Nem szeretni kell, hanem csinálni

<p>A demokráciát tanuló országok a tananyag elsajátítása során gyakran érkeznek útelágazáshoz. Ilyen a mi régiónk is itt, Közép-Európában. Sokan bírálják a demokráciát, mint kormányzati formát, szerintem jogtalanul.</p>

A demokrácia lényege, hogy sok ezer éves autoriter kísérletek (kevesek uralma a sokaság felett) után ez volt az első sikeres megoldás arra, hogy a társadalmi csoportok közt egészségesebb egyensúly alakuljon ki, ezt hívjuk a fékek és ellensúlyok rendszerének. Ez abból a hitből táplálkozik, hogy az emberi természet nem tud megbirkózni az abszolút hatalommal. Rövid időre is ritkán, hosszabb távon pedig ez szinte kizárt. Ezért volt a római birodalom szebb napjaiban is hat hónapra korlátozva a diktátor megbízatása – egy pozíció, csak a válság idejére, és nem tovább.

A demokráciában az a cél, hogy szabályozottan versenyezzenek a hatalomért a kisebb-nagyobb csoportok. Nem késekkel az utcán, lincseléssel, tankokkal vagy egymás teljes megsemmisítésével. A hatalom ideiglenes gyakorlásáért folytatott kulturált verseny – ez az evolúció egyik csúcsteljesítménye.

A hatalomban lévőt pedig ellensúlyozza, hogy árgus szemmel figyeli a mindenkori középosztály. A középosztály ettől még szimpatizálhat valakivel, de a fő szerepe nem annak négyévenkénti újraválasztása. A fő szerepe a folyamatos éberség és érzékenység, amellyel a hatalommal való visszaéléstől magát és a teljes társadalmat óvja, végeredményben magát a hatalom birtokosát is védi saját maga hatalmi mámorától.

Ez akkor működik, ha a középosztálynak is van komoly hatása a választók tömegére. Ha nincs, a hatalom számára csupán egy zavaró tényező a középosztály, de nem ellensúly. Ezért hihetetlenül fontos a társadalmi nyilvánosság.

A demokrácia mint kormányzati forma az összes gondjával és lassúságával együtt a hosszú távú és fenntartható társadalmi békét szolgálja. Ez azért működhet, mert keretek közé szorítja a társadalmi feszültségeket. Ha ebből a működési körből kilépünk, az visszalépés a történelem korábbi, kegyetlen korszakai felé.

Éppen a középosztálynak a legkedvezőbb kormányzati forma a demokrácia, mivel így képes e társadalmi csoport a mindenkori hatalommal szemben ellensúlyt alkotni, aminek a haszonélvezője a társadalom maga. Ha működik ez az egyszerű dinamika. Nem szeretni, hanem csinálni kell a demokráciát, magunknak, magunkért, mindenkiért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?