Nincs gáz, mondta az SDĽ, de azért befűtött

Idén sok időt szánunk a költségvetésre, ezért nem lesz kapkodás a végén – fogadkozott tavasszal a pénzügyminiszter. Ez nem sikerült, hiszen a nyári szabadságolások előtt még a kormányon sem jutott túl a tervezet.

Idén sok időt szánunk a költségvetésre, ezért nem lesz kapkodás a végén – fogadkozott tavasszal a pénzügyminiszter. Ez nem sikerült, hiszen a nyári szabadságolások előtt még a kormányon sem jutott túl a tervezet. Ennek ellenére sokáig úgy tűnt: a költségvetési vita nem lesz túl izgalmas, hiszen annyira bonyolult a helyzet, hogy bárki lázadása a kormány bukásához vezethet – ez pedig a választási év előtt senkinek sem érdeke. Igazán nyitottá a kérdés az SDĽ-en belüli vezetésváltás után vált. Koncoš ugyanis pártját nyíltan az emberarcú szocializmus hívei társaságának tekinti, számukra viszont kizárólag a jövő évi költségvetésbe tudják beépíteni az államtól elvárható földi javakat.

Majdnem megnyugodtunk, amikor kedden a koalíciós tanács ülése után bejelentették, mindegyik kormánypárt támogatja az SDĽ-es pénzügyminiszter költségvetési tervezetét. Sőt, még arra is megoldást találtak, mivel szerezzék vissza a parlamenti képviselők osztogatására számukra fenntartott egymilliárd koronát (amit ugye azzal fogyasztottak el, hogy októberben nem csökkentették a lakástakarék állami prémiumát). Az újabb egymilliárd koronát a dohány fogyasztói adójának emeléséből remélték. Szerdán azonban az SDĽ-es parlamenti képviselők közölték, nem eszik olyan forrón a költségvetést, nekik még a koalíciós tanács után is lesznek igényeik.

ĺgy tehát újra ott vagyunk, ahol a part szakad, az új SDĽ-es vezetés bizonyítási kényszerének jövőre könnyen akár a közigazgatási reform is áldozatául eshet (ha nincs új költségvetés, pénz nélkül maradnak a regionális önkormányzatok). Ebben az esetben a választási évre tervezett bőkezű osztogatás helyett csak a sokat szenvedett koalíció végső vergődésének leszünk tanúi.

Az államfő visszaadta a parlamentnek a jövedelemadó-törvény módosítását, így kigyomlálható lesz belőle az étkezési jegyekre vonatkozó komikus kitétel. Aláírta viszont a betétvédelmi törvény módosítását, így újra hangsúlyozzuk, ezentúl csak a névre szóló betéteken elhelyezett összeg kilencven százalékát kapjuk vissza az esetleg csődbe menő bankból. ĺgy tehát az eddiginél is körültekintőbben kell eljárnunk pénzünk elhelyezése során. Ehhez két adalék: hamarosan érvénybe lép az az előírás, amely alapján a jegybank kötelezően felfüggeszti a rossz gazdasági eredményű bankok működését. Ezenkívül épp ezen a héten nevezték ki a jegybank új elnökhelyettesét, akinek feladata éppen az lesz, hogy rendezze az elmúlt években nem túl jó hírű bankfelügyelet szénáját.

Az olasz vevő a héten végre kifizette az Általános Hitelbank (VÚB) vételárát (legalábbis annak 80 százalékát). Ez azért érdekes, mert a Nemzeti Vagyonalap, amely a kötvénykifizetések folyamatossága érdekében múlt pénteken egy hónapra még egy 750 millió koronás hitelt is felvett, ebből a pénzből most már egy-két héten belül minden magánszemélynek eljuttatja a kötvény ellenértékét. Más kérdés persze, hogy a jövő évi inflációlatolgatások során így külön tétel a karácsonyi bevásárlásokra fordított tízmilliárdok hatása.

Érdekes híre a hétnek, hogy a Tatra Kupón Fond szerdától átalakult teljesen szokványos, úgynevezett nyílt végű befektetési alappá, vagyis betétesei mintegy kéthetes határidővel bármikor pénzzé tehetik részesedésüket. Ez azt jelenti, hogy a vagyonjegyes privatizáció során létrejött több száz befektetési alapból végül csak egyetlen egy ért révbe és vált hagyományos befektetési alappá. A többiek sorsa egytől egyig regényes, a legtöbb ma már vagy nem létezik, vagy pedig közönséges részvénytársaság formájában él tovább. Sajnos, tucatjával akadtak olyanok is, amelyek legfeljebb szomorúságot okoztak azok számára, akik annak idején rájuk bízták vagyonjegypontjaikat.

A héten az OECD és az EU is közzétette Szlovákiára vonatkozó többéves gazdasági becslését, amit azért a jövő évi politikai kockázat miatt fenntartásokkal kell kezelni. Ennél sokkal érdekesebb a Nemzetközi Valutaalap értékelése, amely szerint a hazánk által vállalt kötelezettségek teljesítéséhez jó pár, a kormánykoalíció számára felettébb kellemetlen intézkedést kell meghozni. ĺgy nem osztogathatnak szét 2,5 milliárd koronát a költségvetési többletből (amely egyébként úgy keletkezett, hogy szándékosan alultervezték a bevételeket, hogy a többletet a kormány parlamenti jóváhagyás nélkül oszthassa el). Ezenkívül szigorítani kell a szociális segélyek rendszerén, csökkenteni a mezőgazdasági dotációkat, visszafogni az állami útalap kiírásait és keményebben ellenőrizni a lakhatási támogatások felhasználását. Az biztos, hogy valaki nagyon jól súg a valutaalapnak. De az is nyilvánvaló, hogy ha ezeket a témákat komolyan veszik, közülük bármelyikre rámehet a koalíció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?