzó, és a nyugati kormányok és diplomatáik mindent tagadó, képmutató állításai között.

Megérne egy kísérletet, milyen reakciót váltana ki, ha mondjuk egy helyi vagy még inkább egy muszlim származású lány miniszoknyában sétálna végig egy ilyen („nem létező”) zónán, vagy egy meleg pár, egymás kezét szorongatva. Esetleg egy zsidó, mondjuk egy ortodox, hagyományos frizurával, viseletben – de alighanem egy kipa is elég lenne a fején. Persze ők nyilván nem mászkálnak ilyen negyedekben. Ahogy a rendőrök is sokszor két járőrkocsival vonulnak ki, az egyik csak azért, hogy vigyázzon a másikra, míg kollégáik intézkednek. De gyakran a mentők, tűzoltók, karbantartók is csak rendőri kísérlettel hajlandók bemenni ilyen negyedbe. Szóval a nyugati kormányok és diplomatáik eléggé képmutatók, amikor tagadják a probléma puszta létezését.

Talán tizedannyira, mint a magyar kormány. Most hétvégén a már nem létező kvótaveszélyről tart feleslegesen népszavazást, milliárdokból, az után, hogy már több mint tízmilliárd forintot költött adófizetői pénzen „tájékoztatásra” meg kampányra. A gyakorlatban a bevándorlók elleni gyűlöletpropagandára, amely példa nélküli a fejlett világban. Mert olyan sehol sincs, hogy a kormány fizetett hirdetésekben a migránsok/menekültek ellen uszítaná a lakosságot. Ráadásul úgy, hogy erre semmi szükség, az állami agymosás előtt sem szerették a bevándorlókat, most csak még jobban és többen utálják őket. Ők meg egyébként sem akarnak Magyarországon maradni, ha véletlenül oda tévednének. A gyűlölet szítása rettentően veszélyes kétélű fegyver, láttuk a brexites népszavazás után: amikor kelet-európaiakat, főleg lengyeleket értek inzultusok, sőt halálos kimenetelű támadás is volt. Ne lepődjünk meg, ha esetleg egy határon túli magyart vernek meg az anyaországban, a bevándorlók ne vegyék el előlünk a munkát alapon.

Ami pedig a no-go zónákat illeti, azon sem ártana elgondolkodni, hogy milyen az európai alapértékek, társadalmi normák és a jogállam helyzete Magyarországon. Nem azt rombolja-e a magyar kormány otthon nagy előszeretettel, amit Nyugaton annyira félt a migránsoktól? Meg persze az is megérne egy kísérletet, hogy hogyan járna az egymás kezét szorongató meleg pár meg a kaftános zsidó számos magyar településen…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?