Nem kell kitüntetés

Szomorúan olvasom, mert igaz, a világ egyik legjobb mostani hírlapírójának, a lengyel Ryszard Kapuscinski egy megállapítását: „Régebben az újságírás áhított, hőn óhajtott életpálya volt, egyfajta fontos és kitüntető küldetés. Most viszont e szakma számos művelője a médiában végzett munkát időleges, esetleges tevékenységnek tartja, és nem köt hozzá semmiféle ambiciózus, jövőbe mutató terveket. Ma újságíróként, holnap reklámügynökség alkalmazottjaként, holnapután meg már tőzsdei alkuszként dolgozik.” Ez a helyzet magától értetődően vezet a szakma, szakmánk erkölcsi rangjának elvesztéséhez. És ettől kezdve nyitva a tér a manipuláció számára. Nem egy hírlapíró önálló álláspontja számít, hanem az, hogy az adott közlemény mennyire szolgálja (szolgálja ki) a hatalom, a politika, a gazdaság „erős embereinek” érdekeit. Ezt is Kapuscinski írja: „A diktatúrákban a cenzúra működik, a demokráciákban pedig a manipuláció”.

Ilyen a helyzet és ezért örülök mindig, amikor az újságírói függetlenség megnyilvánulásaival találkozhatom. Mert az újságíró függetlensége nem lehet a szakma belügye, hanem pontosan jellemzi a társadalom állapotát, a demokratikus közélet érettségét. Még abban az esetben is, ha tudom, hogy a pénz által irányított manipulációnak végül is csak a pénz tud hatékonyan ellenállni. Kitűnő példa: a 80 éves Hans Dichand, a bécsi Neue Kronen Zeitung résztulajdonosa és 42 esztendeje főszerkesztője nyilatkozott a cseh Lidové novinynak. Az osztrák lap több, mint százéves és a nyolcmilliós Ausztriában naponta

920 000 példányban jelenik meg. Ekként csodálkozni sem lehet, hogy a nyomdászból lett főszerkesztő – a közvélemény-kutatások szerint – hazájának öt legbefolyásosabb személyisége közé tartozik. A cseh kollégák a siker magyarázatát kérték Dichandtól, aki szerint ez nem más, mint az újságírói függetlenség szabályainak betartása. Elmondta, hogy lapjának főszerkesztői 1900 óta egyetlen kitüntetést sem fogadtak el, leszámítva természetesen a szakmai elismeréseket, és őmaga sem „komázik” a politikusokkal, mert az „újságíró csak így szerezhet tekintélyt és megbecsülést”.