Nevelni is engedd

 

Gyerekekkel dolgozó emberek, gyakorló szülők nagyon jól tudják, hogy a 15 éves emberpalánta még inkább gyerek, mint felnőtt, sokkal inkább van szüksége szeretetre, megértésre és szilárd háttérre, mint elzártságra és büntetésre. Persze a kamasznak, sőt a kamasznál jóval kisebb gyermeknek is ismernie kell bizonyos határokat, pl. a rossz és a jó közti határt mindenképp. Tudnia kell, hol vannak akaratérvényesítésének határai, és ha azokat áthágja, számolnia kell a következményekkel is. Nem arról van szó, hogy a helytelenül liberális nevelésnek nevezett szabadosságot reklámoznánk és a következmények hiányát helyesnek tartanánk.  A kérdés az, hogy mi a következmény. A szülő, a nevelő mindig jobban és pontosabban képes eltalálni, milyen következménye legyen, ha gyermeke rossz fát tesz a tűzre, mint egy intézmény. Az intézmény az iktatási számot, a törvény betűjét, a megoldandó agendát keresi, egy másodperccel és egy centtel sem költ többet a megoldásra, mint amennyi „a Zügy” lezárásához szükségeltetik. Nem hajlandó többet lenni a gyermekkel, nem hajlandó „jó szóval oktatni”, nem hajlandó érzést, szeretetet, ha kell, könnyeket szentelni a lurkónak. Az intézményesített büntetés nem más, mint addig sem szeretett, addig sem nevelt és bűnözői tapasztalattal rendelkező gyerekek összeterelése egy épületbe, ami akkor is börtön, ha tízszer nevezzük át reedukációs, átnevelő meg mittudoménmilyen intézetnek. A börtön minden ismérvével, a belső hierarchiával, vegzálással, egymás bántalmazásával, szexuális zaklatással, a rosszul fizetett állami alkalmazottak nemtörődömségével. Csakis a leendő, szofisztikált bűnözőgenerációk nevelésére alkalmas.  E gondolatok nem először kerültek a lap hasábjaira. S amikor a megoldást keressük, akkor egyetlenegy stabil pontunk van: a szülő. A szülő, aki számára a gyermekvállalás alapvetően öröm, de egyben hatalmas felelősség. A szülő az a felnőtt, akinek tudnia kell a határokat, tudnia kell, hol vannak a törvényes gátak, hol vannak az akaratérvényesítés határai. S aki egyben az általánosan érvényes jogszabályok alapján is felelős gyermeke sorsáért. Bizonyos korig.  Nem gyakran dicsérjük a kormányzatok Btk.-val kapcsolatos javaslatait. Az az elgondolás, amely szerint a gyermekek vagyoni bűncselekményeiért a szülőt terhelje felelősség, aki alapvetően a kárt köteles megtéríteni, akár közmunkával, csak üdvözölhető terv. Hát még ha lehetővé válik, hogy a szülővel a gyermek is részt vegyen olyan közmunkákban, amelyekkel az általa okozott kárt kell enyhíteni – persze úgy, hogy a munka az ő fizikumának megfelelő legyen. Egyik felmenőnk sem halt bele a hozzá mért munkába, a családi elosztásban reá háruló feladatokba. Ha a gyermek látja, hogy szülője miatta dolgozik, sőt be is kapcsolódik, az olyan élmény, amelynél jóformán borítékolható az eredmény. S ez a megoldás nem teszi eleve ellenségessé nagyon fiatalon az egyént az állammal, az állami intézményekkel, horribile dictu a rendőrséggel szemben. Minden kajánság nélkül, őszintén várjuk az ez irányú javaslat paragrafusos változatát.