Nem azért, mert keresztény

Egy politológus oldalán találtam egy bejegyzést arról, hogy milyen pocsék kormányfő volt Heger. A hozzászólók egyetértettek vele. Majd valaki hozzátette: mégis mit várhattunk ezektől a begyöpösödött keresztényektől. Aztán sorjáztak a keresztények pocskondiázásában versengő kommentárok: hát persze, azok a bigott katolikusok, azok a haladást gátlók stb. egészen addig, hogy keresztre velük (!). Ekkor éreztem, hogy ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Nem is hagyom.

Rögtön a közepébe vágok. Annak, hogy Heger pocsék miniszterelnök volt, semmi köze ahhoz, hogy katolikus, mert nem azért és nem attól volt pocsék kormányfő, hogy katolikus, hanem attól, hogy nem tudta csinálni azt, amiről úgy tűnik, nem is tudta, hogy mi.

Persze azt a kérdést is feltehetjük, hogy milyen katolikus Heger? És itt nem arra gondolok, hogy hányszor jár templomba vagy gyónni, mert ez a magánügye, hanem arra, hogy a politikai tevékenységében menynyire nyilvánult meg a keresztény értékrend. Mi lehetett az a kereszténységgel kapcsolatos megnyilvánulása, ami annyira zavarta a fent említett progresszív kommentelőket, hogy a végére már úgy begerjedtek, hogy a keresztet emlegették? Merthogy semmi konkrét esetet nem írtak. Mondjuk én sem vettem észre semmi ilyesmit. Sőt, például a jelenünk és jövőnk szempontjából egyik legalapvetőbb kérdésben, a béke kérdésében Heger merő ellentétes véleményt hangoztat, mint Ferenc pápa. Egész pontosan: ugyanazt a véleményt hangoztatja és ugyanúgy cselekszik, mint a nem katolikus, nem keresztény, sőt a keresztényeket nemegyszer kigúnyoló kormánytagok. Hozzájuk hasonul. Akkor mitől is katolikus politikus Heger? Én épp fordítva látom: ha a bukott kormányok és kormányfőiknek – mert ne feledjük, volt egy Matovič is – cselekedetei a keresztény értékrendből táplálkoztak volna, akkor most máshol tartana az ország. S ők is. Valószínűleg nem lennének bukottak.

Persze a bevezetőben említett keresztényekkel kapcsolatos indulatos álláspont nem csak Hegerről szól. Ez egy általánosabb jelenség. Számtalanszor megfigyelhettük már, hogy sok, magát haladónak nevező ember, csoport szinte élvezi, ha belerúghat a keresztényekbe, akiket konzervatívoknak nevez (közben a dolog nem ilyen egyszerű, mert a progresszívek között is vannak keresztények, és a konzervatívok között nem mindenki keresztény, ráadásul számos, magát kereszténynek valló politikus támogat olyan témákat, amik a progresszívek zászlóshajóját képezik). Különös buzgalommal szeretik ostorozni a katolikus egyházat mint a tájainkon legnagyobb keresztény közösség intézményi képviselőjét. Az egyházzal kapcsolatos jó dolgokat – például a kiterjedt karitásztevékenységet – ignorálják vagy eleve gyanúval figyelik. De ha valami rossz van, azzal rögtön tele a média, melynek egyik kedvenc témája a pedofil papok. Igen, szerintem is szörnyű és elítélendő dolog, ha egy pap ilyesmit csinál, s ez biztosan nem egyeztethető össze a keresztény értékrenddel. Csakhogy ennek következtében manapság a katolikus papságot sokan a pedofilok gyülekezetének tartják, ami viszont hazugság és rágalmazás. Ugyanakkor ha az illető pedofil, de nem katolikus pap, akkor már nem szörnyetegnek, hanem szegény sajnálnivaló áldozatnak van beállítva, mint az 2019-ben az egyik szlovák napilapból is kiderült, amely hosszú interjút közölt egy pedofil tanítóval, aki be is vallotta, hogy azért választotta ezt a pályát, hogy közel lehessen a gyerekekhez. Olvastam egy másik pedofil vallomását is, aki arról beszélt, hogy nem érti, mi a rossz ebben, mikor a gyerekek nem is tiltakoznak. Ezeket miért kell sajnálni? Ez miért van rendben? Csak mert nem papok?

Visszatérve az elejére: igen, ez egy pocsék kormányfő pocsék kormánya volt. De ehhez semmi köze a kereszténységnek.